Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Szegény Magyarország!
 
Teljesen mindegy, kinek mekkora az IQ-ja, a saját szintjén, másképp gondolkodik tizenhat, húsz, huszonöt, harminc, negyven, ötven, hatvan éves korában az ember. Hatvan éves kor felett már horgonyt vet az agy, inkább a háta mögötti, megtett utat vizsgálja. Ezen gondolkodott az ötven éves Kondor István, miközben a függönyön keresztül bámult ki az ablakon. Úgy emlékezett, kamasz korában sírt utoljára, és annyi sok év után könnyek gyűltek a szemében. Szégyellve a gyengeségét, gyorsan kidörzsölte az öklével.
Lelógó kezében egy hivatalos papírt szorongatott, melyet már meggyűrt idegességében. Egy olyan hivatalos papírt, amiben a Budapesti Bank felszólította; ha záros határon belül nem egyenlíti ki a tartozását egy összegben, a háza elárverezésre kerül. Felzokogott benne a keserűség. Egész élete folyamán keményen dolgozott, nem ivott, rendesen hazaadta a keresetét. Arra viszont gondolni sem mert soha, hogy egyszer ilyen kutyaszorítóba kerül.
Az Isten rogyassza rájuk az eget azokra az átkozott bitangokra, szitkozódott fogcsikorgatva. Dehogy, kik voltak az átkozott bitangok, maga sem tudta. Egyszer olvasta valahol: A törvények azoknak felelnek meg legjobban, akik a törvényeket megalkotják. Ő nem is igazodott el benne soha, csak betartotta.
Idáig jutott gondolatban, amikor látta bejönni feleségét a kapun. Bejönni? Becammogni. Három éve porckorong sérvvel küszködik, a térdízület kínzó fájdalma, nem csak a járásban gátolja, de aludni sem tud tőle rendesen. A porckorongot már megoperálták egyszer, de kiújult, és most jobban fáj neki, mint valaha. A házépítés az oka mindennek, suttogta maga elé. A harminc éves kor környékén duzzadtak az erőtől, a fáradság gondolatát elhajtották, hogy mielőbb felépüljön a kedvükre való családi fészek. Dehogy gondoltak, akkor arra, hogy az idősebb kor felé megbűnhődnek érte. Megbűnhődnek, amiért kulturált otthonban akarnak élni, és a gyerekeiket felnevelni.
— Gondterheltnek látszol — jegyezte meg Kondorné Ibolya, miután összeszorított szájjal, hogy ne jajgasson, berogyott a fotelba. — Látom rajtad, hogy történt valami.
        Kondor nem akart rögtön előhozakodni a banki felszólítással, gondolta, megvárja, míg Ibolya pihen kicsit, és megkegyelmez neki a fájdalom. —
Csak megfájdult a fejem — lódította.
        Alig észrevehetően, megrándultak Kondorné szája szögletében a ráncok. Ajjaj, sajdult meg a szíve. Ismerte a férjét, ha arra hivatkozik, hogy megfájdult a feje, akkor valami komoly dolgot akar eltitkolni előle. — Van egy jó hírem és egy rossz. Melyiket szervírozzam előbb.
— Mivel a rossz hír felülírja a jót, a fordított sorrendre voksolok.
— Zsuzsáék felszólítást kaptak a Budapest banktól.
        Ha hátulról fejbe vágnak valakit, az sem érhetné váratlanabbul Kondor Istvánt, mint feleség bejelentése. — Jól hallottam, Zsuzsáék?
— Sajnos jól hallottad.
— Tartozásuk van a bank felé? Gondolom svájci alapú?
— Igen.
— Mióta, hogy nem tudok róla.
      Néhány pillanat szünet következett, Ibolya bűnbánóan lehorgasztotta a fejét. Fakó, színtelen hangon válaszolt.— Nem mertük megmondani.
— Nem mertétek? — hüledezet Kondor.
— Nem.
— Szabad tudnom, mitől tartottatok? Persze úgy és kérdezhetném, te, mitől tartottál? Úgy viselkedtél velem szemben, mintha emberevő lennék. Bántottalak valaha a csökönyösségedért?
— Nem, dehogy!
— Akkor?
— Féltem a nézésedtől.
— Mért, hogy nézek?
      Az asszonynak kicsordul szeméből a könny. Nem nézett a férjére, amikor elcsukló hangon kezdte. — Te nem ütsz meg, nem kiabálsz velem, de ha valamivel nem értesz egyet velem, úgy nézel rám, hogy megfagy ereimben a vér. Ezért aztán úgy gondoltam, nem vitatkozom veled.
      Magasra szökhetett Kondor vérnyomása, mert egy pillanatra megszédült. Hitetlenkedve bámulta felesége feje búbját. Eddig még nem fordult elő, hogy ne nézzen a szemébe, ha beszélt. Hogy szerette ezt az asszonyt, és feltétel nélkül hitt neki. Fel nem tételezte volna róla, hogy valaha is hazudik neki. Már tudta, mire kellett a lányának, illetve a férjének, Bélának a pénz. Új kocsit vettek, sokkal drágábbat, mint az előző. A munkájához kell, magyarázták meg neki.
       Micsoda katasztrófa a családban, és egyszerre kettő is. Az ideg majd
szétfakasztotta, keserűvé vált szájában a nyál. — Ez már sok, még nekem is sok — kiáltotta, és belerúgott a fotel lábába.
       Mint akit korbáccsal ütnek, sikoltotta el magát Kondorné.
       Amilyen gyorsan jött Kondornál a hevület, olyan gyorsan le is csillapodott. A felesége sikolya térítette észhez. Töltött magának a vizeskancsóból egy pohár vizet, és felhajtotta. Valakitől hallotta egyszer, hogy jó idegcsillapító. Meg sem érezte, hogy már meglangyosodott. Beült a másik fotelba, és nyugodt hangon, de csüggedten kérdezte: — Mi a jó hír?
Felemelte Ibolya a fejét, s könnyei között, halványan mosolyogva, rebegte. Zsuzsának sikerült állást kapnia. Igaz, csak napi négy óra, de több a semminél. Így legalább… — Elakadt a hangja. Eszébe jutott, hogy a férjének, csupa tapintatból, ezt sem árulták el.
A hatás most sem maradt el, Kondor felhorkant, de más hang nem jött ki a torkán. Beletelt fél perc is, mire szólni tudott. — Úgy értsem, hogy Zsuzsa nem dolgozott?
— Igen, elvesztette az állását.
— Erről én, mért nem tudok?
— Először kíméletből. Aztán meg azért, mert neked is gondjaid támadtak a munkahelyeden. — Most már Ibolya támadott. — Hiába figyelmeztettelek, hogy ne politizálj, legalábbis olyan nyíltan ne. Te azonban játszottad a süketet, végig sem hallgattál. Mi lett a vége? Az ellentábornak sikerült rést találnia a becsületeden, és kis híján múlt, hogy nem állítottak fegyelmi elé. Belegondoltál, mi történik, ha nem áll melléd a barátod?
— Hamis a feltételezésed. Ferenc nem azért állt ki mellettem, mert a barátom, hanem azért szegült szembe az elvtársainak, mert hitt a becsületességemben. Különben is, villanyszerelő vagyok, szeretem a szakmámat, és nem esett volna nehezemre visszatérni a munkapad mellé. Egy művezetői beosztás, nem komoly státusz. Az én szememben biztos nem.
Kondorné könyörögve nézett a férjére. — Legalább most húzd meg magad. Lásd be, a kétezer tíz nem a te éved, és attól tartok, a következő év sem lesz az. Persze szerinted, minden kormány hibát, hibára halmozott, és mindegyiktől elvártad, hogy jobb lesz. Egyszer csak megszűnik ez a politikai anarchia, és helyére kerülnek a dolgok. Addig tartsd magadba a véleményed.
Felizzott kondorban a felháborodás. — Nem vagyok patkány, aki legelőször menekül a süllyedő hajóról. — húzta ki magát önérzetesen. —  Eltértünk a lényegtől. Hogyan lett Zsuzsi munkanélküli?
— Megszűnt a munkahelye, így megszűnt a munkája is. A végkielégítésből legalább ki tudták fizetni néhány hónapra a kocsi részletét. — sorolta az asszony gyorsan egymás után, remélve, hogy férje, a lányát sajnálva, elfelejti a számonkérést.
       A keserű csalódás mélyebben szántott Kondor szívébe, mint az a felesége hitte. Nem mutatta meg a felszólítást, eluralkodott rajta a közömbösség. Csapdába került és tudta, itt már csak a csoda segíthet. A lánya és a veje miatt vett fel kölcsönt, ötmillió forintot, hogy a másfélszobás lakásukat le tudják cserélni háromszobásra. Kétneműek voltak a gyerekek, és meg akarták oldani a különszobát, mielőtt felnőnek Nem nagy igény, gondolhatná az ember, ha nem Magyarországon él. Megbeszélték, hogy Zsuzsa fizetése fedezi a befizető összeget. Ment is két hónapig a dolog, s erre berobbant a gazdasági válság, a felemelt kamat. Nem volt elég ez a csapás, Béla kocsija megcsúszott az esőáztatta aszfalton, kifarolt, és nekivágódott egy villanyoszlopnak. A halált megúszta, de eltört a bal válla, a jobb lábszára, és bezúzódott néhány bordája. Hetekig alig tudott megmozdulni és hónapokig járni Ezt a munkahelyén nem tolerálták, és vettek fel helyette mást, őt pedig olyan beosztásba tették, amihez nem értett. Ezt az állapotot viszont a veje nem tudta elviselni, bele kényszerült, hogy munkahelyet cseréljen, jelentősen kevesebb bérért, mint amennyiért addig dolgozott.
*
      Az nap este külön szobában aludt a házaspár, és másnap sem javult köztük a helyzet. Kondor munka után nem hazament, beállított abba a presszóba, ahol a fiatalkori cimborái jöttek össze egy kis eszmecserére minden hónap első péntekjén. Zoli, Gyuri, Árpád és Kari. Régebben még rászánt egy-egy órát eltölteni velük, aztán teljesen lemorzsolódott. Jóllehet Ibolya nem szólt érte, ő azonban látta szemében a nem tetszés jeleit. Így aztán úgy döntött, lemond a pénteki összejövetelről.
— Na, mi van, Isti? — kerekítette rá a szemét az egyik cimbora, Zoli, amikor váratlanul megállt az asztaluknál — Sikerült elszakítani magad a feleséged szoknyájától? — kérdezte gúny nélkül, heccelésből
— Ne kérdezzetek semmit, ha ti is kímélni akartok, inkább adjatok valami innivalót. Valami dögöset — fűzte hozzá, amikor meglátta az üdítős, és sörös poharakat.
— Hogyhogy, mi is?
— Hosszú.
— Időnk, mint pelyva.
— Hagyd békén! — Intette le Gyuri. — Legurít egy féldecit, neki ennyi is elég, aztán énekel magától. Mi másért lenne ránk szüksége? 
— Mikor is volt itt utoljára? — kérdezte töprengve Árpád.
— Van négy éve is — vágta rá Zoli.
      A nyomás, amit Kondor a szívén érzett egész nap nem engedett. Minden dühe, keserűsége abba a mozdulatába sűrűsödött össze, ahogy egy hajtásra bedobta a féldeci konyakot.A cimborák összenézte, mindegyik érezte, itt nagy lehet a gond. Megvárták, míg Kondor Istvánban szétterjed az ital hatása, aztán kérdő tekintetüket rá függesztették.
— A feleségeddel rúgtad össze a port? — Puhatolózott Gyuri.
— Is, is — bólintott Kondor, és elhomályosult szemmel elmesélte minden búját-baját, töviről-hegyire. Küzdenie kellett, nehogy újra elsírja magát.
      A cimborák megrendülve hallgatták végig. Árpád pedig óvatosan megkérdezte: — És még mindig hiszel a szociknak?
      Kondor felhorkantott. — Hülye kérdés. Te aztán nem változtál semmit.
— Miért, mert ki nem állhatom őket.
— Na, a szokásos témánál vagyunk — Jegyezte meg epésen Zoli.
— Feleslegesen tépitek a szátokat, ember legyen a talpán, aki ki tudja bogozni, melyik párt oldalán van az igazság — tette hozzá csendesen, indulat nélkül, a maga véleményét Gyuri, aki nem szűnt meg MDF-es lenni.
      Keményen nézett szembe a három cimborájával Kondor. — Figyeljetek rám, és hallgassatok végig. A tegnapi nappal az életem nagy fordulatot tett. Mindig azt hittem, én vagyok a legszerencsésebb fickó a világon, és elég becsületesen dolgozni, becsületes családfőnek lenni, hogy úgy is maradjon. Tévedtem. Tévedtem, mert az ember csak másodsorban irányíthatja a saját sorsát. Van felettünk egy hatalom, és ha a hatalom érdeke úgy kívánja, secc-pecc felboríthat minden tervet, elgondolást..
— Egyet értek veled — szólt közbe szerényen Kari, aki inkább hallgatója volt a vitáknak, mint résztvevője.
— Csaknem egész éjjel gondolkodtam, ki a felelős a jelenlegi állapotok kialakulásáért — folytatta Kondor — Arra az eredményre jutottam, a rendszerváltást követően, kivétel nélkül, minden kormány…
— Na, na! — röffentett közbe Gyuri.
— Megengeded, hogy befejezzem? Elvégre én leszek hajléktalan.
— Jó, jó, folytasd!
— Ha végig gondoljátok az elmúlt húsz évet, és visszaidézitek a Parlamenti vitákat, szinte minden napirendre került, de csak szóban. Minden kormányciklusban az ellenzék azt emelte ki legjobban, hogy a bérből élő emberek, már a tűrés határán vannak, és csodák csodája, úgy is maradt. Egyik helyen adtak, a másik helyen visszavették. Aztán újra adtak, és újra visszavették; egyik zsebből ki, a másikba be. Mindent az határozott meg, mikor melyik zászló lobogott. A sok hiba ellenére, azért elvergődtünk valahogy, és amikor az utolsókat rúgtuk, sikerült belépnünk a közös Európába. Fellélegeztünk, újra fellángolt a lelkesedés. Nem tartott sokáig. A jólléti országok segítség helyett, olyan követelményeket raktak a vállunkra, melynek a feltételei meghaladták országunk teljesítő képességét. Azt is figyelmen kívül hagyták, hogy mi még csak tanuló vagyunk. Ennek egyenes következményei rászakadtak az egész magyar népre. Az meg már csak hab a tortám, mekkora politikai anarchiát idézett elő. A zavarosban pedig könnyen eluralkodhat a korrupció. És most hullnak a fejek, bűnösöké, ártatlanoké egyaránt, ahogy ez a politika forgatókönyvében meg van írva Nem folytatom, nekem mindegy, ki, mekkora tálcán kínálja a menüt, ki mekkorát hazudik; én már  ki vagyok végezve.
      Nagy csend ereszkedett a négy cimbora közé, hallgatagon bámultak Kondor arcába. Egyiknek sem támadt kedve, se igazat adni, se megcáfolni.
 
           
           
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Gratuláció!!

steer.eva@freemail.hu,2010.09.04 17:15

Gratulálok! nagyon igényes, és szépen kidolgozott oldal. További sok sikert és jó egészséget kívánok..Évi.. /johanna.eoldal.hu /

baratfalvy.iren@chello.hu

Barátfalvy Irén,2010.07.07 18:14

Kedves Juszticia!

Gratulálok a weboldalához! Tetszenek az írásai..
Külön örömmel olvastam "Az egészség titkai, legolcsóbb gyógymód" menüpont alattiakat. Nem csak azért, mert jómagam is az egészségmegőrzés elkötelezett híve vagyok, hanem hasznossága okán is.

Szeretettel üdvözlöm,
Barátfalvy Irén

Itt és most :-)

Okosodó,2010.05.08 22:16

Tettszik a megújult oldal!

Sok egészséget és sikert!

Okosodó :-)