Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

A BOSSZÚ 2 rész

2009.08.03

Budapesti történet Második rész

        

Másnap az iskolában alig mert Edina felé nézni, nem tudta, hogy viselkedjen vele szemben. Legszívesebben a szünetben oda ment volna hozzá, hogy elhalmozza kérdéseivel, vagy csak hogy társalogjanak, de hiányzott a bátorság. Azt sem akarta, hogy Edina azt gondolja róla, visszaél a helyzettel.

A lány sem könnyítette meg a dolgát, alig észrevehetően, köszönésképpen intett az ujjai hegyével, aztán a padtársával cseverészett egész szünet alatt. Tehát a Mór megtette a magáét, a Mór mehet, gondolta Zoltán, keserű szájízzel. Csak akkor érzett elégedettséget, amikor a következő szünetben Veszeli Tamás odament a lányhoz, de alig váltottak néhány szót, látni lehetett, hogy valószínűtlen színárnyalatok hullámzanak át Tamás arcán, és dühösen távozott. Nem tudhatta, mit mondott Edina neki, mert bűbájosan mosolygott hozzá, de hogy valami nem kívánatosat, azt mutatta Tamás sötétté vált arca.

Az utolsó óra után, amikor szedelőzködött mindenki, Edina odalépett hozzá. — Megvárjalak, vagy te vársz meg engem?

— Ahogy akarod — vágta rá Zoltán, elrejtve zavarát.

— Minek kellene várnunk egymásra — nézett töprengve Zoltánra Edina, és folytatta: — Ki mehetünk együtt is, nem?

— Nem baj, ha Tamás meglátja?

— Mért, mi történhet, ha látja?

— Csak úgy kérdeztem.

— Hagyd már ezt a Tamás témát. Majd elmesélem, mit hallott Gizella, miket terjeszt Tamás kettőnkről.

         Kiérve az utcára, mintha földből nőtt volna ki, Veszeli Tamás ott termett Zoltán és Edina mellé. Ferde vigyorral szűrte foga közül a szavakat. — Ezzel a fütyivel akarsz féltékennyé tenni..., engem?

         Robbant Edina türelme. — Mért, ki vagy te?

— Gondolom, nem szükséges kihangsúlyoznom?

         Lángolt Edina arca — Okos, nagyon okos válasz. Nem is vagyok rá kíváncsi, mert ismerlek. Te viszont nem tudod magadról, hogy egy gerinctelen féreg vagy.

         Most is elsötétült Tamás arca, s szinte sziszegve mondta: — Tehát, Gizellára hallgatsz, arra a libára. Nem veszed észre, hogy a féltékenység beszél belőle, mert nem vele járok, hanem veled.

— Ve...lem..? — húzta el a szót Edina. ez a vonat már elment, csak te nem akarod tudomásul venni. Mint ahogy azt sem — csattant a hangja —,  Gizella fél éve jár egy fiúval, aki szereti, és akit ő is őszintén szeret, és soha-soha fel sem merültél benne, mint lehetőség, hogy te is számításba jöhetnél. És ne merészeld még egyszer Zoltánra azt mondani, hogy fütyi, mert...

— Mert?

— Mert mindenki szeme láttán, szájon váglak. És jobb, ha tudod, a kisujjáig sem érsz fel.

— Megbánod még ezt a kijelentésed — vicsorogta Tamás vad tekintettel.

         Nem érezte magát Zoltán harcias szelleműnek, meg nem is tartotta ésszerűnek beleavatkozni Edina és Tamás csatájába.

— Hacsak észhez nem térsz — vágott vissza Edina, Tamás pedig sarkon fordult és elviharzott.

— Nos, hogy érezted magad nálunk este? — kérdezte Edina mosolyogva, mintha semmi sem történt volna. 

— Kellemesen, mert a szüleid is nagyon kellemes, barátságos emberek. Csak sajnálni tudom, hogy vége a szerepemnek.

— Rajtad múlik, hogy folytatódik-e.

— Rajtam?

— Igen, rajtad. Persze nem szerepedet kellene tovább játszanod, ha érted, mire gondolok?

         Zoltán szíve ismét úgy vert, mint a betonvágó kalapács. Lassan szűrte foga között a szavakat. — Merjem úgy érteni, hogy a mai naptól fogva járnál velem?

         Szívből jövő kacagás szakadt ki Edina szájából. — Te aztán pontosan az ellenkezője vagy Tamásnak. Sőt, mi több, ha nem lennél, ki kéne találni. Attól tartok, ha komoly fordulatot venne a kapcsolatunk, ki tudhatja előre, nekem kellene téged megkérni férjül.

         Erre már annyira zavarba jött Zoltán, hogy kínjában elfordította a fejét. Szólni, semmit nem tudott.

— Azért ne vedd túl komolyan, amit mondtam, csak játszottam a szavakkal.

— Gondoltam — mondta tompa hangon Zoltán.

         Néhány percig hallgatagon mentek egymás mellett. Edina küszködött magával, s nem akarta elárulni a fiúnak, mennyire fáj neki, hogy ilyen csúfosan kellett szakítania Tamással. Azt már hetekkel ez előtt tudta, kettőjük kapcsolatát nem akarja folytatni. Hiába az erőlködés, soha nem fog egy síkon haladni gondolkodásban, azt azonban álmodni sem merte, hogy azért, mert Tamás nevetségessé tette a barátai előtt. Valószínű megérezhette, hogy kihűlőben van a szerelme és készül valamire, de azt nem tudná elviselni, hogy egy lány szakítson vele. Valamit ki kellett találnia, hogy úgy tüntesse fel, neki vált terhessé a kapcsolatuk. Amikor járni kezdtek, akkor sem volt úgy igazán rákattanva a fiúra, de hízelgett a hiúságának, hogy olyan kitartóan ostromolta. Tetszett az is, hogy olyan hódolatteljesen, mindenki szeme láttán adta át neki. Nők napján a virágot. Még egy sebtében szerkesztett verset is mellékelt hozzá.

         Hogy hogyan került tudomására a célzott övön aluli ütés? Mielőtt reggel elkezdődött a tanítás, Edina elmondta Gizellának, hogy meghívta Zoltánt magukhoz, mert már nem bírt az anyjával. Amikor pedig azt is bevallotta, hogy tetszik neki a fiú, csak nem tudja érdemes-e belemenni egy újabb kapcsolatba, Gizella nem tudta tovább magában tartani Tamás aljasságát. A szünetben aztán elmesélte, mit híresztel a haverjai előtt. Például, hogy Edina egyre követelőzőbb, állandóan rajta csüng, és nem tudja levakarni magáról. Meg sajnálja is egyik napról a másikra szakítani vele. És ebben az a borzasztó, hogy el is hiszik neki. Elhiszik, mert úgy tekintenek rá, mint egy ellenállhatatlan szívtipró hősre.

Lényegében az igaz, a lányok alig várják, hogy rávethessék magukat. Edina sikerének titka abban rejlett, hogy nem akarta minden áron meghódítani Tamást. Sőt, több hónapjába tellett, mire rávette, hogy járjanak együtt. Őrá aztán nem azok közé a lányok közé tartozott, akire az a közszájon forgó mondás tartozik: amikor megkérdezi a fiú a lánytól; haza kísérhetlek? Meg hát, válaszol a lány.

         Mielőtt Edina meghívta Zoltánt a családjához, napokon keresztül törte a fejét, kit válasszon a nem túl nagy készletből? Végül Lévai Zoltánon akadt meg a szeme, és figyelni kezdte, Elégedetten állapította meg, más típus, kicsit alacsonyabb, mint Tamás, de van olyan jóképű. Kicsit alacsonyabb. Az mindenképpen mellette szólt, hogy visszafogott. Észrevehetően nem arra törekszik, hogy mindenbe középpont legyen, s az mellett jól tanul. Már csak az maradt kérdéses, vállalja-e? Akkor, meg sem fordult a fejében, hogy kinevezze Tamás utódjául. A köröndi találkozásuk alkalmával kezdett jobban felfigyelni rá. Először is hangja kellemesen zengő orgánumára, majd a kisfiús zavaraira, Ebből arra következtetett, nem fő célja életének, hogy lányok nyüzsögjék körül. A többi, úgy jött magától, nem gondolt ki előre semmit. Inkább érezte, mint elhatározta, ezt a jóhiszemű, de tiszteletet ébresztő fiút, nem akarja kihasználni és végül lenullázni.

         Anyukája nem győzte kifejezni a rajongását, miután Zoltán elbúcsúzott a családtól. — Ezt a fiút nem akartad idehívni, hogy megismerjük? Nem értelek, kislányom — méltatlankodott a mama. — Aztán megfogd ám magadnak, nehogy elszúrj valamit — folytatta ábrándos tűnődéssel. Amikor apádat megismertem, rögtön tudtam, nálánál különbet hiába keresnék, nem találnék. Nem is néztem más férfira soha. Legalábbis úgy... Érted ugye?

— Értem, anyukám, hogyne érteném.

         Már belelendült Baloghné az elmúlt idő idézgetésébe. — Ne hogy azt hidd, hogy nem kísérleteztek a srácok elhódítani apádtól. Igaz, apád is nagyon fess legény volt, de nekem sem kellett szégyenkeznem magammal, amikor a tükörbe néztem. Azt mondták az ismerősök, olyan szép vagyok, mint a frissen nyílt rózsa. Persze azt is tudnod kell, az erkölcsösség sem hiányzott a szépségem mellől. Az erkölcsösség is nagyon számít egy lány életében — húzta ki magát öntudatosan.

         A mosoly ott bujkált Edina szája szögletében, amikor ártatlan tekintettel megkérdezte anyjától: — Arról nem is meséltél még, mi volt a baj, hogy hét hónapra születtem. És úgy tudom, azért nem kerültem a koraszülött osztályra, mert majdnem három kilót nyomtam.

         Eltűnt az anya arcáról a derű, kelletlenül válaszolt. — Nem rólam szól most a téma, a te jövődről van szó.

— Akkor fejezzük is be, mert korai erről témázni.

— Jól van, jól van, én csak jót akarok.

         Edina apja is elégedetten, ömlengés nélkül, említette meg Zoltánt. Igaz, először döcögve indult be a beszélgetés, de amikor a sakkra terelődött a szó egymásra találtak. Ha Balogh a szívére hallgat és nem az eszére, előveszi a sakkot, és meginvitálja Zoltánt egy partira. A politikai hová tartozása iránt is puhatolózott, de eredménytelenül, mert a fiú nem volt rá vevő. Egyébként is kerülte ezt a témát, mert nem érezte magát elég érettnek, hogy véleményt alkosson. Neki is, anyjának is úgy volt jó minden, ahogy volt, s mivel Edina is előre óva intette, pláne nem akarta, hogy Balogh neki is lapot osszon. A bólogató János szerepét sem akarta eljátszani.

*

Csak nem akart Tamás belenyugodni, hogy Edina olyan könnyen lemondott róla. Először megbánta, hogy a lányt le akarta járatni az osztálytársak előtt, de amikor azt látta, hogy az érdeklődése továbbra is Lévai Zoltán felé fordul, bosszút lihegett. Elhatározta, bármi módon, lekoptatja Edina mellől, de minden fiút, aki csak közeledni mer hozzá. Ha nem lehet az övé, ne legyen másé sem! — túrázta magát egyre feljebb, Annyira belelovalta magát a bosszújába, hogy hiába akarták a lányok maguknak meghódítani, azonnal elutasított, minden próbálkozást. Először kieszelte, hogy ráijeszt Edinára, és ha nem vezet eredményre, Zoltán következik. Amikor hazaérkezett, csak Tímeát, a nővérét találta otthon. Rögtön a szobájába ment, és rádobta magát a heverőre, de arra sem hagyott időt magának, hogy végignyújtózkodjon, felugrott és ment a konyhába, hogy beszéljen a nővérével. Szükségét érezte, hogy elmondja valakinek, mi nyomasztja, s remélte, segít a tervében. Ő mégis csak jobban ismeri a nőket.

— Főzzek neked is kávét? — Kérdezte a lány, rá sem nézve Tamásra. — Most ihatsz, mert nincsenek itthon anyáék. Pár hónap és betöltöd a tizennyolcat, és megszűnik a tilalom. Persze csak akkor, ha nem kap rajta a cigizésen, és a drogozáson.

— Nem fog rajtakapni, ne aggódj — jelentette ki magabiztosan Tamás. — Nem

vagyok olyan balfék, hogy tönkre tegyem a jövőmet. Tudod, hogy megfogadtam, többre viszem, mint az apám.

— A száddal biztos többre viszed. Azt viszont nem kalkuláltad be, hogy keményen kell tanulnod hozzá. Meg aztán némi szerencse is szükségeltetik.

— Ne félts engem, drága nővérem, majd megszállom a politikát. Apa is azt használta ugró deszkának.

— Csakhogy apa ritka adottsággal rendelkezik, és ha nem lobogtatná örökké az igazság zászlaját, már a Parlamentben ülhetne. Jó, elismerem, nem az igazságérzete az akadály, hisz vannak pártolói, inkább az, hogy olyan vehemensek adja elő az érveit, hogy az ajtófélfát is magára tudja haragítani.

— Ez az! Éppen ezeket fogom kikerülni. A jól megszerkesztett meggyőző érvek sokkal hatásosabbak. Jól ki kell dolgozni, és úgy előadni, hogy mindenki fülébe bekússzon a szavak értelme. Sajnos el kell telnie jó pár évnek, mire elkezdhetem a jövőm építeni. Na persze, addig sem fogok tétlenkedni. — mondta Tamás és belekortyolt a kávéjába, majd félretolta a csészét. — Nem értem, mit szerettek ezen a fekete löttyön, olyan rossz, mint a bűn

— Nem mondtad, hogy nem szereted.

— A whiskyt jobban kedvelem. Elhatároztam, az érettségi után leiszom magam a sárga földig. Szeretnék elmondani valamit, és némi tanácsot kérni.

— Hallgatlak.

         Tamás elmondta Tímeának, hogy áll Edinával.

— Nem leptél meg — szaladt ki a lány száján az őszinteség.

— Ezt, hogy szabad értenem?

— A te beképzelt, nyegle magatartásod, egy normális lány nem tudja hosszú ideig elviselni. Szabályosan úgy viselkedsz a lányokkal, mintha kegyet osztogatnál, hogy leereszkedsz hozzájuk.

— Kedves, udvarias fickónak tartanak.

— Ez is igaz lehet, de hamar ki lehet olvasni téged, hamar megismerteted az igazi arcodat. Talán nem is ez az igazi arcod. Szerintem beállítottad magad egy elképzelt figurának, és azt majmolod. A nagyobb baj persze az, hogy már beleélted magad ebbe a szerepbe, és nem tudsz belőle kivetkőzni. Úgy érzed magad, mintha egy nagyfilmnek lennél a főszereplője. Olyan mintha drogoznál. már csak azon csodálkozom legjobban, hogy nem állsz bukásra a tanulásban. Ám, ha így folytatod, igazi lúzer válik belőled.

— Nem gondoltam, hogy a nővérem is az ellenségem

— Most is tévedsz, de elég hülye vagy ahhoz, hogy ezt felfogd.

         Már nem kívánta Tamás beavatni Tímeát a bosszútervébe. Elkönyvelte magában, ő is csak azért mond ilyesmiket, mert irigyli a sikereit. Egy olyan fiúba szerelmes, aki elfogadta őt barátjának, de nem veszi észre benne a nőt. Ez tette őt keserűvé.

         A nővére kiolvasta szeméből, mire gondol. Jóindulatú gesztussal tette kezét Tamás kezére. — Most is tévedsz, mert tudom, mi jár a fejedben. A szerelem egyik embert gonosszá, a másikat nemessé teszi. Ebben különbözünk, mi ketten.

— Tehát gonosznak tartasz?

— Annyira nem, hogy magadnak is árts vele.

Haza érkezett az idősebb Veszeli, a beszélgetés félbe szakadt. — Anyátok még nincs itthon? — kérdezte és fáradt tekintetét végigpásztázta a két gyermekén. — Bekapnék valamit, ha készítenél — szólt Tímeának.

— Mi legyen az a valami?

— Akármi, rád bízom. Szólj, ha jöhetek, addig átfutok egy iratot. Nem is azt, inkább Tamáshoz lenne néhány szavam. Gyere fiam a szobába.

— Na, ez nem hangzott jól — súgta oda Tamás a nővérének.

— Hogy állsz a tanulással? — Szegezte kérdését Veszeli a fiának.

Kerülve apja tekintetét, Tamás színtelen hangon válaszolt —Ez kérdés nagyon bizalmatlanul hangzott, apa.

— És nincs okom rá?

— Becsúszott egy-egy gyengébb jegy, de ígérem, kijavítom.

         Bizakodó mosollyal nézett az apa a fiára. — Nem nekem, magadnak teszel jót, ha az emelt szintű vizsgára készülsz fel. Nehéz időszak következik országunkban, legalább te ne okozz gondot. Eldöntötted már, melyik pályát választod? Vagy még mindig bizonytalan vagy ebben a kérdésben?

— Majd szólok időben.

         Veszeli sóhajtott. — A legtöbb szülő kijelöli gyermekeinek, melyik pályára szánja őket, de nem csak te, én is bizonytalan vagyok veled szemben. Egyszerűen nem tudok eligazodni rajtad. Mintha két ember lakozna benned.

— Ez nem dicséretnek hangzott.

— Nem igen, és mégis bízom benned.

         Jóllehet Tamás türelmesen hallgatta végig apját, és türelmesen válaszolgatott, érdekelte is őt az emeltszíntű vizsga, gondolatát Edina és Zoltán foglalták le. Fellélegzett, amikor Tímea beszólt, hogy lehet enni. Elővette a mobilját és benyomkodta Edina számát.

— Fontos? — kérdezte Edina a vonal másik végéről.

— Igen. Nekem is, és neked is.

— Hallgatlak, de ha lehet röviden.

— Rendben. Beszélni szeretnék veled, egy olyan helyen, ahol nem zavar meg minket senki.

— Nekünk kettőnknek nincs beszélnivalója egymással, Felfogod végre?

— Nem becsületes eljárás, hogy esélyt sem adsz a magyarázatra.

— Nem vagyok rá kíváncsi.

— Nagyon szeretlek Edina, és tudom, hogy te is szeretsz..

— Hogy eltúlzod az érzéseidet, te dolgod, de az enyémet hagyd békén! Szakadj már le rólam végre!

         Következett az utolsó adu. — Ugye nem akarod, hogy annak a kis pöcsnek baja essék?

— Fenyegetőzöl?

— Te kényszerítesz bele.

— Van egy határ, melyet még te sem léphetsz át.

— Akkor tudd meg, ez nem puszta fenyegetés. Megtapasztalhatod majd.

— Ne hívj többé, és a suliban se szólj hozzám! — hangzott keményen Edina hangja, és elnémult a telefon.

         Akkor jöjjön, aminek jönnie kell! — dünnyögte Tamás, és összeszorított szájjal, elszántan nézett maga elé. Egymás után három helyre telefonál, és az utolsó kettőnél elégedett vigyor terült el az arcán. — Nem szükséges aggódnotok, megszerzem a pénzt. A többit személyesen megbeszéljük. Leemelte a szekreterről Edina fényképét. Azt hiszi ez a butatyúk, úgy leckéztet, ahogy neki tetszik, vagy lerázhat magáról, mint ahogy a kutya lerázza magáról a vizet. Az a balfék Lévai pedig beképzeli magának, hogy szereti őt Edina. Nem képes, észrevenni, csak játéknak használja, hogy engem büntessen. Na, ebből elég, ki kell vonni a forgalomból, határozta el, miközben a bűntudat, a szenvedély és a bosszú édes érzése váltogatták egymást a szívében.

*

         Két nappal később, egy szeles áprilisi estén, ahogy Lévai Zoltán ballagott hazafelé a busztól, azon töprengett, mit is mondott neki az anyja, hazajövet, mit vegyen? Teljesen ki ment a fejéből, és a kis CDA üzletet már elhagyta. Felhajtotta a bőrdzsekijének gallérját, hogy legalább a nyakát védje a széltől, és már áthaladt az útkereszteződésen, amikor gondolt egyet és hirtelen megfordult. Ekkor érte hátulról egy ütés a bal vállát. Akaratlanul oda kapott a jobb kezével, közben egyik föd szinti ablakból női sikoltozást hallott. Nem akarta elhinni, az ujjai egy késnek ütköztek. Pánikba esett, és elkezdett tántorogni. Erre a női sikoly, visításba ment át. Hívjon valaki mentőt, gyorsan, gyorsan, visította a nő.

Szinte felfogni nem tudta Zoltán, hogy és mi történik körülötte, neki dőlt a falnak, hogy el ne essen. A mentősök betámogatták a mentőkocsiba, de a késhez nem nyúltak. Azt már nem látta, hogy a rendőrség is megérkezett. A mentőorvos beszélt hozzá, hallotta is, de a sokk hatásától nem tudott válaszolni.

Míg a kórházban kezelésbe vették Zoltánt, addig a rendőrök kihallgatták a sikongató, negyven év körüli nőt. Elmondta: a kivilágítatlan szoba ablakában a férjét leste, merről jön haza, mert abból megtudhatta, hogy a nőjénél volt, vagy máshol. Közben megfigyelhette, hogy két férfi, szorosan a fal mellett, szinte osonva, jött az útkereszteződés felé. Az egyik lámpa rávilágított az arcukra, olyan húsz-huszonöt év körüliek lehettek. Amikor a sarokra értek, megbújtak a fal mellé láncolt fagylaltárusító asztal végénél.

Ezt már felettébb gyanúsnak tartotta, érezte, hogy valami rosszban sántikálnak, és le nem vette róluk a szemét. — Képzeljék, rendőr urak, a férjemről teljesen megfeledkeztem — fűzte hozzá.

A nő gyanúja nem volt alaptalan. Látta, hogy egy fiatalnak tűnő férfi megy át az úttesten, a másik kettő pedig előbújik, és az egyik tartott valamit a kezében. Ekkor a fiatalember hirtelen megfordult, és már csak azt lehetett látni, mintha kést szúrnának a hátába.

— És akkor kezdett el sikoltozni? — kérdezte egyik rendőr.

— Pontosan — bólogatott a nő. — Magam sem tudom, mért sikoltoztam, olyan önkénytelenül jött ki a számon. Amikor azt kiabáltam, hogy hívjanak mentőt, addigra már a szemközti ház ablakai mind kinyíltak. Hogy látta-e más is az esetet, nem tudom, de a mentő is, a rendőrség is nagyon hamar megérkezett. Csak az bosszant, hogy nem láthattam, merről érkezett a férjem — Fejezte be, és villámló tekintettel nézett a közelben ácsorgó férjére.

         Nem tudni, hogyan de a két merénylőt rövid időn belül elkapta a rendőrség. Nem tagadtak, sőt azt is kivallották, ki bérelte fel őket. Természetesen Veszeli Tamást, még azon az éjszakán letartóztatták. A kihallgatása után, értesítették Zoltán anyját és Edinát a történtekről. és hogy melyik kórházba szállították.

         Amikor az idősebb Veszeli értesült a történtekről, először kételkedett fia bűnösségében. Amikor a nyomozó meggyőző szavai eloszlatták a kételyeit, az volt az első gondolata: istenem, hol rontottam el? Tamás anyja másképp értékelte fia merényletét. Edinát, mindenféle gonosz bestiának titulálta.

A nyomozók megengedték, hogy Veszeli néhány szót váltson a fiával. Noha nem tudta, mit mondjon neki, amikor leült vele szemben, s tekintetéből nem a megbánást olvasta ki, hanem azt, hogy a bosszúra szomjazó düh még nem párolgott ki belőle. Erre a felfedezésre olyan méreg kapta el, tudta, ha tehetné, szájon vágná.

A beszélgetés néhány mondatból állt.

— Fogadj egy jó ügyvédet apa, és vigyél ki innen, mert nem tudom elviselni e bezártságot.

— Megteszem, ami a kötelességem — Hangzott Veszeli válasza, s keményen nézett Tamás szemébe. — Azonban, tudnod kell, komoly lépéseket, csak akkor teszek, ha megbánást olvasok ki a szemedből.

— Apa, a fiad vagyok — protestált Tamás, mint egy duzzogó kamasz.

— Így igaz. Ennek ellenére az igazságérzetem nem engedi meg, hogy esetleg egy gazembernek adjam meg a lehetőséget újabb gaztettre. A legkevesebb elvárásom, hogy megbánást mutass.

         A tehetetlen gyűlölet szikrája pattant ki Tamás szeméből.

         Jól látta ezt Veszeli, és fájdalom hasított a szívébe. — Minden, amit megtehetek, hogy szabadon védekezhess. Ezt is csak azért, hogy alkalmat nyújtsak, letenni az érettségit.

         Edina jött Veszelivel vele szemben a folyosón. Őt is kihallgatták. Már találkoztak egyszer a Thália színházban, mert Tamás is vetetett az anyjával két jegyet. Nem beszéltek soha, de azt megállapította a feleségével, hogy van ízlése a fiának. Megtorpant, amikor oda ért a lányhoz. — Beszélhetnék magával, kisasszony?

— Igen, de azzal a feltétellel, ha Edinának hív.

— Ennek nincs akadálya, kedves Edina, fontos az, hogy meghallgasson. Talán üljünk le! — Javasolta Veszeli, s a fal mellett húzódó padra mutatott.

         Most jön az agymosás, gondolta Edina, és várakozóan nézett Tamás apjára. Nem tagadta maga előtt, bármennyire haragudott a fiára, őt nagyon megnyerőnek találta.

— Nem akarom sokáig rabolni az idejét, kedves Edina, de a fiam helyett szeretnék bocsánatot kérni, amiért olyan durván próbált beavatkozni az életébe... Az életükbe.

— Nem próbált, bele is avatkozott.

— Sajnos, így történt — mondta Veszeli sóhajtva, elszomorodva. — Bevallom,

nehéz terhet rakott rám, én pedig nem tehetek mást...

— Ne tessék folytatni, Veszeli bácsi — ugrott fel Edina —, sajnálom, de Tamásnak szembe kell néznie, a tettének következményeivel. Ne tessék haragudni, de megfeledkeztem, hogy várnak a szüleim — magyarázkodott. Semmiképpen nem akarta végighallgatni, hogyan akarja mentegetni a fiát, esetleg arra rávenni, hogy a bíróságon kedvező dolgokat mondjon róla. — Csak annyit akarok még mondani, számítottam rá, hogy Tamás az apja kezével akarja kihúzni a tüskét a szívemből.

— Félek, kisasszony, hogy félre ért.

— Nagyon is jól értek mindent — válaszolt Edina, és sarkon fordulva távozott.

Nem lehetett, mit tenni, Veszeli báván bámult Edina után.

*

Egyik napon Edina izgatottan jött be az iskolába. — Fontos dolgot szeretnék megbeszélni veled — mondta Zoltánnak repdeső pillával.

— Jót jelent vagy rosszat?   

— Ne aggódj, nagyon jót. Legalábbis remélem.

— Majd a szünetben elmondod.

— Inkább a tanítás után. Több idő szükséges, mint a szünetek.

— Valóban, úgy lesz a legjobb. Nekem is lesz ám mondanivalóm.

— Akkor ezt megbeszéltük — nevetett pajkosan Edina.

         Hiába próbálta Zoltán a tanárokra hegyezni a fülét, a várakozás meghosszabbította az órákat. Valahogy ráérzett, amit Edina mondani akar, meghatározza kettőjük életét.

Bármennyire is drámai helyzetet éltek meg öt nappal korábban, s noha a zavar teljesen még nem oszlott szét Zoltán fejében, most jól eső érzés járta át az egész testét a betegágya mellett lejátszódó kedves jelenet emlékére. Anyja állt az ágy egyik, Edina a másik oldalán, és ahogy egymásra mosolyogtak, a szeretet sugárzott mindkettőjük szeméből. Tudta, ez a kölcsönös egymásra találás, bármilyen társadalmi falat ledöntött volna, ha ilyesmi létezett volna. Neki szerencsére nem kellett választania, mint egykor VIII Edward angol trónörökösnek, aki polgári származású szerelme kedvéért lemondott a trónról.

         Nem gyakorolta a vallását, de most Istenhez fohászkodott, nehogy a fizika tanár, mivel már esedékessé vált, őt pécézze ki  és felelnie kelljen. Megúszta, de izgalma nem csillapult. Alig várta, hogy kapun kívül legyenek. — Nos, milyen hírrel tudsz szolgálni? — csapot le rögtön Edinára.

         A válasz nem késlekedett. — Mit szólnál hozzá, ha az Egyesült Államokban tanulhatnánk tovább?

— Nem tudom, mit szólnék hozzá, de valószínű nem mondanék nemet, ha veled együtt mehetnék.

— Erről van szó éppen, ha igent mondasz, és a sors is kegyes lesz hozzánk, együtt mehetünk.

— Részletesebben?

— Az Egyesült Államok Tudományos Tanszéke pályázatot hirdetett

Magyarország felé. Tíz kezdő egyetemista ott kezdené az egyetemi tanulmányait, melyet négy évre szabtak meg. Cserében tíz ottani egyetemista, itt

Magyarországon.

— De hiszen, te...

— Nem ügy — nevetett fel Edina. — Meglepetésnek szántam, de most elárulom, elsőnek én is az orvosit jelöltem meg. A tanulmányi eredményeim jók, bízhatom benne, hogy sikerül a felvétel. Ha viszont a pályázat nem jön be, akkor sem vesztünk semmit. Azonban, ha sikerül, Tamásnak búcsút inthetünk, nem kell tartanunk a bosszújától.

— Arra nem kerülhet sor jó ideig.

— Elméletileg. A gyakorlati oldala már nem olyan biztos. Tamás apja nagyon befolyásos ember.

— A vád alól, ő sem tudja felmentetni.

— Így igaz, de azt el tudja intézni, hogy szabad lábon védekezzen. És, mint tudjuk, a mai világban igen lassú menetben bonyolódnak a jogi ügymenetek. Tamás pedig még nem futotta le a következő kört.

— Sajnos ez igaz — bólintott lemondóan Zoltán.

— Nos, mit szólsz a lehetőséghez?

— Nem rossz ötlet, de mi lesz, ha csak egyikőnk felel meg? — Bámult fel Zoltán aggodalmasan az égre, mintha onnan várná a csodát.

— Ha ez bekövetkezik, akármelyikünk lesz a vesztes, a másik lemondja.

— Örülök, hogy szinkronban vagyunk, mert erre gondoltam én is, csak nem mertem előhozakodni vele.

         Edina megjátszott haragos arccal dorgálta meg Zoltánt. — Mikor vetkőzöd le végre a félénkségedet velem szemben. Vagy ez valami genetikai hiba nálad?

         Megnyúlt Zoltánnak az arca, mert hirtelen nem tudott, mit válaszolni. Nem sokáig tartott a bizonytalanság, válasza már határozottan csengett. — Belátom, az én génjeim nincsenek hősies tettekre kódolva, de évek óta csak plátói szerelmet érezhettem irántad, és most, hogy...

— Jó, jó, nem kínozni akarlak. Azonban ígértél valamit.

Mint, amikor eső után kisüt a nap, derült fel Zoltán arca. — Anya szeretné, ha meghívnálak hozzánk. Azt is mondta...Szóval szeretné...

— Hogy még ma — Vágta rá Edina.

— Igen, suli után.

— Nagyszerű, akkor megbeszélhetjük anyukáddal a négy évet.

— Igen, igen, de készülj fel rá, nem fog örülni neki.

— Gondolod, az enyém örült, amikor elzengtem neki?

— A végeredmény?

— Először, különböző érvek felsorakoztatásával a lebeszélés módszerét alkalmazta, aztán, amikor rájött, hogy falra hányt borsó, lemondott a győzködésről, és csak annyit mondott: — Legalább azt ígérd meg, hogy nem maradsz ott.

— Azt hiszem, az én anyukámmal nehezebb dolgom lesz.

Szinte virult Lévainé arca, amikor Zoltánék beléptek az ajtón. Edinát úgy

kezelte, mint aki már hónapok óta ismeri. — Éppen most vettem le a gázról, a frankfurti levest és palacsintát sütöttem hozzá második fogásnak. Gyere, Edinácska ebédelj velünk!

— Tessék csak simán úgy mondani, hogy Edina, jobban szeretem.

         Elkomorult az asszony arca. — Akkor, hogyan becézzelek?

— Maximum Edike. Általában így hívnak a szüleim is. Próbáltam, de nem tudtam őket leszoktatni róla. Amikor iskolába jártam — folytatta Edina, amikor a konyhában asztalhoz ültek —, és anya haragudott valamiért, anya úgy szólított, hogy Eda. Hamar rájött, hogy ez nagyon tetszik nekem, megváltoztatta Edire. Persze ez sem rossz.

— Te is a lázadozó tinikhet tartoztál?

         Kibuggyant Edinából a nevetés. — Nem sokáig.

— Beláttad, hogy nincs igazad?

         Ismét nevetés következett. — Nem, nem! Anyám jött rá, hogy felesleges hadakoznia, hiszen azok, amiket én, akkor, elérni akartam, nem extra kívánságok voltak, és nem is teljesíthetetlenek, csak nem egyeztek, anyám elképzelésével.  Ma már nincsenek ilyen gondjaink. A legtöbb, amit a szüleim elvárnak tőlem, hogy rendesen tanulja, vigyem valamire az életben.

         Az asszony elismerőleg bólogatott. — Körülbelül nálunk is így megy.

         Ebéd után a két nő váltott még néhány mondatot, Zoltán pedig nagy-nagy szeretettel simogatta meg tekintetével anyja arcát. Erőnek erejével karatémba zárta a feltörni készülő lelkiismeret furdalását. Tudta, léket vág anyja szívébe, de minél előbb túl akart esni a kínos helyzeten.

A szavai után dermesztő csend következett. Lévainé nem szólt, de könnybe lábadt a szeme. Edina viszont arra számított, hogy, amint Zoltán anyja leküzdi a könnyeit, elhalmozza szemrehányásokkal a fiát. Például valami olyasmivel hozakodik elő, hogy ezért dolgoztam annyit, hogy végül itt hagyj egyedül? Meg hasonlókat.

         Zoltán, jóllehet neki is elhomályosult a tekintete, higgadtan várta anyja válaszát. Tudta, ha engedi, hogy a gyengeség elhatalmasodjon rajta, Edinának nagy csalódást okoz, azt azonban nem tudhatta, hogy a lánynak olyasmi jár a fejében, hogy nincs joga elszakítani anyjától a fiát, legalábbis ilyen módon.

         Az asszony a mosogatóba rakta az edényeket, s amikor megfordult, már felszáradtak a könnyei, és mennyei szelídséggel nézett Zoltánra.— Drága kisfiam — kezdte —, nem az a szándékom, hogy az anya jogán én legyek a karriered és a boldogságod kerékkötője. Nagyon szíven ütött a tervetek, de belátnom, magadnak kell felépíteni a jövődet, pláne, ha egyben a boldogságod is múlik ezen.

         Többet nem mondhatott, mert Zoltán felugrott, átölelte az anyját, és összevissza puszilta az arcát, kezét. Edinát annyira megindította a jelenet, hogy ő is csatlakozott, átölelte az asszonyt és számtalan puszit nyomott az arcára.

— Jól van, jól van, elég legyen! — tolta el magától a meghatódottságtól könnyező szemmel a két boldog fiatalt. — Én csak azt tettem, ami kötelessége egy anyának, hogy ne akadályozza a fia boldogságát — pihegte, és arra gondolt, a volt férje, mennyire kegyes volt hozzá, amikor nem gördített akadályt a boldogsága útjába, pedig ő kegyetlenül elbánt vele.

Amikor pedig Zoltán szemébe nézett, arra gondolt: Nem érdemelte meg Istentől, hogy ilyen áldott jó gyerekkel ajándékozza meg. Biztos volt benne, a könnyeivel, könyörgésével megzsarolhatná, hogy elálljon a szándékától, de nem vinné rá a lelke. Meg aztán, milyen boldogság lenne az? Egy életen át nyomasztaná a bűntudat, akár az első férje esetében.

*

Érettségi után sok időt töltött együtt a két szerelmes, de annyira nem bódította el őket a szerelem, hogy Tamás fenyegetése ne kísértené őket. Például az iskola folyosóján, amikor elment mellettük, lelassított és odamorzsolta a foga közül: — Nincs vége a játéknak, akkor csapok rátok, amikor legkevésbé számítotok rá. Nem zaklatta többé őket, de a gyűlölettől izzó tekintetét folyton a hátukon érezték.

Zoltán is, Edina is az ELTE orvosi szakára jelentkezett. Mindketten próbálták elfelejteni Tamás bosszúját, jóllehet Zoltán a vállán viselte annak bélyegét. A pályázatot benyújtották, a megfelelő formalitásokkal együtt, már csak ki kellett várni az eredményt. Türelmetlenségüket az csillapította, hogy vagy a számítógépet nyűtték, mivel egyik feltétele volt a pályázat elnyerésének, hogy legalább középszinten el tudjanak igazodni a rendszerben, vagy kisebb túrákat tettek a hegyekben.

Kivárni olyan dolgot, ami meghatározza valaki életét, borzasztó nehéz, pláne, ha valami súlyosbítja is a várakozás idejét. Akár külön, akár kettesben ment Zoltán vagy Edina valahová, megszokottá vált, hogy időnként hátra-hátra pillantsanak. Edina arra is gondolt, beszél Tamás apjával, de elvetette a gondolatot. Attól tartott, hogy ezzel felgyorsítja az eseményeket.

Végre megkapták a választ. Mindkettőjük megfelelt az elvárásoknak. Már csak az maradt hátra, hogy a Dékány elbeszélgessen velük, és ő is jóváhagyja.

Az elbeszélésen is túljutottak, és augusztus első napjaira esett az utazás ideje. Előbb kellett érkezniük, hogy megismerhessék az új környezetüket, és el tudjanak igazodni a városban. Tamás nem is sejtette, mire készülnek, de azzal, hogy itt-ott felbukkant időnként, éreztette velük, hogy a bosszújáról nem mondott le, s mint ahogy ígérte, akkor csap le, amikor nem számítanak rá. Zoltán kilogikázta, megvárja, hogy elkezdődjék a tanítás.

Hogy mennyire hat ki az ő életére, elvakultságában nem érzékelte.

Nagy napnak számított az utazás napja, nem csak a két fiatal, de a szülők számára is. Nyüzsgött mindenki. Míg csak le nem zárták a bőröndöket, hol ezt, hol azt raktak még bele, hátha szükség lesz rájuk.

Mindkét fiatalt kikísérték a szülők a reptérre, az aggodalmuk elszállt, büszkeség dagasztotta a mellüket. Már csak arra gondoltak, olyasmi sikerült az ő gyermeküknek, mellyel nem sokan dicsekedhetnek.

Zoltán és Edina érezték, nagy kihívás az, amire vállalkoztak, csalódást nem szabad okozniuk a szüleiknek. Igazi megkönnyebbülést akkor éreztek, amikor a repülőgépből látták maguk alatt távolodni a földet. Már nem válthatta be Tamás a bosszúját.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.