Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Karácsonyi ajándék
 

    Egy novemberi, erős havazás utáni napon egy anya, szívében csordultig telt szeretettel, büszkén figyelte az ablakon keresztül hat gyermeke önfeledt viháncolását. Mosoly suhant át az arcán, amikor arra gondolt, három gyereket terveztek a férjével, ám amikor a harmadik is fiú lett, még három gyerek követte, a hatodik egy lány. Születtek sorban: Ancsika (a legkisebb) öt éves, Norbi hat, Árpi hét, Géza nyolc, Béla kilenc, Peti tíz, mint az orgonasíp.

Öt hét, és itt a karácsony, mit is vegyen nekik ajándékba, aminek nagyon örülnek majd? — törte a fejét napok óta. A téli beruházásra több pénz ment el, mint számították, Karácsonyra alig maradt valamennyi.
A gyermekek születésével együtt szaporodtak a gondok is. Nem csak az anyagi gondok nyomasztották, azzal, ha kín keservvel is valahogy sikerült megbirkóznia, de a hat különböző természettel nem tudott, mit kezdeni, se mint anya, se mint szülő. Peti a legidősebb mindig fölényben érezte magát a kisebbekkel szemben, s úgy gondolta, joga van a rendteremtéshez, ha néha kénszerűségből magukra hagyta őket.  Hat gyereket nem tudott magával vinni, ha vásárolni ment, szükségmegoldásként, Petit kérte meg, figyeljen a kisebbekre, nehogy kárt tegyenek magukban. Természetesen, mielőtt kilépett az ajtón, alaposan körülnézett, elzárt-e mindent, ami nem gyerek kezébe való.
A rábízott feladatot Péter hűen be is tartotta, mégpedig úgy, hogy ne járjon rosszul. Minden testvérének feladatott szabott ki, ő az alatt azzal a játékkal játszott, amelyikhez kedvet érzett. Engedékenységre csak akkor hajlott, ha a könyörületre kérő testvére becsületszóra megígérte, vasárnap neki adja az ebéd utáni süteményét. Az anya ismerte Peti kizsákmányoló hajlamát, ha észrevette, megdorgálta érte, de mást nem tehetett.
A sorrendbe lefelé következett a kilenc éves Béla. Szelíd, visszafogott, de a tej megaludt a szájában. Még sem lehetett igazándiból elítélni érte, mert nagyon jól tanult, és imádott olvasni. Ha anyja kereste, és hiába szólítgatta, tudta, valamelyik fa mögött találja meg, könyvvel a kezében. Olyan könyörgő tekintettel tudott anyjára nézni, hogy jobbnak látta békén hagyni, csak azt nézte meg, mit olvas? Nem kellett aggódnia, Bélát az állatok világa érdekelte, és egy képeskönyvet tízszer is átolvasott. Még az apa is hozzáfordult felvilágosításért, ha valamelyik állatról akart többet tudni. Persze jobbára csak azért kérdezgetett, hogy Bélát beszélgetésre bírja. Ilyenkor olyan apróságokat is kénytelen volt végighallgatni, hogy hányféle cápát ismer a tudomány, és melyiknek, mi a szokása.
A nyolc éves Gézán nem lehetett eligazodni, mint ahogy kincsekre szokás őrködni, úgy vigyázott, őrködött a saját tanszerei, játékai felett. Az ő fiókjában katonarend uralkodott, soha nem tett úgy el ceruzát, hogy kitörte a hegyét. Az sem fordulhatott elő, hogy a játékait széjjelhagyja, bár gyűszűnyi hely jutott mindennek, mindennap a helyére kerültek a dolgai. Hasonló gondossággal bánt a ruhájával is. Amikor este levetkőzött, ruháját a szék hátlapjára tette, és a ráncokat gondosan kisimogatta. Ezért sok keserűséget kellett lenyelnie, amikor néhány testvére kinevette.
És, mind ezek ellenére, mint akit két különböző anyagból gyúrtak össze, Géza igazából a méltányos jószívűségével tűnt ki a többi gyerek közül. Nem kellett könyörögni, egy szóra odaadta játékait játszani bármelyik testvérének, vagy barátjának, minden alkalommal hozzátéve, nagyon vigyázzanak rá Ha pedig valami játszás közben elromlott, még ő vigasztalta az elkövetőt: — Hagyd, majd megjavítom! — Előfordult, hogy nem sikerült, akkor meg a gyártókat hibáztatta. Ezt a papa szokta hajtogatni, aki szerint, a játékokat nem azzal a gondossággal készítik, hogy gyerek játszanak majd vele.
Az egy évvel fiatalabb Árpi is kirítt a többi közül, csakhogy ő ellentétes előjellel, mint Géza. Rendetlenségével és irigységével sokszor kivívta szülei haragját. Természetesnek tartotta, ha a saját játékait megrongálta, és úgy hozta kedve, a testvéreiét sajátította ki, az övét viszont nem adta oda, bármennyire kérlelték. A szociális érzéketlensége miatt, az iskolatársaival is meggyült a baja. Előfordult, hogy verekedésre került a sor, amiből többnyire ő került ki győztesen. Önteltségből nem árulta el egyik iskolatársának sem, hogy naponta harminc-negyven fekvőtámaszt zavar le. Először csak azért akart erős lenni, mert az első verekedésnél alaposan eltángáltál, ráadásul, még ki is nevették. Összeszorított foggal fogadta meg, ezt még visszaadja! Csupán azt nem tudta, hogyan? A tévében figyelt fel rá, hogyan edzik magukat az ifi csapatban.
— Nézd már ezt a gyereket, mit csinál — Mondta az apja az anyjának, hitetlenkedve. — Hé, Árpikám, dobogóra készülsz?
    Nem kapott választ, Árpi kimerülve, zihálva huppant le a parkettra, és újra nekidurálta magát, jelezve az elszántságát.
— Jól teszed, fiam, arasd csak le a babérokat, én már tudom, nem érdemes negyedrendűnek lenni.
— Én megelégednék azzal is, ha megtanulná, hogy kell rendben tartani a dolgait — vágta rá a mama némi szemrehányással.
Amikor az iskolai futballcsapatban Árpi felfedezte, hogy egyre jobb az állóképessége, már sportból folytatta a magánedzést. Még az edzője is megjegyezte, hogy kirívó tehetséggel rendelkezik. Fel sem merült Árpi fejében, hogy valóban így is van, túlságosan gyerek volt még. Hogy az edzés miatt-e, vagy valóban a változás útját kezdte járni, jóllehet utált olvasni, szabályos fóbiája volt a könyvek iránt, már az is előfordult, hogy sportújságot lapozgatott. Amit nem értett meg, megkérdezte Petitől, a legidősebb testvérétől.
Norbi elsős volt, ő a rajztehetségével váltotta ki a szülők és a tanító nénije csodálatát. Kisebb korában, ha filctoll került a kezébe, mindent összefirkált vele. Amikor a mama beleunt, és elverte a fenekét, olyan visítást rendezett, mint akit éppen nyúznak. A második alkalomnál, úgy döntöttek a szülők, ezt a módszert nem alkalmazhatják, valami mást találnak ki. Próbálkozhattak bármivel, először Árpit kellett megregulázni, hogy ne hagyja szabadon az iskolai dolgait.
A legkisebb gyerek, a gyönyörű szőke hajú Ancsikába beleszorult a testvérei, majdnem minden jó és rossz tulajdonsága. Ő nem alkalmazkodott senkihez, de kötelessége volt, minden testvérének alkalmazkodni ő házzá. Ezt ugyan nem jelentették ki egyértelműen a szülők, de elvárták mindegyiktől. Ancsika egy elkényeztetett majom, mondogatták, némi féltékenységgel egymás között, egyetértően.
A gondolataiból a telefon csengetése zökkentette ki: Az anyukája derűs vidám hangját ismerte fel. Ő, az a nagymama volt, aki a jelenlétével mindig örömöt szerzett unokáinak. Vele lehetett beszélgetni, és a huncutságokért nem kioktatgatással töltötte örökké az idejét. — Jó hírem van számodra — kezdte most is, derűs hangon.
— Nyertél a lottón?
— Nem a lottón, de apádnak... Na, nem ez a fontos! A szerencse úgy hozta, van harmincezer forintom, költőpénznek, és elhatároztam, az hat unokám karácsonyi ajándékára költöm. Megkíméllek a kiadásoktól.
— Dehát...
— Nincs semmi dehát. Majd azt mondjuk nekik, közösen vettük. Kegyes hazugság, ennyit még az Isten sem ró fel bűnül nekünk. Neked annyi a feladatod, megkérdezed mindegyik gyerektől, mit szeretnének kapni karácsonyra, felírod, és bemondod nekem a telefonba. Találj ki valamit...
— Értelek anya, úgy lesz, és segítek a vásárlásnál is.
— Nem, nem! Ne fosszál meg a vásárlás örömétől, ami egyben élmény számomra. Meg aztán fele annyi idő alatt végzek, mint te, aki tízszer meggondolod, mire megveszel valamit. Szerbusz, kislányom, várom a hívásodat.
*
Az anya gyorsan behívta a gyerekeket, sorba ültette őket a kanapén, és ceruzát, papírt vett a kezébe. — Játszunk egy kicsit, mit szóltok hozzá?
— Nem dorgálás vagy tanulás? — Harsogták egyszerre.
— Nem — rázta meg fejét széles mosollyal az anya. — Bár, ha belegondolok, okulhattok is belőle. Azt már megmagyaráztam egyszer, mi a háztartási költségvetés. Most arra lennék kíváncsi, ha az égből ide pottyanna harmincezer forint, hatfelé osztva, mit kérnétek karácsonyra?
— Számtan óra, anya módra — jegyezte meg Peti.
— Na, én mentem — állt fel Árpi.
— Ülj vissza, kérlek! — szólt rá erélyesen az anya. — Ne rontsd el a játékot.
      Ancsikára is rájött a nyafogás. — A Peti mellé akarok ülni, mert a Norbi nyom a térdével.
      A helycsere megtörtén.
— Kezdjük Ancsikával — nézett meleg szeretette a kislányra a mama.
— Nekem furulya kell, olyan furulya, mint az Erika kapott az anyukájától — jelentette ki követelőzően Ancsika.
Mindenki felhördült, legjobban Béla. Neki nemcsak, hogy hallása nem volt, de nem viselte a hangos zenét sem, nem egyszer elvonta figyelmét az olvasott könyvről.  — Na, ersze — hadakozott kipirult arccal —, hogy kiüldözzön mindenkit a lakásból, mint engem. Kérj inkább képes mesekönyvet, legalább tanulsz is. Babád van elég.
     Következett újra a visongatás, Ancsika a könyveket nagyon utálta, mert a tanulás meg az olvasás miatt nem lehetett a testvéreihez szólni. Oda sem figyeltek, legfeljebb annyit mondtak, hagyjál békén!
— Szóval Ancsikának furulya — jegyezte fel az anya.
— Én egy fülhallgatót kérek a tévéhez — pillantott bántóan a húgára Béla — és olyan könyvet, ami tele van kígyók, krokodilok és még sok egyéb hüllők színes képeivel.
— Pfuj — kiáltotta Ancsika.
— Legalább nem nyúlsz hozzá, mint a múltkor, a mikor összemaszatoltad.
— Kár, hogy nem igazándiból kérhetek — szólt lehangolódva Árpi —, mert én valami komoly, menő korcsolyát kérnék.
— Korcsolyát...? Marhaság! — élénkült fel Géza, aki eddig szerényen meghúzódott a kanapé szegletében.— Mért nem futball-labdát, vagy mezt?
— Nem mindegy neked? Mit gáncsoskodsz, ez csak játék. Különben is, mi kifogásod van ellene?
— Mert ha megvalósulhatna, hol ide, hol oda dobálnád. Amilyen szétszórt vagy, csak a lábadat törnéd ki vele. Én bizony nem kockáztatnék.
— Te, nem, de én, igen.
     Az anya buzgón jegyzetelt. — És, ti? — Nézett Norbira és Péterre.
A koránál nagyobbra nőtt Péter felnőttesen kihúzta magát. Éreztetni akarta a testvéreivel, hogy ő a rangidős, és az ő szavait már komolyabban veszik a szülei. — Ez csak játék, így mindegy, mit kérek, nem?
— Azért ökörséget ne. Látom, olyasmire készülsz — jegyezte meg Béla, titkon irigyelve Pétert.
— Én a pénzt szeretném megkapni — vágta ki Péter magabiztos határozottsággal.
— Én is, én is — lökte fel kezét Norbi, mint az iskolában, amikor a tanító néni kérdést tesz fel, és felelni akar.
— Aztán, mit kezdenél a pénzzel, te kis pisis, hiszen még a tíz ujjadat sem tudod megszámolni — gúnyolódott Péter. — Ne akarjál, mindig engem utánozni.
     Lefittyedt Norbika szája, könnyek lepték el a szemét. Nehezen viselte, hogy a testvérei úgy kezelik, mint egy óvodást. Panaszosan szólt az anyjához. — Ugye anyukám, amikor iskolába mentem, már százig tudtam számolni?
— Bizony — bólintott az anya, biztató tekintettel. — Sőt, már a betűket is ismerted. Okos gyerek vagy.
— Fogadjunk, hogy valami festőkészletet vagy más vacakságot akarnál venni a pénzen? — gúnyolódott Péter, s arra gondolt: össze kell szednie magát, hogy a félévi bizonyítványosztásra, kijavítsa a rossz jegyeit.
    Végül Norbi ceruza és festő készletet kért állvánnyal, és rajztömböket.
— Gondoltam, hogy a maszatolás és a firkálás jár a fejedben. Jobb lenne, ha a matekkal foglalkoznál, abban vagy a leggyengébb.
         Norbika bűnbánóan hajtotta le a fejét.
*
A nagymama betartotta ígéretét. Taxival érkezett a két nagyszülő, hogy az ajándékokat el tudják hozni. A gyerekek csak bámultak, mennyi sok csomag került a karácsonyfa alá.
A nagyobbik meglepetés, akkor érte őket, amikor a névre szóló csomagok kibontására került sor. Volt ott felhördülés, nevetés és sírás egyaránt, és ezt mind a nagymama tévedése idézte elő. Az történt, hogy a nagymamát annyira izgalomba hozta a vásárlás láza, hogy összekeverte a neveket és a kért ajándékokat.
     Ancsika sikoltozva dobta el a könyvet, amikor meglátta a kígyókat, és a félelemtől remegve bújt az anyjához. Béla a furulyára csodálkozhatott rá. Először csak forgatta a kezében, nyelt egyet, aztán látszólagos belenyugvással jelentette ki.— Nagydolog! Legfeljebb meg tanulok furulyázni.
Géza kapott egy versenykorcsolyát, Árpi pedig egy hobbi szerszámkészletet, mellette egy kísérő levéllel.. „Örülök a megtérésednek, használd ki”
Péter nem tudta, sírjon vagy nevesen, amikor kibontotta a csomagot, és meglátta benne a ceruza és a festékkészletet az állvánnyal. Az első pillanattól fogva gyanús volt neki a csomag. A pénzt borítékba szokták tenni. Ő is talált egy néhány soros írást: „Örülök, hogy te is vonzódol a művészethez, sok sikert kívánok hozzá”! Az önbizalma rögtön lenullázódott. Nem maradt ideje a töprengésre, Norbi örömkitörésére oda kapta a fejét. A füléig vörösödött a feje, amikor meglátta, hogy Norbi kapott egy ceruzakészletet, rajztömböket, és egy borítékot benne ötezer forintot, mellette egy cetli lapult: „Tudom, hasznos dolgokra költöd majd”
Az anya látott mindent, de nem szólt. Úgy gondolta, egy kis lecke nem árt meg nekik.
 
 
 
 
 
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.