Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Vendégem a fejedelem 5

2008.09.27

ötödik rész

— Na, most aztán módomban lesz meggyőződni, mi igaz a szóbeszédből, hogy a pénz beszél, a kutya ugat. Ha nagyobb feltűnést keltenek — ugrott vissza az előbbi témához —, azt mondom majd, hogy külföldiek; azoknál bocsánatos bűnként könyvelik el az emberek, ha megfeledkeznek a jó nevelésről.

— Játéknak kell felfogni mindent, ami történni fog — bölcselkedett Zsolti.

     Terka mama félresöpörve az aggályait, magabiztosan adta ki az utasításait: — Először is, alaposan nézd meg a két urat, és szemrevételezéssel próbáld megállapítani a méretüket. Aztán elmész egy férfi ruhaszalonba, veszel egy-egy öltönyt hozzá való ingekkel. Egy cipőboltban pedig egy-egy pár cipőt és egyéb kiegészítő férfikellékeket. Te tudod, mi szükséges. Hívjál taxit, azzal gyorsan megjárod az üzleteket — tuszkolta unokáját az ajtó felé.

— Tudod, mit? — rántotta hirtelen vissza Zsoltit. —Szerencsére, persze az én nagylelkűségemből, van jogsid, bérelj egy kocsit is, és azzal megyünk. Legalább nem kell senkinek magyarázkodnunk, és főleg állandóan alkalmazkodnunk. — Gyanakvóvá vált a tekintete. — Jut eszembe, honnan szerzett ilyen gyorsan, ennyi pénzt az a német?

— Bankon keresztül, nagyikám. Ez ma már nem probléma. Azt azonban kikötötte, hogy a többi cuccot is kizárólag neki adhatom el. Én pedig nem ellenkeztem.

— Nagyszerű! Így nem szükséges újabb vevő után kutatnunk.

    Bizonytalan, tétova tekintettel bámult Zsoltira Terka mama, s megcsóválta a fejét. — Nem is tudom, mit gondoljak?  Gyanúsan simán ment ez a pénzdolog, nem ehhez vagyok szokva. Ah, nincs értelme ezen agonizálni, ahogy te szoktad mondani!

— Észre sem vetted, mamikám, hogy kicseréltem a szerelésemet.

— Majd megmutatod, ha lesz rá időnk.

— Rajtam van.

— Tényleg. Mintha más színe lenne a pólódnak. Ha jól látom, a nadrágodnak is.

— Köszi.

— Igazán nincs mit, fő hogy te legyél  elégedett magaddal — ironizált Terka mama. — Nem értelek! Te valóban nem érzed, hogy normálisabb öltözékben jobban mutatnál, mint ebben a bő gatyaszerű nadrágban?

— Na, szépen vagyunk — Húzta el Zsolti sértődötten a száját. — Akkor én mentem.

— Még mindig itt vagy?

     Már fogta Zsolti a kilincset, amikor Terka mamának újra eszébe jutott valami. — Van a hűtőbe egy doboz sör, bár neked vettem, de vidd le egyúttal Telki úrnak. Nem árt kedveskedni neki. Remélem egy darabig békén hagy, és nem üti bele az orrát mindenbe!

    Éppen szendvicset készített vendégeinek Terka mama a konyhában, amikor a csendbe, szinte bele hasított az előszoba csengője. — Az ördög vigye! — szaladt ki száján. Már csak ez hiányzott. Ide aztán be nem jön senki, rázta a fejét. Résnyire kinyitotta az ajtót. — Rosszkor jöttél, vendégeim vannak — fogadta ridegen Zsófiát, és idegesen megrándult arcán a bőr.

— Na és! Engem ugyan nem zavar — válaszolt elszántan Zsófia, és máris, barátnőjét félre tolva, betülekedett az ajtón.

— Hivatalos vendégeim vannak — védekezett az erőszak ellen Bánóné, és elállta Zsófia útját, hogy ne tudjon beljebb jutni. — Majd később... vagyis holnap visszajössz — mondta nyersen, remélve, hogy a barátnője megsértődik, és magától elmegy.

    Nem lehetett Zsófiát könnyen lerázni dacosan a szoba felé nyomult.

— Na, jó, menjünk a konyhába, és elmondod, mért jöttél — adta meg magát, Bánóné, de azért óvatosságból a szobaajtó elé állt, megakadályozva, nehogy a barátnője benyisson.

Ám, amire nem számított, nyílt az ajtó és megjelent Árpád. Feltűnő kíváncsisággal végigpásztázta tekintetét Zsófián, tisztelettudóan meghajolt, majd panaszos hangon fordult Terka mamához. — A vezírem nagyon türelmetlen. Azt mondja, ő nem marad itt, mert megfullad ebben a szűk lakásban. Beszorult a meleg, és mindenképpen le akar vetkőzni.

— Már az is baj? — mondta Terka mama teljesen összezavarodva, s tolni kezdte Árpádot be a szobába. — Legyetek addig türelmesek, míg ezzel a nemes hölggyel beszélgetek.

— Hölggyel? — hökkent meg Zsófia. A nemes szót elfelejtette érzékelni a füle.  Sértődöttségtől vonagló szájjal hitetlenül bámult a barátnőjére. Harmincévi barátság fűzte őket egymáshoz, ismerték egymás szokásait, gyengéit, de jelentéktelen csipkelődéseken kívül egyikük sem vetemedett arra, hogy komolyan megbántsa a másikat. A hölggyel való lekezelő megjegyzés szíven találta, és most makacsolta meg magát igazán. A gyanús szituáció is annyira felcsigázta a kíváncsiságát, hogy már semmi más nem érdekelte, mint megtudni, mit titkol el tőle a barátnője. Hipp-hopp és benn termett a szobába. Épp jókor. Bulcsú a szoba közepén állt meztelen felsőtesttel, század előtti női bugyogóra emlékeztető, bokáig érő gatyában.

— Elárulnád, kik ezek az urak, ilyen lenge magyarban? És egyáltalán, mért kell eltitkolnod, hogy itt vannak? — tette fel követelőzően, és szokatlanul éles hangon a kérdést, Zsófia.

     Terka mama feje búbjáig vörösödött, de nem zavarában, hanem mérgében. Te jó isten, borzadt össze, még képes feltételezni rólam, hogy pasizok. Ebben a korban pasizok. Már nem törődött azzal, hogy Zsófia barátságát örökre elveszti, erélyes hangon rivallt rá. — Tényleg nem veszed észre, hogy zavarsz a jelenléteddel? Még te sem avatkozhatsz a magánéletembe. Jobb, ha most azonnal elmész.

     Most Zsófia feje vörösödött be, válaszolni viszont nem tudott, mert Bulcsú hangja, mint amikor a tűzhányó kitörés előtt dörögni kezd, belefojtotta a szót.

— Korbácsoltasd meg ezt az asszonynémbert, ha ellened szegül. Vagy tedd szolgálóddá, úgyis híján vagy vele — szólt oda Terka mamának, miközben a két szemöldöke, mint az üstökös majdnem összeütközött egymással.

Ez más sok, fújta fel magát Zsófia. Így még nem sértették meg a méltóságában. Fiatalabb volt Terka mamánál és még nagyon jó tartotta magát. Évekig vadászott egy jóvágású, hozzá való férfira. Jóllehet soha sem akarta elfelejteni a férjét, akit nagyon szeretett, de úgy gondolta, kijár neki, hogy kellemessé tegye az idős napjait. Sajnos, nem jött össze. Akire azt gondolta, megfelelne az igényének, arról kiderült, hogy nem ok nélkül vált el tőle a felesége. Az özvegy férfiak pedig állandóan a meghalt feleségükről, azok előnyös szokásairól regéltek. Az eddig eszébe sem jutott, hogy esetleg a barátnője is egyedül érezheti magát.

— Micsoda színjátékot játszotok itt? Megáll az eszem! — szakadt ki belőle, a megbotránkozástól felindulva. Az ajtó felé araszolt, közben gőgösen nézett végig Bulcsún. — Csak csodálkozni tudok, hogy ilyen jött-ment alakokat tűrsz meg a lakásában. Gratulálok az ízléséhez!

Bulcsú teljesen összezavarodott, válaszolni akart, de csak lehajtotta a fejét.

— Nem kell, hogy kinézzél innen — fújtatott tovább Bánóné felé. — Elmegyek magamtól is ebből a bolondok házából. De lőre megmondom, hiába várod el ezek után, hogy valaha is újra eljöjjek, be sem teszem a lábam ide többé.

    Nem sokat érthetett meg Árpád az egészből, mert ártatlan arccal kérdezte: — Te haragszol, Terka mamára? Miért?

    A bizalmaskodó hangnem hallatán végképp kicsordult Zsófiánál a pohár, kíméletlenül támadt ismét a barátnőjére. — Szép kis alakok vendégeskednek nálad. Csak úgy letegez, mintha együtt őriztünk volna disznót. Egy pillanattal sem maradok tovább — fejezte be és szinte kimenekült a szobából.

     Amikor Terka mama ajtón kívül tudta Zsófiát, mint akinek nagy terhet sikerült ledobnia a hátáról, megkönnyebbülve sóhajtott fel. Annyira lekötötték a váratlanul rátört események, hogy nem maradt ideje bánkódni azon, hogy éppen a legjobb barátnőjét vesztette el. Utólag érzet egy kis lelkiismeret furdalást, de gyorsan elhessentette magától. Majd veszek neki egy szép, értékes ajándékot, és helyreáll a béke, vigasztalta magát.

    Árpád kíváncsi tekintete felfedezte a balkont és kisétát. — Sok, sok magas házat látok, kik birtokolják?

— kérdezte, amikor megelégelte a kíváncsiskodást és visszajött a szobába

     A válasz elmaradt. Jóllehet normális körülmények között Bánóné mindenre talált megfelelő szavakat. Az ostoba helyzet lebénította a nyelvét. Úgy tett, mint aki meg sem hallotta a kérdést

— Tudhatod, fejedelmem, az asszonynémber, akkor beszél, amikor nem kérdezik, és akkor hallgat, amikor szólnia kellene — jegyezte meg Bulcsú gúnyba mártott hangon, miközben ellenséges pillantásokat lövellt az asszony felé.

— Akkor, maradjunk is ennyiben — hagyta rá Terka mama. Ám, hogy szabaduljon a kínos szituációtól, előkapott a fiókból néhány képes magazint és a dohányzóasztalra tette. — Itt van ez, nézegessétek!

    Árpádban újra felébredt a kíváncsiság, kivett egyet a magazinok közül és nézegetni kezdte. Először a borítóját bámulta meg, aztán belelapozott. Bulcsú óvatosan, bizalmatlanul nyúlt egy másikért és a közepénél kinyitotta. Tetszett neki, amit látott; Székesfehérvár néhány nevezetes épületét. Amikor tovább lapozott, egy festményen akadt meg a szeme, amely egy félig pucér nőt ábrázolt. Mint akinek kezét tűz égette meg, irtózva eldobta.

— Mi türtunu, vezírum? — kérdezte Árpád.

— Emberie ruz, becsapu engem.

     Árpád felemelte a magazint, amely kinyitva landolt a szőnyegre. Amikor meglátta a félmeztelen nőt, derűsen mustrálni kezdte. Próbálta forgatni, hogy hátulról is láthassa a nőt, közben látszott az arcán, hogy kellemes borzongás futkos át rajta.

Bulcsú is észrevette, és feljajdult: — Fejedelem urume...                  

— Ha megkérhetlek benneteket, beszéljetek olyan nyelven, amit én is megértek — szólt rájuk Terka mama, fojtott indulattal. Amikor felbosszantották, mindig megfeledkezett arról, kik a vendégei, és mit köszönhet nekik.

— Az én nemes vitézem gondolatban még a régmúltban él — mentegette Árpád a vezérét, majd gyorsan lapozni kezdett, hátha rálel egy újabb képre.  Hiába forgatta a magazint, nem talált kedvére való néznivalót, aztán, mint haszontalan tárgyat ledobta a szőnyegre, majd rátette az egyik lábát, ezzel is jelezve, mennyire nem fontos számára.

    Terka mama nem érzékelte ezt a gesztust, egyből felszaladt az agyvize, de nyugalmat parancsolt magára. Megrovó tekintettel bár, szelíden szólt: — Illik így viselkedni annak, aki vendégségben van? Ha nem magadért, a kedvemért vedd fel, és tedd oda, ahonnan elvetted! Vagy tedd az asztalra, mit bánom én!

    Mint egy szófogadó gyerek, Árpád felemelte a magazint, de mielőtt az asztalra tette, újra megnézte a meztelenkedő nőt. Bulcsú ezalatt elkezdett köhécselni, mint akinek a torkán akadt a fal

                                                                                                                  Harmadik fejezet

     Feszítette Zsolti zsigereit a büszkeség, amikor kiszállt a piros Ford kocsiból. Jézus, ha meglátja nagyanyám, elájul a gyönyörűségtől, gondolta, legalábbis abban reménykedett. Zsófi néni viharzott ki a lépcsőház ajtaján éppen mikor odaért. Csak futólag pillantott Zsoltira, a köszönést sem fogadta.

Ennek mi baja lehet? Vajon, mitől ilyen feldúlt? — tűnődött el Zsolti. Máskor a kérdések özönét zúdítja rá, alig lehet leállítani.

— De jó, hogy megjöttél! — fogadta borús arccal a nagyanyja.

— Zsófi néni? Kíváncsiskodott, ugye?

— Gondolhatod. Megsértődött.

— Amin nem csodálkozom. Amióta megláttam a két urat, folyton azt kérdezem magamtól; vajon mért tűnik úgy nekem, hogy valamelyik más bolygóról tévedtek ide? Különben Forddal jöttem haza.

— Az meg, ki?

— Hát a kocsi...

     Érzéketlen vállrándítással vette tudomásul Terka mama a jó hírt. — Nekem az a fontos, hogy négy kereke legyen, és arra guruljon, amerre akarom. — Látta unokája arcáról leolvadni a mosolyt, megesett a szíve. — Én rád   bíztam magam, hiszen te  vagy  a  kocsik tudója — A két férfi felé küldött egy bocsánatkérő mosolyt. — Elnézést, uraim, ismét dolgom van a konyhában, de hamar végzek — mondta és a pólo szélét fogva, magával rángatta Zsoltit. — Ahogyan már mondtam, ezután sem kérdezel semmit, de mindig kéznél kell lenned, hogy boldogulni tudjak ezzel a két lökött alakkal. Ó, miket nem mondok? Nem tudod elképzelni, milyen kellemetlen helyzetbe hozott Bulcsú Zsófi nénéd előtt. Persze ez most másodlagos.  Figyelj! Előfordulhat, hogy csak úgy egyik pillanatról a másikra eltűnnek. Hiába nézel így rám, egyszerűen láthatatlanná válnak, mert ők ilyesmire is képesek — fűzte hozzá tragikus arccal. — Te viszont nem csodálkozol, nem zaklatsz a kérdéseiddel. Mindent úgy fogadsz el, ahogy a dolgok éppen megtörténnek. Világos? Ha nem, az sem baj! A lényeg, te úgy viselkedsz, ahogy a helyzet pont akkor megkívánja; alkalmazkodsz még a lehetetlen helyzetekhez is, és mented a menthetőt. Ez minden, amit elvárok tőled.

— Ez valóban semmiségnek tűnik.

Baljós tekintett vetett Terka mama Zsolti vigyorgó arcára. — Most bemész hozzájuk, és gondoskodsz róla, hogy átöltözzenek azokba a cuccokba, amit hozattam. Csukd be a szoba ajtaját, ne is halljam a tiltakozásukat. Légy hatékonyan hajthatatlan és főleg találékony. Ezeknél semmit nem lehet tudni előre — fűzte hozzá. Észre sem vette, hogy ezzel a mondattal az unokája előtt lekicsinyítette őket.

    Néhány perc múlva Zsolti kétségbeesve jött ki a szobából. — Egyik sem akarja felvenni, se a cipőt, se a nadrágot. Makacsul ragaszkodnak a sajátjukhoz, különösen a csizmájukhoz. A gatyára pedig azt mondják, ilyen rövidet még nők sem viselnek. Azon felül, a nadrág is, a gatya is kicsi, vagyis szűk mindkettőjükre.

— Erre nem gondoltam — nézett Terka mama maga elé jól látható érzelmi csalódással, és az ég felé pillantott — Persze sejthettem volna előre, hogy nem megy simán — folytatta panaszos hangon. Ám nem sok időt adott magának a problémázásra, mint egy filmrendező, akinek forgatás közben gondja támadt a főszereplő kosztümjével, és csak röpke időt szánhat a megoldásra, kézbe kapta a telefonkönyvet. Találomra kiválasztott egy áruházat.— Hosszú férfi gatyákra lenne szükségem, lehet kapni ilyesmit? — tért a lényegre rögtön a köszönés után. — Küldjön, kérem az ötvenes és az ötvennégyes alsónadrágból két-két darabot — sorolta egy szuszra. — De ez még nem minden. Szükség lenne olyan nadrágra... Olyasféle nadrágra, amiben...

— Megvan, ugrott be a megváltó gondolat. — Valamiféle vadásznadrágra gondoltam, amiben lovagolni is lehet... Nem emlékszem, hogy kérdeztem az árát, így magát se az izgassa... A színe?  Az ízlésére bízom, uram, én kevésbé értek hozzá, csak küldje mi előbb! Nincs kivel? Hogyhogy nincs? Nem értem... Ez a maga gondja, kedves uram, nekem pedig az, hogy megfizessem az árát és a fáradozásukat. Ígérem, nem leszek szűkmarkú... Taxival, ha szabad kérnem.

— Attól tartok, álmodom az egészet, az álomban pedig bármi lehetséges — gondolta Zsolti teljesen összezavarodva. Ez a határozott intézkedő stílus, ahogy nagyanyja bonyolítja a dolgokat, és ahogy a kanyarokat veszi, új volt számára. Bár, ha jól belegondolt, a nagyanyja mindig olyan céltudatosan élt, nem tűrte a lazaságot, és nem lehetett palira venni. Ez most sincs másképp. De hogy ennyire eltávolodjon tőle a múlt? Persze semmi baj! A lényeg, hogy ezután dagonyázhatnak a jólétben.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.