Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Vendégem a fejedelem 11

2008.09.27
 

Tizenegyedik rész

minthaattól tartana, valaki erőszakkal el akarja venni. A rövid idő alatt ráébredt, mi különbség van a garasoskodás és a jómód között. Most a saját bőrén keresztül megtapasztalhatta, milyen szédítő magasságba tudja vinni az embert a sok pénz, mennyire meg tudja szédíteni a tékozlás lehetősége.

Eddig még soha nem vetődött fel benne, milyen érzéseket hozhat felszínre a gazdagságtudat. Például felébresztheti a hatalomvágyat. Sokan úgy érzik, ha sok pénzzel rendelkeznek, joguk van az uralkodáshoz. Az uralkodáshoz pedig a hatalmat meg tudják vásárolni. Ebben az a szomorú, hogy akadnak olyanok, akik senkit nem kímélve, elvtelenül is, minden gátat átszakítva akarják elérni a céljukat. Akinek pedig sikerül hatalomra jutnia, annak a végtelenbe nyúlik a pénzszerzés lehetősége. Uram Isten, már úgy gondolkodom, mint aki birtokolja a bölcsek kövét.

            Nem, nem, rázta meg fejét akaratlanul Terka mama, én más vagyok, mint a többi. Az én gondolkodásomra, értékrendemre nem lehetnek befolyással önzésből fakadó, gyarló emberi tulajdonságok. Az elvemből nem engedek, míg élek, együtt akarok lüktetni az ország népének szívével, hogy a gyerekem, az unokám jobblétét előre vigyem. Még akkor is ezt akarom, ha sokan szentimentális baromságnak tartják az ilyesmit. Gondolata végigfutott az elmúlt idő skáláján: jóllehet soha nem érezte magát boldogtalannak, most érezte súlyát, mennyi munka, lemondás árán jutott el odáig, hogy nyugodtan ülhessen a számítógép előtt és gondolatokat gyárthasson. Eszébe jutott a kincs, és a változás, amin átment. Talán az Isten megbocsátja nekem, ha közben nem hagyom veszni, amihez a szerencse hozzá segített.

Lehet, hogy éppen Isten küldte hozzám ezt a két őskövületet, hogy az én szerencsecsillagom, legalább idős koromban felragyogjon? — meditált ellágyulva. Ha valami más céllal küldte őket, rossz címet adott meg nekik. Homlokához kapott. Jó ég! Mit kezdek ezután velük, és mit kezdenek ők velem? Árpáddal valahogy elboldogulok, remekül alkalmazkodik, különösen a női nemhez. Csak ne tartaná a péniszét varázspálcának. Hány gyereke is van neki? Ha jól emlékszem, kettő vagy három.

Bulcsú viszont valóban komoly fejtörést okozhat, éppen Árpád ellentéte.

Ráadásul a szerencsétlen csőlátásban szenved. Túl energikus, hamar indulatba jön, és kiszámíthatatlan. Ha megengedem, hogy magukkal hozzák a kardjukat, ki tudja, talán már vérfürdőt rendezett volna.

 
Ötödik fejezet 
 

Az álom valóra vált. Bánóné pompásabbnál pompásabb ruhák között válogathatott. A bőség zavarában mégis alig talált a korának megfelelőt: vagy a szín, vagy a nagyság, vagy a fazon hibázott, pedig az árát figyelemben sem vette. — Disznóság, hogy a ruhatervezők nem gondolnak a hatvan év körüli nőkre — mondta Valikának, és még nagyobb buzgalommal kutatott tovább, szinte nem látszott ki a ruhák közül. Észrevette az eladónő, s próbált segíteni, de ő nyersen elhárította.

— Csak a munkakörömhöz tartozó kötelességemet teljesítem — szabadkozott a megszeppent, fiatal eladónő.

— Tudom, kisasszony — mondta Terka mama magába szállva. — Ha nincs ellenére, később igénybe veszem a szolgálatát.

— Itt tartózkodom majd mindig a fülke közelében — húzódott egy fanyar mosoly a lány szája köré. Nem szerette a gazdag vásárlókat, dölyfösnek és kiszámíthatatlannak tartotta viselkedésüket. Nehezen szokta meg, hogy az eladónőket annyiban sem tekintik, mint egy félre tolt ruhát.

— Mégis, milyen szerelésre gondolt Terka mama, hátha tudok segíteni? — próbálkozott némi habozással Valéria. Ő már gondolatban összeállított egy egész kollekciót, csakhogy az iménti jelenet után, nem mert előrukkolni vele.

— Gondolod, hogy tudsz segíteni?

— Hát nem mondom, eléggé húzós Terka mamának kedvére ajánlani.

            Kuncogva jött a válasz: — Próbálkozz, és ne titkold a rajongásod. — tréfálkozott Terka mama, majd lemondóan, fáradt mosollyal tette hozzá. — Én már belefáradtam, és nem is tudom, voltaképpen, mit is akarok. Miután kudarcot vallottam, a továbbiakban rád bízom magam. Tudod mit? Ha látsz neked való hálócuccot, meg valami pongyolafélét, azt is megvesszük.

— Mi szükségem lenne rá?

— Kiveszek neked is egy szobát, hogy ne keljen mindennap hazamenned — jelentette ki Terka mama nagylelkűen, de olyan hangon, mintha egy megdönthetetlen tényt közölne. Kerüljön, amibe kerül, gondolta. Ez a lány bizalmat keltő, enyhíti a két marcona körüli bizalmatlanságot. Zsolti is nagyobb kedvet kap a pesztráláshoz, ha hasonló korú segítsége van. Kicsit már elszemtelenedett Árpáddal és Bulcsúval szemben ez a gyerek. Nem veszi komolyan őket. Jó, jó, néha összemosódnak a korkülönbségek, de félő, ha Bulcsú besokall, komoly összetűzésre kerülhet sor.

            Valéria félénken rebegte: — nem lehetne pongyola helyett valami mást? Például, amit a mai fiatalok viselnek otthon, napközben? Legfeljebb egy könnyű kis valamit, amit magamra kapok, amikor kiszállok az ágyból.

— Pontosan erre gondoltam én is. Attól tartok, túlságosan fiatalosak az én koromhoz ezek a cuccok — súgta oda Valinak némi bizonytalansággal, amikor a pénztárhoz tartottak. Azonban a lány, bátorító pillantása megnyugtatta.

— Meglátja Terka mama, néhány nap és a régit fel sem akarja venni.

— Köszönöm az őszinte igyekezetedet, de én nagyon jól éreztem magam bennük — játszotta a sértődöttet Bánóné. Látva, hogy a lány arca elkomorodik, mosolyogva tette hozzá. — Jó, igazad van, én is úgy gondoltam.

Szegény lány törheti a fejét, mit jelent ez a nagy átváltozás, ami a szeme előtt zajlik. Jóllehet, ha van elég fantáziája, már rájöhetett, valami módón Árpáddal és Bulcsúval lehet kapcsolatban, ami alaposan összezavarhatja, ha valamicskét meg akar érteni belőle. Mindegy —, gombolyította tovább az elmélkedés fonalát. Neki nem az a feladata, hogy rejtvényeket fejtsen, úgy sem találja ki, mi a valóság. Az ő feladata, hogy Zsoltival együtt, azt a két faragatlan őskövületet elfogadhatóvá varázsolja, és levetkőzzék azt a szörnyű modortalan stílusukat. 

Alig látszottak ki a csomagok közül. Még az üzletben megrendelték a taxit, de valószínű dugóba kerülhetett, mert késett. Míg türelmetlenül ácsorogtak, Terka mama érezte, hogy valami szőrös érinti meg a lábszárát. Lenézet és egy kis spanielt pillantott meg, aki buzgón szaglászta körül a lábát. — Nézd csak, Valéria! Ez a kutya fának néz engem.

— Jaj, de édi!

Nem tudta Terka mama eldönteni, megsimogassa a kutyust vagy elzavarja? — Micsoda? Édi? Akkor csalogasd oda magadhoz, hogy a te lábad szárát jelölje meg!

A taxi érkezése eldöntötte a kérdést. Gyorsan beszálltak, de akkorra már megjelent a kutya gazdája is, egy idősebb hölgy. — Itt vagy, te csavargó — zsörtölődött, inkább csak megszokásból. — Rossz kislány vagy...

— Most pedig, elviszlek hozzám, a lakásomra. Lerakjuk a cuccokat, átöltözöm és jövünk vissza — mondta Terka mama Valériának, akár egy előre megbeszélt programot.

            Teljesen mindegy volt a lánynak, milyen utasítást kap, a sok unalom után annyira élvezte a napnak minden percét. A kétségbeesés, hogy nem talál állást, hatástalanította azt a büszke örömöt, melyet a kitűnő bizonyítvány átvételénél érzett.

Amikor beléptek a kapun és a lépcsőfeljáróhoz közeledtek, két, fekete bőrkabátos, harmincöt év körüli férfi jött lefelé az emeletről. Nagyon siethettek, mert az egyik Bánónét a falhoz sodorta, a csomagok pedig szanaszét repültek. Mind ez nem zavarta, bocsánatkérés helyet dühödten káromkodott.

— Mekkora paraszt — méltatlankodott hangosan Terka mama, hogy a férfi is meghallja, és becsapta a nyitva hagyott kaput utána. — Úgy húztak el mellettünk, mint akik menekülnek, valaki elöl. Várj egy kicsit, megnézem, megjavították-e már a liftet? Egy hete ígérgetik, hogy holnapra kész lesz. Nem is érdekelne, ha nem kellene cipekednem. A minap is kiesett egy nejlonzacskó vöröshagyma a szatyromból, és egy emeletet legurult. Pedig nem keveset fizetünk a javításokért a közös költségbe.

            A lift nem működött.

— Na, tessék, tudtam előre. Így van ez már napok óta — zsörtölődött félhangosan — Na, majd adok én nekik! Felhívom a szervizt telefonon, és amit tőlem kapnak, nem teszik zsebre. Különben is, hadd döntsem el én magam, gyalogolni akarok két emeletet, vagy lifttel menni?

*

— Ez mi!? — kiáltott fel visszahökölve Terka mama, amikor megszabadult a

terhétől és benyitott a szobába. A csodálkozásra meg volt minden oka, a szoba úgy nézett ki, mint ahol csata dúlt. Minden fiók, ágynemű, ruha, cipő, a legnagyobb összevisszaságban a padlón hevert, néhány porcelán összetörve.

— A két bőrkabátos — jegyezte meg Valéria réveteg tekintettel. — Ez aztán nem semmi — tette hozzá. Állt egy darabig, majd észbe kapva, gyors mozdulattal nekiállt összeszedni a láb alatt heverő holmikat.

— Ó, az a két bitang! — engedte szabadjára méregfullánkját Terka mama, és kitárta az ablakot, hogy még az idegen szag sem maradjon benn. — Láttam én rajtuk rögtön, hogy valami rosszban sántikálnak, de hogy éppen én leszek a kárvallott, arra nem gondoltam. Vajon, mit kereshettek...? — Hirtelen elhallgatott, és a cipődobozra gondolt, amit előérzete ösztökélésére, a biztonság okáért átvitt a szomszédba. Okos és előrelátó vagy Terka, veregette meg gondolatban a saját vállát. Az utóbbi években, olyansok krimit akciófilmet, és a valóságban megtörtént rablást látott a tévében, hogy akaratán kívül is beléfészkelte magát nála az óvatosság. A lánya unszolására, még a biztonsági zárat is felszereltette, amelyet csak ritkán használt. Természetesen ma sem találta fontosnak.

Ez a hanyagságod eredménye, korholta magát. A mobilján felhívta Zsoltit. — Megmondtad a címem a németnek? — támadt rá minden bevezetés nélkül számon kérő hangnemben. — Csak a tiéd? Nem mondod komolyan? Még kérded, mitől kattantam be? Megnyugtatlak, az én címemet is megtudták... Honnan? Ó, te ostoba, mégis, mit gondolsz? Ne várd tőlem, hogy telefonon számoljak be mindenről. Hamarosan megyek oda és elmondok szóról-szóra mindent. Neked most az a feladatod, hogy megpróbálod lekötni a barátaink figyelmét, legalábbis, ahogy ígérted. Mit?... Na, ne! Ilyesmire vetemedtek? Erre aztán nem gondolhattam... Ne aggódj, mire odamegyek, kitalálok valamit. Sőt, máris van egy ötletem. Szólj a szobapincérnek, ő majd kerít egy sakkot... Elvárható, hogy egy magára adó hotelban azt is tartsanak. Hogy mit..? Ha már ennyire ötletszegény vagy, Akkor játsszál velük addig pirospacsit.

            Amikor Terka mama befejezte a telefonálást és Valikára nézett, rögtön kiolvasta szeméből a gyanakvó bizalmatlanságot. Vett egy mély lélegzetet. — Tudom, mit gondolsz most, és egy kicsit sem csodálkoznék, ha rögtön itt hagynál. Mégis arra kérlek, várj még! Nem adhatok semmire felvilágosítást, mert vannak dolgok, amiket nem lehet megmagyarázni, de arra esküszöm; semmi bűn nem terheli a lelkem, se Zsoltiét... — Néhány másodperc gondolkodás után bizalmat keltően mosolygott a lányra. — Azért annyit elmondhatok, hogy váratlanul meglátogatott a szerencse. Ennek örömétől akarnak valakik megfosztani.

— A felfordulás bizonyítja, hogy komolyan is gondolták. Lottón nyert Terka mama?

— Ha már így rákérdeztél, igen — ragadta meg a felkínált magyarázatot Terka mama. Gyorsan hozzátette. — Sajnos ez a bolond kölyök, az unokám, eljártatta a száját. Most aztán mindennek ki vagyunk téve. Hiába oktatom, nem gondolkodik előre. — Abbahagyta az ágyneműk hajtogatását. —Az imént azt mondtam, maradj még, most meggondoltam magam. Mért sodornád bajba magad végettem egy zavaros ügy miatt?

— Maradok — jelentette ki Valéria határozottan. — Felajánlottak egy állást, én elfogadtam, tehát maradok! Már azért is maradok, mert eddig úgy folyt az életem, mint nyáron a langyos víz a csapból. Most végre változott a felállás, megmozdult az élet körülöttem. Örülök neki, mert cselekvésre késztett, és hasznosabbnak érzem magam tőle.

— Szeretem, ha egy lányt ilyen tüzes energia mozgat. Valamikor én is ilyen voltam, nem ijedtem meg semmitől, nem láttam lehetetlent magam előtt. Segítesz összeszedni a félredobált használhatatlan holmikat? Nem látom értelmét tárolni őket.

— Hát persze.

            Három szemetes zsák telt meg a kidobnivaló holmikkal. — Még hálás is lehetek annak a két bitangnak — mosolygott ironikus derűvel Terka mama. — Ha nem dúlják fel a szobát, ki tudja, mikor kerülnek kiselejtezésre? A porcelánokat sajnálom, bár nem kár értük. A portalanításnál mindig feldühítettek, meg aztán már nem is divat az ilyen apró nipp. Sokkal áttekinthetőbb lett a vitrin nélkülük. A padlóvázát kifejezetten untam látni — magyarázott tovább, inkább csak magát nyugtatva. — Egy eredményesen elvégzett pártmunkámért kaptam a vezetőségtől. Megszűnt a kommunizmus, ideje kitakarítani életünkből a maradványait is. Nincs igazam?

— Nem értek a politikához, és nem foglalkozom vele. Hagyom kimaradni az életemből.

— Okosabbat nem is tehetnél — vágta rá Terka mama mély meggyőződéssel. Bár idővel te is belekerülsz a sodrásába. — Gondolom, csak hallottál valamit a kádárkorszakról?

— Hát persze. A fülem azért nem tartottam csukva. — Felülkerekedett Valériában a kíváncsiság, de mint aki attól tart, hogy kotnyelesnek tartják, félénken kezdte a puhatolózást: — Párttag volt Terka mama?

— Igen. Érdekes, már nekem is idegenül hangzik és olyan távolinak tűnik, pedig csak tíz valahány év múlt el azóta.

— Én például szavazni sem szoktam — mondta Vali egykedvűen.

            Terka mama rákapta a tekintetét — Ennél rosszabbat nem is tehetnél.

— De én nem is tudnám, kire szavazzak.

— Az sem baj. Kinézel magadnak egy pártot, odapingálsz egy ikszet, és máris megtetted az állampolgári kötelességedet. De ne aggódj, gondoskodnak mindenről a pártok, amikor szavazásra kerül sor. Talán annyiban különbözik a mostani szavazás régitől, hogy nem uralkodik a passzív hozzáállás, lázba hozza a polgárokat a tudat, hogy részesei lehetnek abban, kit szeretnének látni az ország trónusán. Aztán következnek a csalódások, a várt csoda elmarad, az ígéretek elhamvadnak. Sőt… Na, erről jobb hallgatni.

— Jobban hitt, Terka mama a korábbi rendszerben? — rebbent ki Vali száján.

— Akkor igen. Ne ítélj el érte, de úgy éreztem küldetésem van, küldetést teljesítek! Természetesnek tartottam, és azt hittem, az örökös nyüzsgésemmel, intézkedéseimmel hasznára vagyok sok mindenkinek; a társadalomnak, főleg a munkatársaimnak. Sőt magamnak is.

— És nem?

— Nem ártottam senkinek, de amióta a politikában ilyen drámai változás állt be,

már tudom, nem is használtam, csak üres járatokban kóvályogtam. A buzgóságommal senki jobb- létét nem lendítettem előre, legfeljebb magammal hitettem el. De még, hogy elhitettem, szinte szégyellem magam érte. Hányan néztek rám ferde szemmel. Rosszindulatúan sugdolóztak a hátam mögött, amikor megkaptam a Kiváló Dolgozó kitüntetést, Akkor szörnyű igazságtalanságnak tartottam, s ma már tudom, az üres járataimmal, csak egy eszmét szolgáltam. Azt is tudom, a párttagsági díjammal azok jólétét segítettem elő, akik... Jobb is nem visszaemlékezni rá, mert dühös leszek magamra az ostobaságomért. De hát akkor, ez volt a trendi, más alternatíva nem létezett. — Kis gondolkodás után hozzá fűzte.— Ha számba veszem a mostani helyzetet, néhány dologban nem változott semmi. Csupán az a különbség, hogy megszűnt a kendőzés, viszont az egyszerű munkásemberek beetetése nem. A mai világban törvényes úton lehet gazdag és úr bárki. Sőt, akinek sikerült jól helyezkednie, legálisan törvénytelenkedhet, mert ismeri a kibúvókat.

            Tudod, mi a sokkoló számomra? A vezetők úgy kommunistázzák egymást, mintha nem ugyanazt a rendszert szolgálta volna ki egytől egyik mindenki. Igaz, más választásuk nem lehetett, de aki csak tehette, igyekezett a Zsíros bödön közelébe jutni. Olyasmiről sem hallottam, hogy bárki is visszamondott egy kinevezést, csak azért, mert nem ért egyet a rendszerrel.

 Keserű íz gyűlt Bánó Fábiánné szájában, ha arra gondolt, a hosszú évek során mennyire természetessé vált számára, hogy szerves része a gyár életének és mindennek, ami ott történik. Hitte, ha egy napon otthagyná a gyárat, a sok éves gyakorlatát nem igen tudnák más személlyel pótolni. Amikor a rendszerváltás után, a nyugdíjkorhatárnál öt évvel korábban, nyugdíjazták, illetve javasolták, hogy fogadja el, döbbent rá, mennyire nincs szükség arra, hogy mással kitöltessék a megüresedett helyét. Igaz, fontosabb funkciókat is töröltek a státuszlistából, s helyette új beosztások létesültek. Megsúgom, az nyomaszt a legjobban, hogy most sem jobb. Sőt, minden olyan kiszámíthatatlanná vált. Látom rajtad, hogy kérdezni szeretnél valamit. Mond csak bátran!

            Kis habozás után, Vali kinyögte: — Volt egy barátom, aki azt mondta; most is ugyanazok dirigálnak, mint rendszerváltás előtt.

— Arra gondolsz, ugye, hogy ugyanazok irányítják az országot, mint rendszerváltás előtt? — Nagyobb részben így van, mert így kell lennie. Ha színházba készülünk, egy munkaruhát könnyedén ledobunk magunkról, hogy szmokingra váltsuk, de képzeld el, mi történik, ha minden posztra új ember kerül. Ez elmegy a politikában, de a szakterületeken már nem.

            Rámolgatás közben a Kiváló Dolgozó Oklevél került Terka mama kezébe. Pár évvel korábban kapta, mielőtt nyugdíjba ment. Ezt is a feleslegesen végzett társadalmi munkáimnak köszönhettem, gondolta. Közömbös fintorral összetekerte, és mint egy szakadt rongyot, a lomos zsákba dobta. Szomorkás arccal duruzsolta. —Őszinte legyek? Azt sajnálom, hogy nem most vagyok fiatal.

— Fiatal munkanélküli — tette hozzá a lány.

— A pozitív dolgok is először negatívummal kezdődnek, nem hullik rögtön semmi az ölünkbe, az árát mindenkinek meg kell fizetni. Persze kivételek azért vannak, például az én esetem is kivétel, azzal, hogy nyertem. Nem mondom, érhetett volna előbb, fiatalkoromban a szerencse. — Jóindulatú mosollyal nézett a lányra, aki, szinte itta a szavait. — Amit az imént mondtál, ha magadra vonatkoztattad, előtted az élet, belőled lehet még bárki, bármi. Ahogy rövid idő alatt megismertelek, nem féltelek, hogy eltévedsz az élet dzsungelében. Azt hiszem, indulhatunk, majd Zsoltival levitetem a zsákokat a kukába.

            Bánóné becsengetett a szomszédba. — Nem keresett senki, Erzsike drága?

— Nem tudom, a szobában tévét néztem. Egy jó amerikai filmet játszottak. Sajnálhatja Terike, hogy nem látta. Különben nem figyelem, kihez, ki megy, vagy távozik, mint ahogy azt egyesek gondolják rólam.

— Jaj, istenem, nem úgy gondoltam.

— Én sem magára, drága Terka. De ha akarja, kinézek néha, ha esetleg vár valakit.

            Már csak az hiányozna! — gondolta ijedten Terka mama. Negédesen válaszolt: — Ne fáradjon, Erzsike, nem várok senkit.

— Nem mintha terhemre lenne, a csomagot nem viszi még el?

— Maradjon még, majd jövök érte.

*

Mint aki fél életét hotelban töltötte, Bánóné könnyedséget erőltetett magára, s direkt erre az alkalomra begyakorolt mosollyal haladt el a recepció előtt. — Asszonyom, csak egy pillanatra — úszott utána a recepciós hangja. Elállt a lélegzete, szíve verni kezdett, mint a betonvágó kalapács. Nem úszom meg, sóhajtott keserveset. — Sietek, fontos? — fordult vissza ártatlan tekintettel.

— A két úrról van szó...

— Történt valami?

— Hát... Hogy is mondjam?... A szobalány fel akar mondani...

 
 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.