Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Vendégem a fejedelem 6

2008.09.27

hatodik rész

Valójában, Bánó Flóriánné észre sem vette, hogy néhány óra leforgása alatt, ritmust váltott az élete. Természetessé vált nála a parancsolgatás is, jóllehet mindezt jó szándékkal tette. Amióta nyugdíjba vonult, mindent előre eltervezett, nem kellett kapkodnia, legfeljebb, ha halaszthatatlan dolgot felejtett el. — Sürgetően pattogtak ki szájából a szavak — Nincs idő az elmélkedésre, vegyél magadhoz egy húszast... Nem, nem. Nem biztos, hogy elég. Ahogy a taxi megérkezik, előbb kérdezd meg, a taxival együtt mennyit fizetsz, told meg ötezerrel, és nyomd a kezébe annak, aki a rendelést meghozta. Tudsz követni? Na, mozgás!

Az unoka távozása után Terka mama a másik szobában gyorsan átöltözött, azt a ruháját vette fel, amelyikben mindig csinosnak érezte magát, még szandált és táskát is vett hozzá, hogy minden harmonizáljon. Amikor ez a szerelés volt rajta, többen is mondták, legalább tíz évet letagadhatna a korából. Tulajdonképpen nem akart egy percet sem letagadni, mégis jól estek a hízelgő szavak.

A két nevezetes vendég beletörődve sorsába, ellenvetés nélkül, hősiesen tűrte, hogy Bánó Flóriánné, egy közönséges nőszemély rendelkezzen felettük. Valószínű közrejátszott, hogy ők maguk is izgalmasnak találták a szokatlan helyzeteket. Lesírt róluk, mennyire kíváncsiak, mi következik ezután? Az is kitűnt a viselkedésükből, nem szokhattak hozzá az illatokhoz, különösen az áruház jellegzetes illatához, mert minden egyes ruhadarabot megtapogattak, megszagoltak, mielőtt felvették. Bulcsú habozott kicsit, dörmögött valamit a bajsza alatt, de amikor látta, hogy Árpádnak nincs ellenvetése, jobbnak látta, ha ő sem ellenkezik.

Mielőtt Bánóné elindult, némi fontolgatás után betett a táskájába három bankjegycsomagot. A többit beöntötte egy szárított tésztának készített vászonzsákba, jó erősen bekötötte a száját, mint aki attól tart, hogy elpárolog a tartalma, s visszahelyezte a cipődobozba; műanyagszalaggal alaposan át is kötözte.— Rögtön jövök — vetette oda a három, tanácstalanul topogó férfinak. A becses csomagot és a két kardot átvitte a szomszédba, egy nálánál idősebb özvegyasszonyhoz, aki ráadásul félig süket. Háromszor nyomta meg a csengőt, mire meghallotta.

— Megkérhetem, drága Erzsike, hogy tegye el nekem, ha lehet a szekrényébe, ezeket a holmikat? Szülinapjára vettem az unokámnak, és nem akarom, hogy kíváncsiskodásból előbb meglássa. Ismeri a mai fiatalokat? — magyarázkodott sebesen.

Az idős asszony zavartan motyogott. — Jaj, már azt hittem, a pénzért jött Terike. Még nem kaptam meg a nyugdíjam.

— Ó, dehogy! Már mondani akartam, tartsa meg Erzsike azt az ötszázast, ajándékban adom.

     A meghatódottságtól alig tudott Erzsike néni szóhoz jutni, de azért tiltakozott: — Ó, hát nem úgy van az, magának is szüksége van rá.

— Lehetek néha nagylelkű, nem?

— Nem is tudom. Terike tudja — mondta Erzsike néni, s arcán a kusza vonások egy pillanatra kisimultak, majd egy lendülettel ki akarta venni Terka mama kezéből a csomagot. — Beteszem a szekrény aljába.

— Majd én. Ugyan is nagyon nehéz — hárította el Terka mama. — Jéghokihoz korcsolya van benne. Nehéz eldönteni, mit vegyen az ember az unokájának, és ez a legújabb bolondériája. Még jó, hogy nem súlyemelő.

— És a két kard, mire jó?

— A jéghokihoz tartozik.

— Nekem aztán mindegy, ha lekvárfőző fakanállal ütik azt a micsodát...

     Ismét egy megkönnyebbült sóhajt küldött Terka mama az ég felé, miután kijött Erzsike nénitől.

— Az, mi? — mutatott rá Árpád, a, parányinak tűnő kulcsra, amikor Terka mama be akarta zárni az ajtót. Szájához kapta a mutató ujját, csendre intve a kíváncsiskodót. — Hosszú, majd máskor elmagyarázom.

— Értem — bólintott Árpád. — Az ezer év...

    A kommunikálással nem lesz sok gond, állapította meg Terka mama elégedetten. Csak a vezérének vágna, legalább felényire az esze. Humorérzéke pedig semmi. Jó ég! Hogyan veszem rá ezeket, hogy beszálljanak a kocsiba? Jobban járok, ha lovas kocsit hozatok.

— Lifteztessük meg őket — javasolta Zsolti kaján vigyorral.

— Tudhatod, hogy nem működik. És persze nem szeretem, ha gonoszkodsz velük.

    A piros Ford ott páváskodott, ragyogott az út szélén, a mozgássérülteknek kijelölt parkolóhelyen. Csakúgy szikrázott a rávetődő nap sugarától. — Ez tényleg meglepi — mondta elismerően Terka mama. Gondolom... Na, mindegy!

— Szeretem, amikor ilyen kreatívan gondolkozol, drága nagyikám.

Terka mama hagyta elmenni füle mellett a hízelgő szavakat. Neki egészen más volt a véleménye, és nem is tartóztatta magát, hogy meg ne mondja. — Pont ilyen mecsboxra fájt a fogad? Fura ízlésed van — rombolta szét unokájában a róla alkotott pozitív véleményt. — Azt tudod, ugye hogy rossz helyen parkoltál? Még jó, hogy nem látja senki — zsémbelt tovább, mintha valóban ez lenne a legfontosabb.

— Hátra kötik a sarkunkat érte? — élcelődött jókedvűen Zsolti. Most valahogy semmi nem tudta szétrombolni a hangulatát. Odasietett a kocsihoz, hogy élete jobbra fordulásának becses személyei előtt kinyissa az ajtaját. Igaz, nem tudta megfejteni, a két bohóc kilétének titkát, de azt már biztosra vette, a mesés kincsek rejtélyének ők kulcsai.

Ha azt hitte, hogy a nagyvonalú gesztusra egyetlen szó nélkül beülnek, nagyot tévedett. Megálltak a kocsi mellett és néztek értetlenül, hol egymásra, hol Terka mamára.

     Egy rövid ideig az asszony is tanácstalanul topogott a kocsi elején, majd észbe kapott. Itt szerepváltásra van szükség, gondolta. Jóllehet soha nem volt jó véleménnyel a mézes-mázas emberekről, a falnak tudott menni tőle, most rákényszerült. Negédesen búgta. — Se loval, se lovas kocsival nem szolgálhatok, uraim... Szóval meg kell elégednetek ezzel a gyaloghintóval — fűzte hozzá évődő humorral. Remélte, a derűs hozzáállásával, engedelmességre bírja a makacskodókat.

    Azok szó nélkül, tanácstalanul, egymásra pislogva álldogáltak tovább.

    A másik lépcsőházból egy angol agár kutyát sétáltató férfi lépett ki. A tartásából ítélve, valószínű másik irányba szándékozott menni, de a kutyája mást gondolt, az ég felé tűzve az orrát beleszippantott a levegőbe, és megindult Árpádék felé. A gazdája, pórázánál fogva vissza akarta tartani, de nem bírt el vele. Türelmét vesztve kiáltott rá. — Mi a csudát akarsz, hová mész?  

Az agár ügyet sem vetett gazdája haragjára, erőnek erejével Bulcsú mellé vonszolta, és izgatottan szagolgatta a csizmát, majd beleharapott a szárába, és ráncigálni kezdte.

    A döbbenettől sóbálvánnyá meredt mindenki, még a kutya gazdája is. Végül nevetni kezdtek, csak Bulcsú nem találta viccesnek a dolgot. Összeszorította öklét és egy súlyos ütéssel próbált megszabadulni az állattól, de a gazdája ijedt kiáltása megállította, mielőtt lecsapott.

— Ne! Kérem uram, ne bántsa! Lord, hagyd abba! — szólt rá a kutyára és a nyakörvénél fogva elráncigálta. — Nem értem, egyszerűen nem értem! Csak a vadszagra indul be, legalábbis, azt hittem — motyogta.

— Ezek az agarak, bár szelídek, de nagyon kiszámíthatatlanok, ismerem a fajtájukat — mondta Terka mama kedvesen mosolyogva. Ám, amint a férfi hallótávolságba került, stílust váltott. Haragosan rivallt Bulcsúra — Neked sosem volt kutyád? A lovaddal is így bántál?

    A válasz elmaradt.

— Na, mi van? — mordult Terka mama. —Az imént nektek beszéltem. Beszállni gyorsan!

    A határozott, erélyes hang megtette a hatását; a két hezitáló egyszerre lépett a kocsi felé, de a bizonytalanság ott rezgett a szemükben. Árpád tétova hangon kérdezte: — Ha nincsenek lovak, hol vannak az emberek, akik a hintót viszik?

    Az asszony magabiztosan legyintett. — Ne aggódj, van itt ló is, csak láthatatlan. Tudjátok? Az ezer év. Ne húzzuk az időt, uraim, üljetek be, mert a lovak türelmetlenek.

    Jóindulattal sem lehetett ráfogni Bulcsrúra, hogy gyorsan forog az agykereke, most viszont lerítt az arcáról, hogy kételkedik a ló meséjében. Hiszem, ha látom, gondolhatta, és a kocsi elé cövekelte magát. Hatalmas tenyerével tapogatni kezdte a motorház tetejét, majd egy váratlan, gyors mozdulattal, hogy meggyőződhessen, hová rejtették a lovakat, könnyedén, akár a pillét felrántotta a kocsi elejét.

— Ne, ne! Tedd le! — kiáltott a rémülettől fuldokló hangon Terka mama, és körülnézett, látta-e a jelenetet valaki. Az utca végénél feltűnt egy rendőr körvonala, feléjük is pillantott, de rögtön utána el is tűnt. Nagyot sóhajtott. Hogy lehetne lecsillapítani ezt a dühöngő őrültet? — tépelődött, s aggódva várta, mi következik ezután. Minden ostobaságra képtelenség felkészülni.

Amikor Bulcsú nem találta sehol a lovakat, fújtatva elengedte a kocsit. Zuhanástól a kerekek hangos csikorgással tiltakoztak a merénylet ellen. — Ez is csak germány varázslat.

— Ez a mániád?

— Lepaktáltál velük, valld be! — dörögte Bulcsú öblös hangon Terka mama felé, sárgán villogó szemmel.

A drámaivá alakuló helyzetet Zsolti oldotta meg. Fogta magát és beült a volán mellé, és intett a két férfi felé. — Ha maradni akartok, maradjatok, én megyek!

Mint aki már bele nyugodott a meg nem érthető dolgok sorába, Árpád szó nélkül beült a hátsó ülésre. Bulcsú, sem tehetett mást, mint egy láncra vert grízli, ő is betuszkolta magát.

    Éppen el akarta indítani Zsolti a kocsit, amikor egy vigyorgó, kopasz fejű fickó tűnt fel az ajtónál. — Bankot robbantottál, haver? — hajolt be a nyitott ablakon. —Tegnap még egy ócska biciklid sem volt, úgy kértél kölcsön, ma már egy menő verdában domborítasz? Nem mondom, ez aztán az áttörés.

    Fölényes mosoly suhant át Zsolti arcán. Az új helyzet, hogy irigységet kelthet, megelégedéssel töltötte el. — Egyszer lent, egyszer fent. Tudod, hogy van ez, haver? Na, szia, majd máskor rád hegyezem magam. — tolta ki a kopasz fejet tenyerével az ablakon, majd nagy- anyjához fordult. — Hová?

— Egy étterembe ebédelni.

— Ennyit én is tudok.

— Te ismered a nyilvános helyeket, mért tőlem kérdezed?

— Mit szólsz az Fordhoz, nagyikám? Csinos jószág, nem mindenki jut hozzá. És nézd meg a műszerfalat, tapogasd meg az ülés szövetét...

— Hagyjál már engem békén ezekkel az ostobaságokkal!

     Valóban idegesítették Bánónét unokája kérdései. Eddig is csak a Trabantot ismerte fel, a többi kocsi olyan volt számára, mint két tojás, legfeljebb a színük szerint tudta megkülönböztetni, de azt is csak a világosat a sötéttől. A piros Ford is csak azért tűnt fel neki, mert olyan régi vágású. A filmekben látott hasonlókat. Ritkán ült kocsiban, és még ritkábban taxiban. Amikor a veje kicserélte egy drágábbra a kocsiját, eljutott ugyan a füléig, amikor tárgyalták, de az agya nem reagált rá. Amikor megkérdezte, tetszik-e neki, alig tudott, mit válaszolni. Se a fazonja, se a színe között nem fedezett fel változást. Amikor pedig a felöl érdeklődött, milyennek tartja az üléshuzatot, megtapogatta, de majdnem köhögési rohamot kapott, és csak bólogatott.

— Kíváncsi vagyok arra a show- műsorra, amit ezek alakítanak majd — intett Zsolti állával hátra a két férfi felé, akik az induláskor, úgy belelapultak az ülésbe, mint akiket odatapasztottak. Csak a szemgolyójuk tiktakozott jobbra-balra a megilletődéstől. — A legszebb benne, hogy akár ki is rakhatnak minket az étteremből, ha túl zajosnak találják a viselkedésünket.

— Halkabban beszélj, mert meghallják!

— Ebben a ricsajban?

— Ebben a ricsajban is. Bár ahogy észreveszem, a rengeteg látnivaló elvonja rólunk a figyelmüket. Különben, amit fontosnak találtam, lefixáltam már velük, míg te a kocsiért futkostál. Árpádtól ígéretet kaptam, hogy nem csinálnak, semmilyen zűrt, nem kérdezősködnek, még akkor sem, ha nem értenek valamit. Ami nem elhanyagolható szempont, mindenben engedelmeskednek. Most az első debütálásnál kiderül, képesek-e betartani?

— Gondolod, hogy menni fog? Már az is csoda, hogy sikerült rábeszélni és megértetni velük a kosztümcserét.

— Hát semmiben nem pillekönnyű esetek közé tartoznak, A kardjuktól nem akartak semmiképpen megválni. Azért, mire megérkeztél, még Bulcsút is sikerült megpuhítanom. Viszont a gatyázásra nem számítottam.

— Nos, a kardok. Ahogy elnézegettem, azok is megérnek egy vagyont. A muzeális értéküket nem is említve.

— Na, nem! Min spekulálsz, te? Az hozzájuk tartozik, mint ló a lovasához. Felejtsd el, de örökre! Nem alkudozott a német pasi?

— Én is arra számítottam, amikor kimondtam, csak úgy a hasamra ütve a tízmillcsit. Meglepett, amikor rögtön rábólintott. Ebből rögtön arra következtettem, biztos a dupláját éri. Akkor viszont már nem srófolhattam felfelé az áron. Most hogy tudom, hányadán állunk, a következő adagnál már nem leszek szívbajos.

    A rengeteg kocsi miatt, csak araszolva lehetett haladni, így a két történelmi hősnek nagyobb alkalma nyílt a nézelődésre. Árpádnak minden csinos nő láttán majd kiugrott a szeme.

Néhány járókelő menet közben tölcséres fagylaltot nyalogatott.

— Azok, mit esznek? — kérdezte, a szokásos naiv csodálkozással Árpád.

— Fagyiznak — Válaszolt Zsolti, majd kegyesen hozzáfűzte. — Jeget nyalogatnak. Isteni dolog ebben a hőségben.

— Hőségben, jeget? Te haver, nem vagyok gyerek.

    Felülkerekedett Zsoltiban a nagylelkűség, Árpád helyébe képzelte magát.— Szeretnéd, megkóstolni?

— Kóstolni? Azt a szakácsom szokta, mielőtt elém teszik az ételt.

— Nyalogatni, ha így érthetőbb.

— Hülye ötleteid vannak — súgta oda felháborodva Terka mama. — Nem akarok több galibát. Náluk semmit nem lehet előre tudni.

Zsolti, úgy tett, mint aki nem hallotta a baljós előrejelzést, egy útkereszteződésnél kivágódott a kocsisorból, és befordult egy utcába.

— Hogy, mit kapsz te tőlem, ha valami gubanc lesz — fenyegetőzött Terka mama.

    Hamar találtak egy fagylaltozót. — Mit szeretnétek? — kérdezte Zsolti. — Csokis, vaníliás vagy gyümölcs ízű fagyit?

    A csoki szó hallatára, gyerekes öröm csillant meg Bulcsú szemében. Megnyalta a száját, mosolyra húzta, és harsányan, mint aki harcra buzdítja a katonáit, kiáltotta — Csokit, sok csokit akarok. Ettem Vola nagyon rég.

De tanulékony lett egyszerre ez a vadember — méltatlankodott Bánóné. Nem is ismerték Árpád idejében a csokoládét. Még kiderül, hogy a fagylaltgépet is a honfoglalás idején találták fel.

Öten álltak Zsolti előtt, várni kellett, hogy rá kerüljön a sor. Egy szép, fiatal, lila csíkokban festett, rövid hajú lány áll mögéje.

Árpádnak rögtön rátapadt a szeme. Nem csak a lány szépsége bűvölte el, hanem a kirívó hajszíne is. Mellé lépett. Ebben még nem volt semmi meglepő, de abban már igen, hogy simogatni kezdte a haját. Valamiről meg akart győződni.

— Mi a fenét csinál!? — szólt rá a lány.

     Árpád továbbra sem zavartatta magát. Még Terka mama tiltakozó mozdulata is elkerülte a figyelmét. A lány ajka alá nyúlt, és maga felé fordította a fejét.

    Ez már provokációnak bizonyult. A lány ijedt csodálkozással nézett Árpádra és hátrálni kezdett. — Ha nem hagyja abba a molesztálást, rendőrt hívok.

— A szép hölgy kap tőlem sok, sok aranytallért, ha az ágyasom kíván lenni — mondta Árpád ártatlan tekintettel.

— Ennek nincs ki a négy kereke — sápadozott a lány.Hogy elkerülje a további molesztálást, sarkon fordult és elsietett.

    Árpád utána akart menni, de Terka mama megfogta a karját. — Hagyd, hadd menjen! Láthatod, hogy nem akar az ágyasod lenni.

— Majd megmondom neki, hogy én vagyok az Árpád fejedelem.

    Egy középkorú hölgy, aki a sorban álló férjére várt, nevetve szólt oda. — Figyeld csak, Pista! Ezek biztos a tévében forgatott „kész átverés” szereplői. Úgy tűnik, próbálnak, vagy már a fő műsor megy

    A férjet nem igazán érdekelhette a dolog, mert közömbösen rántotta meg a vállát. — Felőlem lehet maga az úristen is.

Sajnálkozva nézett Árpádra a hölgy. — Szegény kislány, most kimaradt egy jó buliból.

    Terka mamát idegessé tette a nő lelkesedése, esdekelve nézett rá. — Jaj, ne tessék már hangoztatni, mert idecsődülnek az emberek, és megzavarják a próbát. Az pedig nagyon kellemetlen lenne.

A nő kissé megszeppent — Ja, persze, persze, Elnézést.

*

    Amikor Bulcsú és Árpád kezükben tartották a kétgombócos fagylaltot, először nem tudták, hogy álljanak neki, majd lassan, óvatosan, alig érintve a nyelvükkel, belenyaltak; tekintetük közben olyasmit tükrözött, mintha attól félnének, hogy a fagyi visszanyal. Aztán meglepetés szerűen, Bulcsú betömte szájába az egészet. Igaz, először le és felfutkosott az ádámcsutkája, szeme kidülledt, de lenyomta. — Ez jó vola — krákogta levegő után kapkodva. Zsoltira nézett, és ráparancsolt. — Hozua nekem még, íziben!

A két hős, időnként összekombinálta a régi és az új nyelvet.

Amikor Bulcsú látta, hogy a követelése süket fülekre talál, nem tétovázott, elszántan, határozott tartással a pulthoz lépett, s mire Bánóné észbe kapott, kiemelt a tartójából egy sorozat tölcsért, és odanyújtotta a kiszolgáló lánynak. — Aduta nekem csokit, noudjon sok csokit — parancsolt rá a meglepett lányra.

     Kiverte Terka mamát a veríték, mire megmagyarázta Bulcsúnak, ha ismét lenyeli egyszerre a fagylaltot megfagy a torka. Csak nyalogatni szabad.

    Míg a kocsihoz ballagtak Árpád is elnyalt még egy tölcsér gyümölcsfagyit. Elégedetten jegyezte meg. — Tetszik ez a huszonegyedik század, aduta nekem sok szépua. Lehet vola, hogy itt maradok.

— Hiányzott ez neked? — mordult Terka mama Zsoltira, amikor végre ismét benn ültek a kocsiban. — Ha Árpád nincs észnél, és nem olyan visszafogott, rosszabbul is végződhetett volna. Arról nem is szólva, még képes betartani a szavát, ahhoz pedig az ország összes pénze is kevés lenne.

— Ne légy már ennyire szigorú szegényekhez, nagyikám. Igaz, Bulcsú olyan néha, mint a házi pulyka, de Árpád jámborabb a néma kacsánál. Ezek a dolgok mind benne vannak a pakliban. Azt pedig nem tagadhatod, hogy a hibájaik mellett, istenien jópofák.

— Neked! — zsémbelt tovább Bánóné, nem is sejtve, hogy Bulcsú által kreált valódi gyötrelem ezután következik.

— Ugyan, mamikám! Nem csak a...

— Elhallgass te! — fojtotta bele Zsoltiba a szót Terka mama. Nem akarta hallani az igazságot. Ő is érezte, hogy a gazdagság tudata fellazította morális megítélését, és kapzsivá tette. Kicsit szégyellte magát érte, de nem kívánt ezen rágódni. Mért én legyek különb másoknál, ha már a sorsom így rendelkezett?

Megálltak egy elegáns étterem előtt. Zsolti kiugrott a kocsiból és kinyitotta a hátsó ajtót, hogy a két vendég kiszállhasson, de ők ülve maradtak.

— Megérkeztünk, uraim.

— Nem látok senkit, akik fogadnak minket — mondta Árpád méltóságteljesen feszesre rántva magát. Vádló tekintete igazolta, komolyan is gondolta. — Én Magyarország fejedelme vagyok, és ezt nem hagyhatja még az ellen sem figyelmen kívül.

— Csak voltál fejedelem, hapsikám, ha már minden árón ragaszkodsz a titulushoz. Azóta kitágult a világ és más szelek fújdogálnak. Kénytelenek lesztek megelégedni a mi szerény kíséretünkkel.

— Már megint az ezer év, elfelejtettem. Mit jelent hapsikám? Valami rangféle?

— Így is mondhatjuk.

— Te is hapsikám vagy?

— Hosszú.

— Tudom már! Haver!

— Rád bízom. Különben, mint nagyanyámtól hallhattad, Zsolti a nevem, mint a te fiadnak.

    Árpád a levegőbe bámult, de a gondolata a múltban kutatott. — Igen, Zaltau.

— Most, csak egyszerűen Zsoltnak mondjuk. A Zsoltból alakult ki a Zoltán. Kicsit bonyolult, még számomra is, de elfogadom.

— Nem akarok az ezer év előtti időre gondolni, csak a huszonegyedik századra. Olyannak tűnik számomra, mintha csak szépet álmodnék. Az én nemes apám szokta vola mondani nekem: — „ Ha elfoglaljátok az új hazát, fiam, bőség várnépünkre. Megszűnik a kín, a sok szenvedés.”

— És dübörgött a jólét?

— Mi az, hogy dübörög?

— Én sem tudom, de sokat hallom mostanság.

Vedd úgy pajtás, hogy nem szóltam semmit. Már engem is meghülyít a kérdéseivel, nem csak a nagyanyámat? — morzsolta a foga között Zsolti.

    Ezt már Árpád nem hallotta, más kötötte le a figyelmét. Két csinos — szolárium barnította combú —, rövid farmernadrágos lány ment el a kocsi mellett. Bulcsú felhördült, s olyan lett az arca, mint a piros paprika, Árpádé pedig, mint akinek a hátát simogatják. Szeme elé kapta mindkét kezét, s az ujjai rései közül lesett utánuk, míg csak el nem nyelte őket az utca forgataga. Felsóhajtott.

— Jó csajok, Mi? — nevetett Zsolti.

— Úgy veszem észre, Árpád idejében sem fogadtak vakságot a férfiak. Sőt, azt gondolom, amilyen epekedve bámulja azokat a lányokat, hormontablettára sem lenne szüksége, ha úgy adódna — jegyezte meg epésen Bánóné, és megcsóválta a fejét. — Menj előre, Zsoltikám, te vagy a férfi, és égis csak jártasabb vagy az éttermek dolgában, mint én. Azt már említenem is felesleges, magadtól tudod, hogy illik viselkedni.

 

 

 

 
 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.