Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Vendégem a fejedelem 7

2008.09.27

Hetedik rész

— Megpróbálom eljátszani az úriembert, de ne várj tőlem nagy alakítást.

— Se baj! Erős a gyanúm, ami nem megy magától, helyreigazítja a pénz.

— Azért nem szükséges túl nagyvonalúnak lenned — jegyezte meg halkan Zsolti.

Te ne oktass engem, akarta mondani Terka mama, de már nem tudott szóhoz jutni, más vonta el a figyelmét.

A lengőajtó okozott némi fennakadást az étterembe való bejutásnál. Árpád nagy lendülettel akarta tolni és beszorult. Alaposan fejbe vágta, és csak a második kísérletre jutott át rajta. Bulcsú viszont rendezett egy önálló produkciót a műsorhoz. Még a járókelők is megálltak kíváncsiskodni. Amikor nála is megakadt az ajtó, összezavarodott, és az ellenkező irányban akarta tolni, az pedig tiltakozásul még jobban beszorult. Erre olyan harci állásba helyezkedett, mint akin rajta ütött az ellenség

Zsolti ugyan mutogatással próbálta eligazítani, hogy forduljon meg, de attól még dühösebb lett, a méregtől felfúvódott az arca is, és az öklével verni kezdte az üveget. Már-már attól lehetett tartani, összetöri az egész ajtót.

A helyzetet Árpád mentette meg. Valamiféle titkos jelzéssel engedelmességre bírta Bulcsút. Erre meg várta, míg kimenti szorult helyzetéből.

    Terka mama kétségbeesetten súgta oda Zsoltinak:

— Láttad, mit műveltek? Félek, ez csak a kezdet, egy pillanatra sem szabad őket magukra hagyni. Lépkedj Bulcsú nyomába, én Árpádot követem, hogy rögtön kéznél legyünk, ha valami bolondságot csinálnak.

— Rossz elgondolás. Nekem kell elől mennem, úgy kisebb a baj....

    Alig fejezte be Zsolti a mondatot, máris repült az előtérben fekvő szőnyeg és a ruhatáros pultjához csapódott. Kiderült, hogy Bulcsúnak beakadt a csizmája sarka, és mint haszontalan tárgyba, tovább rúgta.

— Időnként, csak úgy váratlanul kiújul a fóbiája ha szőnyeget lát — magyarázta a ruhatáros nőnek Zsolti. Elég ügyetlen mesével próbálta elsimítani Bulcsú botrányos viselkedését, de jobb nem jutott eszébe. Amikor látta a nő megértő tekintetét, nekibátorodva folytatta. — Még gyerekkorában alakult ki nála, amikor a fivére játékból begöngyölte a szőnyegbe...

— Nem szükséges magyarázkodni, uram, ismerem ezt a betegséget — válaszolt a ruhatáros nő jóhiszemű, sajnálkozással.

    Nem értem, mért nem nyughat Bulcsú a bőrében? Hadba száll mindennel, mindenkivel — töprengett Zsolti. — Az már biztos, nem az a kellemes, alkalmazkodó ember, aki állandó helyet bérel valaki szívében.

Belépve az étterembe, egy fiatal, elegáns formaruhában öltözött pincér sietett eléjük. A széles, mesterkélt mosoly az arcára fagyott, amikor meglátta Árpád és Bulcsú lábán az agyon nyűtt, rövidszárú, hasított bőr csizmát. Egy pincérnek nincs engedélyezve, hogy hosszan csodálkozzon, a mosoly újra elfoglalta helyét az arcán, és mérsékelt udvariassággal kérdezte: —Van asztalfoglalásuk a kedves vendégeknek?

     A kérdés Zsoltit összezavarta és elbizonytalanította. Zsoltit igen, de nem Terka mamát. — Nincs. Azonban bízom benne, hogy nem jelenthet problémát — mondta olyan fejtartással, mint amikor egy királynő a puszta tekintetével rendreutasítja a főszakácsot, mert elsózta a levest. Elszánt mozdulattal belenyúlt a táskájába, és egy papírpénzt tömködött a pincér szivarzsebébe, aki felélénkült mosollyal készsége jeléül, meghajolt. — Természetesen nincs semmi probléma, hölgyem. Szíveskedjenek követni.

— Nagy vagy, Mamikám — mondta Zsolti őszinte elismeréssel, amikor az asztalhoz ültek.

— Te pedig egy málészájú. Olyan bődületes marhaságot mondtál... Na jó, az a jámbor nő pedig elhitte. Itt az ideje, hogy meg tanulj hitelesen improvizálni.   

— Téged úgysem tudnálak lekörözni.

    Hiába tett Árpád fogadalmat, Bulcsú nem érezte, hogy rá is vonatkozik. A tekintetén látszott, hogy kicsinek találja az asztalt. A székkel is gondja támadt, megragadta, magasba emelte, s megvizsgálta a lábait, vajon elbírják-e a súlyát?

Ott termet egy másik pincér. — Van valami gond, uram? — kérdezte.

— Semmi, igazán semmi — hadarta Bánóné Bulcsú helyet.

— Míg a kedves vendégek átnézik az étlapot, szolgálhatok valami itallal? — nyájaskodott a pincér, de a szemét nem vette le Bulcsúról.

Bár a kérdés ismét Zsoltinak szólt, Bánóné újra megelőzte. — Azt még nem beszéltük meg. Majd szólunk. Azonban lenne egy nem szokványos kérésem — mondta, és gyakorlott, elegáns mozdulattal egy papírpénzt csúsztatott a pincér zsebébe.

— Állok szolgálatára, hölgyem.

— Lehet, hogy a két úriember körül ezután is furcsa dolgokat tapasztal majd. Nem kívánom megmagyarázni, miért, mert nem tartozik senkire, ezzel szemben, maguk nem csodálkoznak, ha bármit is észlelnek, hanem úgy tesznek, mint aki nem lát, nem hall semmit. Ugye érthetően mondtam?

— Természetesen, asszonyom. Ahogy óhajtja, asszonyom, nem látunk, nem hallunk semmit, asszonyom. Legalábbis...

— Nincs legalábbis!

A pincér gyanakvó bizalmatlansággal nézett Bulcsúra, de megadta magát. Igenis, asszonyom. Van még valami kívánság?

— Ez minden.

    Hamar módjában állt a pincérnek gyakorolni ígéretét. Bulcsú arcán megmerevenedtek a vonások, dölyfösen, szinte arrogánsan vonta kérdőre:— Mit keresnek itt ezek az idegen emberek? Ki engedélyezte, hogy Árpád fejedelem jelenlétében üljenek?

   Próbált a pincér terepszínű arcot rögtönözni, de szempillája rángatózásán nem sikerült úrrá lennie. — Ők is vendégek, uram, épp úgy, mint önök — mondta ferdére sikerült mosollyal, és csuklani kezdett.

Ismét szóra akarta nyitni Bulcsú a száját, hogy a további kifogásait kinyilvánítsa, ám Terka mama résen volt. — Egyelőre italnak hozzon ásványvizet, aztán, ha az úrnak elszáll a tréfás hangulata, a többit is megbeszéljük.

Még Zsolti képzeletét is felülmúlták a gyorsan pergő események, amelyben Bulcsú, szinte kifogyhatatlan improvizáltornak bizonyult.— Igazad volt, nagyikám. Egyre húzósabb jelenetre számíthatunk — jegyezte meg, foga között morzsolva a szavakat. Ezt hamar megtanulta. Persze nem esett kétségbe, tudta, a zsebében duzzadó bankók kárpótolják az esetleges kellemetlenségekért. Ha nem tudnám, hogy szellemek nem léteznek, kész lennék elhinni, hogy valóban Árpád az egyik vezérével jött vissza újra földi életet élni.

Hogy az unalom ne tudjon rést nyitni közöttük, Bulcsú a sótartó nyalogatásával foglalta le magát.  

— Ne vedd észre, annál többet nem tehetsz. Mosolyogj mindenen, mintha természetesnek tartanád, amit látsz — szórta Terka mama legésszerűbb tanácsát Zsoltira. — Hadd higgye mindenki, hogy tréfa az egész. Én pedig próbálom, elterelni róla a figyelmet.

Nagyanyja igyekezetét értékelve, széles vigyor húzódott Zsolti szája köré. — Attól félek, mamikám, Bulcsút annál érdekesebbnek tartják, hogy sikerüljön. Egyébként egyik ámulatból a másikba esek, Nem csak úriasan nagyvonalú, de olyan pörgős lettél, akár egy fiatal. Mit ne mondjak, sokkal jobban tetszel így, mint amikor úgy osztogatod a parancsaidat, mint egy zupás őrmester a gyakorló téren. Kezdem szégyellni magam, hogy eddig nem ismertelek eléggé.

— Ha megnyugtat, én sem magam. Olyan érzésem van, mint aki újra született. Talán mert más forgatókönyv szerint éltem. Arra sem volt alkalmam, hogy parancsokat vagy úri nőként a kegyeimet osztogassam. Nekem a mindenbe való belenyugvás maradt. Annak most vége, mindent bepótolok, mindent, amit elmulasztottam. Kifejezetten jó érzés tudni, hogy bárkivel szemben fölénybe helyezhetem magam. Kiérdemeltem, hogy hasznára legyek saját magamnak, mert idáig csak másoknak használtam. Hogy stílusos fejezzem ki magam, most én leszek a góllövő.

—Engem azért ne hagyj ki a tervedből.

—Ha mindenben szót fogadsz, nem.
— Oké, a kívánságod jegelve.

    Amikor Zsolti kezébe vette az étlapot, a nagyanyja leintette. — Felejtsd el, hogy étlapból rendelünk! — mondta halkan. — Én már kigondolta, mi lesz a menü. Egyszer megnéztem egy ezer év ezelőtt történő kosztümös filmet, azt hiszem, amit ott láttam, az megfelel a barátaimnak is. Igaz, kenyér helyett valami lepényféleséget ettek, de nem gond, megoldjuk azt is. Nos — sorolta a visszatérő pincérnek —, hozzon egy hátsó disznócombot egybesütve, lehet több kilós is. Aztán legyen körbe rakva sült báránycomb darabokkal, sült tokaszalonnával és vagy húsz darab főtt tojással. Köretet nem kérek, ellenben kenyér helyet legalább tíz lángost.

— Lángost? — Repdesett a pillája a pincérnek.

— Kelesztett lepény helyett.— Ha ilyesmi nem szerepel az étrendjükben, nem messze innen van egy lángossütő.

— Hát, nem tudom... Majd kérek engedélyt a főnöktől.

— Azt hiszem, ez nem tartozik rám. Én rendelek, maguk pedig teljesítik a kérésemet.

    Szabályosan remegett a pincér keze, míg feljegyezte a rendelést. — Várnak még más vendégeket is? — kérdezte báván.

— Nem — vágta rá sebesen Terka mama, hogy elejét állja a további kérdezősködésnek. Már feszültek az idegszálai, amit ügyesen a mosolya mögé rejtett. Felállt, és a kezébe kapta a táskáját. — Míg meghozzák az ebédet, itt hagylak benneteket néhány percre — mondta Zsoltinak, és sokat mondó jelzésként sandított a két férfi felé.

Alig, hogy Terka mama, eltávozott egy ringójárású, lángoló vörös hajú, dekoratív, fiatal nő haladt el az asztal mellett. Árpádnak rögtön rátapadt a szeme, s illetlen érdeklődéssel, míg csak ki nem lépett az ajtón, kísérte tekintetével.

— Jó dög — Jegyezte meg Zsolti.

— Jó dög, jó dög — Ismételgette Árpád, mint ki agyába akarja vésni, nehogy elfelejtse.

    Zsolti megértően jegyezte meg magában. Akárhonnan jött ez az Árpád, olyan mint a macska. Ahol éppen van, ott akar egerészni. Aztán arra gondolt, ő is szívesebben viháncolna néhány csinos lány társaságában kinn a strandon — Pláne, hogy van pénze elég —, mint nagyanyja extra kívánságára, ezt a két kőkorszaki pasit terelgesse. Valamiképpen meg kellene bundázni...

     Nem fejezhette be a gondolatot, mert feltupírozott hajjal és egy kis festékkel a száján visszaérkezett Terka mama. Szokatlan eljárás volt ez nála, de most így érezte jól magát a bőrében. Amikor betöltötte az ötvenedik évét, felhagyott a sminkkel, csak a rúzsozást tartotta meg. A hajával sem bíbelődött annyit, mint korábban. Most úgy gondolta, mivel nem szükséges garasoskodnia, ha nem is kirívóan, mért ne adhatna többet magára? Persze rögtön kitalálnák a rosszakarói, hogy a férfifogás eszközét dobta be, pedig ez állt tőle legtávolabb. A férje halála óta, már nem tudott elképzelni idegen férfit maga mellett, jóllehet ebben a korban még gyakori az élettársi viszony.

— Jó dög — jegyezte meg Árpád hangosan, Zsoltihoz fordulva.

— Takaros dög — toldotta meg Bulcsú is a várható ebéd tiszteletére, megengedve magának egy kis hízelgést. Rögtön meg is dorgálta magát érte. Persze csak magában, de le lehetett olvasni az arcáról.

    Dög az öreganyátok térdekalácsa! — méltatlankodott magában Terka mama. A humorérzéke hamar felülkerekedett. — Nem dög, hanem jó csaj. Öreg csaj — fűzte hozzá némi öniróniával. Néhány óra múlva a szátok is tátva marad, ha megláttok, gondolta, és már látta magát egy olyan elegáns kosztümben, mint amilyet a sarki ÁBC vezetőnőjén látott. Igaz, egy tízessel fiatalabb, de alakra éppen egyformák. Kár hogy nem oszthatom meg örömömet Zsófival, sóhajtott.

    Próbálta beleképzelni magát a színesebb, új életébe. Megtapogatta a haját, és máris kész volt a terve. Fodrászt is cserél; kinéz magának egy fényes elegáns üzletet, ahol kozmetika is működik. Sajnálkozó lenézéssel gondolt a sarki, parányi fodrászüzletre, ahová csak kispénzű vagy nyugdíjas emberek járnak. Egy menő szalon az más. Mindig időben bejelentkezik majd, és fél órával előbb érkezik, hogy végighallgassa a napi eseményeket, az országos pletykákat, amiről a vendégek beszélnek egymás között, és amit a sajtó nem mer szellőztetni. Sőt, egy menő fodrásznál híres nőkkel és híres emberek feleségével is találkozhat. Az ismert emberekről szóló pletykák is hitelesebbek. Az lesz majd az igazi buli. Az is jót tesz majd a kedélyének, hogy oda mehet majd nyaralni, ahová kedve tartja.

    Egyszer szóbajött Zsófi és Bánóné között, jó lenne egy olcsóbb külföldi nyaralást megejteni. Idejük van, az anyagiakat valahogy összekuporgatják. Terka mama először komolyan is vette, mert arra gondolt, bővíti írásához a tudását, nem kell örökké a mások által megélt, mások szájából hallott sztorikat regénnyé formálnia. Még szerencse, hogy az agya képes mindent elraktározni, és vissza tud emlékezni rá. Nem szerette a kitalált történeteket, nem is élt vele, legfeljebb átformálta, színesebbé tette.

    Amikor Bécsben jártak Zsófiával, csak úgy itta az idegenvezető szavait, s örökké kérdezgetett mindenfélét. Az is előfordult, hogy egy fiatal idegenvezető-nőt teljesen zavarba hozta a kérdésével, és úgy tett, mint aki nem hallott semmit. Azért ő sem tudhat mindent, könyvelte el magában.

    Mivel Bánóné kétnapos bevásárló turistaúton vett részt, sok mindennel adósa maradt magának. A következő évben megismételte a bécsi utat, már az év elején kinézte, mit szeretne megnézni, s elkezdte kis tételekben a valuta beszerzését. Néhány pár, könnyű, puhabőrű cipőt is akart venni, olyat, amilyet itthon nem kap a fájós lábára. Zsófia nem akart kötélnek állni, és csak azzal a feltétellel egyezett bele az utazásba, hogy neki adja a száz dollárjának felét. Terka mama nagyot csalódott a barátnőjében, de így is örült, hogy nem egyedül kell mennie. Igaz, amikor sor került rá, hogy az ígéretét beváltsa, Zsófi az istennek sem akarta elfogadni. — Nem komolyan gondoltam, kicsit bosszantani akartalak — magyarázkodott, de akkor már Bánóné nem tágított. A végén beültek egy kávéházba, és közösen elköltötték. Megettek egy nagy adag fagylaltot, sok habbal és narancs dzsuzt ittak hozzá. Jókedvükben nevettek minden kis semmiségen.

— Legalább öt éve, hogy nem nassoltam, de nem bánom — mondta Terka mama, miután elfoglalták helyüket a buszban.

— Mert annyira szűkmarkú vagy magaddal szemben — vágta rá Zsófia.

    Terka mama először felhúzta az orrát, magába roskadva, némán, a busz ablakán keresztül nézte az elsuhanó fákat. Nem sokáig tartott a szótlanság, elnevette magát. — Ne legyen Bánó Flóriánné a nevem, ha jövő héten nem hívlak meg a várpresszóba.

    Azóta is tart az ígéret. 

    Nem is a pénz tartotta vissza, hogy beváltsa az ígéretét, inkább Zsófia feltűnési viszketegsége. Bárhová mentek, mindig abban reménykedett, hogy egyszer csak, kiszúrja magának egy jómódú özvegyember. Szakmunkás ne jöhetett számításba, mert nincsenek úri barátai. Éppen eleget hallgatta a volt férjétől, hogy az a szarjancsi munkatársa csak azért kapott magasabb jutalmat, mert a sógora befolyásos ember. Pedig amit ő hegeszt össze, arra még nem volt panasz. De nem csak jobban dolgozik, három csövet is elkészít, mire a társa egyet. Ráadásul a csőszereléshez is ért. mindig őt bízzák meg, hogy ugorjon be, ha kevés a csőszerelő és sürgős a munka.

    Csak a férje halála után ébredt rá Zsófia, mennyire hiányzik neki a férje önmagasztalása. Már tudta, neki akart imponálni vele, hogy felnézzen rá. Ő pedig soha nem dicsérte meg, jóllehet akkor is érezte, mindig azt várta tőle.

    Ez az ostoba Bulcsú adott egy hatalmas pofont szegény Zsófia hiúságának, és ő miatta — szólalt meg Terka mama lelkiismerete.