Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

 

Kép

 

A VÍZ FONTOSSÁGA

Nem tudtad? A víz szervezetünk anyagcseréjében és az agyi működésekben kiemelt szerepet játszik.


2 pohár víz rögtön felébredés után segíti a belső szervek működését.
 

1—pohár víz, étkezés előtt 30 perccel, elősegíti az emésztést.

1—pohár víz, fürdés előtt lecsökkenti a vérnyomást.

1—pohár víz lefekvés előtt megelőzi az agyvérzést és az alvás közben gyakran előforduló szívrohamot.

Továbbá— A kielégítő vízellátottság javítja a tanuláshoz szükséges valamennyi képességet is.

A vízfogyasztás javítja a koncentrációt, növeli a mozgásképességet, javítja a szellemi és testi koordinációt, csökkenti a stresszt és segít szervezetünket méregteleníteni.

Amit még tudnunk kell a vízfogyasztás szokásairól:

Az emberek 55-65%-a krónikusan vízhiányos.

Az emberek 37%-ánál a szomjúságérzet annyira gyenge, hogy gyakran összetévesztik az éhségérzettel, ezért akkor is esznek, amikor csak egy pohár  vizet kellene inniuk - sokan ezért híznak el.

A nappali fáradtság elsőszámú okozója a vízhiány.

Már 2%  folyadékvesztés megzavarhatja a rövidtávú emlékezetet, nehézségeket okozhat az alapműveletek elvégzésénél; összpontosítási zavarokat egy képernyő, vagy egy kinyomtatott oldal felfogásánál.

Naponta 5 pohár víz elfogyasztása 45%-kal csökkenti a vastagbélrák veszélyét, a mellrákét 79%-kal és 50%-kal kevesebb a rizikó a hólyagrákra.

Folyamatban  lévő tanulmányok kimutatják, hogy a hát- és ízületi fájdalmakban szenvedők 80%-ánál naponta 8-10 pohár  víz csökkenti a fájdalmakat.

Tényleg annyi vizet iszol, mint amennyi szükséges lenne? Ne feledd! 8-10 pohár víz elengedhetetlen, mindennap. Aki nagyon leveses annak 1-2 pohárral kevesebb is lehet. 

 

 Elgondolkodtál már azon, vajon mért szaporodik, egyre nagyobb mértékben a cukorbetegek száma (ha nem genetikai eredetű), és a hasnyálmiriggyel kapcsolatos betegségek? Mi gyarló emberek szeretjük kényeztetni magunkat finom édességekkel. Ez még nem okozna gondot, ha mértékkel tesszük, mert a kismértékben elfogyasztott édességgel el tud bánni a szervezetünkben lévő enzim, vagy inzulin. Azonban a túlzott fogyasztással már nem. Civilizálódásunk egyik leghatásosabb, szervezetünkre legkárosabban hat, a mesterségesen édesített üdítő italok, és egyéb kedvezőtlen anyagokat is tartalmazó Cola.

 
Ha a magad egészségével nem is törődsz, törődj a családodéval!!!

Fontos tudnivaló a hidegen fogyasztott ételekről: Csak kevesen tudják, hogy a húsételek vagy a zsírban sült ételek (végül is, mindenfajta étel) hidegen való fogyasztása, mennyire károsan hatnak az érfalakra. Ez a veszélyforrás, még azokra is vonatkozik, akik vigyáznak a koleszterin szintjük emelkedésre.

 
Mi is történik a hidegen fogyasztott ételekkel a szervezetben? A zsiradék egy része nem ürül ki a szervezetből, hanem rátapad az erek falára, idővel megkeményedik, és visszafordíthatatlan kárt okoz. A saját egészségünk érdekében, legalább annyit tegyünk meg, hogy a hidegen fogyasztott zsíros étel után (jobb, ha  minden hidegen fogyasztott étel után), igyunk meleg teát, vagy legalább langyos vizet. Az okos kínaiak, étkezés után, forró teát isznak.

 

 

mikro-feher.jpg

 

 Legfondosabb tudnivaló a mikrósütő és a műanyag használatáról.

Nem a mikróhullámú sütő jelent veszélyt a használójára, hanem a műanyag edény. A mikróhullámú sütőbe, melegítés vagy más egyéb célból, soha ne tegyünk ételt műanyag edénybe, és ne is fedjük le műanyag fedővel. Használjunk: üveg, kerámia vagy porcelánedényt, fedőnek pedig papírtörölközőt.

 
Miért is? Walter Reed Army Medikal Center kutatócsoport szerint, a hő hatása, a műanyag edényből DIOXIN mérgező anyagot vált ki, amely megtámadja a sejteket, és rákos betegséget is kiválthat.
 
Egy műanyag pohár vagy üveg 50 000 év múlva bomlik el teljesen. 
 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.