Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Erdélyi skorpio tizenkettedik rész

2012.07.08

tizenkettedik rész

Talán éppen ezért alakulhatott a politika olyanná, hogy a fiatalok egy része, szerencsére nem jelentős, a nacionalizmus irányába hajlik. És ez fenn áll Európa minden országában. Szerencsére a magyar fiatalságnál még nem lehet fellelni hasonló jelenségeket, inkább a nemzeti érzés erősödik.

            Talán nem is maga az eszme rejti magában a veszélyt, hanem a gonosz szándék, amellyel párosul. Persze nehéz lenne meghatározni, hogy az eszme változik át gonosz szándékká, vagy a követői hordozzák magukban a rasszizmus a gonosz szándékát. Eszébe jutott a három skinhead fickó, akik a néger fiút inzultálták, és most utólag sajnálta, hogy nem tanította őket móresra.

            A mélyenszántó eszmefuttatás után, Győző agya visszaváltott Doinára és Jorára. Neheztelt a fiúra, amiért kéretlenül olyasmibe kotnyeleskedett bele, amihez semmi köze. Igaz, ha az ö szemszögéből nézi a dolgokat, akár igaza is lehetne. Nem mehet vissza úgy Magyarországra, mintha az Eiffel toronytól venne búcsút. Megcsodálta, kipróbálta, aztán alászolgája! Ha őszinte magához, éppen olyan képtelenségnek tűnt a lánytól való örök búcsú, minthogy ígéretekkel halmozza el. Nem, nem, rázta meg a fejét. Nem viselkedhetem vele úgy, mint egy nőpecér. Szabályosan nyomta a gyomrát az érzelmi feszültség, lelkét égette a fájdalom. Nem a testi gyönyörűség elvesztése fájt, a lelkük kettéválása okozta a nagyobb kínt.

            Marci halk, egyenletes horkolása zavart bele a gondolataiba. Még csak ez hiányzott, sóhajtott. Hamarosan Jora mocorgása kellett figyelnie. Nyilván a horkolás zavarta meg az álmát. Jora ciripelni kezdett, mire Marcel a másik felére fordult, és abbahagyta a horkolást.

            Ez ügyes húzás volt, gondolta hálásan Győző. Elhatározta, megtanul ciripelni, és szükség esetén apjával szemben alkalmazni, akinek horkolása, még a másikszobába is áthallatszik. Az édesanyja szenved is tőle eleget. Mindenesetre Marcelnál hatásosnak bizonyult.

            A tanácstalanság nem hagyta nyugton, már egy órája vergődött álmatlanul, pedig lefekvés előtt a szemhéja majd leragadt. Nem tudta eldönteni, mi lenne a helyes lépés. Gondolatai olyan szédülten keringtek Doina körül, mint a légy a lámpa körül, közben úgy érezte, lelke ott lebeg vergődve felette. Szíve tudta, mit kell tennie, de esze még makacskodott.

            Mi lesz, ha nem is akar hozzám jönni feleségül? — tette fel magának a kérdést. Már a puszta gondolattól is megcsapta a félelem, s mintha testét titkos gépezet működtetné, vérének lázas zakatolása, a szerelem forró lehelete borította el. Kétségbeesetten suttogta maga elé: Doina az enyém. Megszereztem, megtartom, és

elveszem feleségül. Lehetetlen, hogy ő másképpen gondolná.

            Miután már az esze is hajlott a szívére hallgatni, megnyugodott, s mint akinek nehéz kő gurult le szívéről, mély álomba merült.

*

            Reggel, amikor kinyitotta a szemét, néhány pillanatig gondolkodnia kellett, hol is van voltaképpen. A verandáról beszűrődő beszélgetés foszlányai eszébe juttatták, kinek a vendégeként van a házban. Beleszippantott a levegőbe, a finom kávé illata a behajtott ablak nyílásán keresztül, belopakodott a szobába, és a teljes ébredésre ingerelte. Már egészen tisztán hallotta Marcel hangját. — Jó alvókája van, az biztos. Egy rövid fojtott nevetés volt Doina válasza.

            Felkapta a fejét: ez most nem úgy hangzott, mint a csilingelő kisharang. Erőltetettnek tűnt, és inkább szomorúnak, mint vidámnak. Félre zúzta, a verandára nyíló ablak függönyét, és tekintetével megsimogatta a kedves arcot. Mi tagadás a szeme is, épp úgy, mint a nevetése, szomorúságot fejezett ki. Másra nem utalhatott, minthogy az éjszakai tragédia hatása alól nem tud szabadulni. Végül is, meghalt öt ember. Majd én felvidítom, határozta el, s ettől könnyebbnek érezte magát.

            Gyors zuhanyozás után, magára kapkodta a ruháját, és sietett a verandára, de előbb beköszönt a konyhába.

            Irina Falino derűsen mosolygó arccal nézett Győzőre. Szép dallamos hangon kérdezte: — Teát vagy tejet kér a tojásrántotta mellé?

— Ha választanom lehet, inkább tejet.

— A kávéja kint van az asztalon, szerintem már elhűlt. Ha akarja, megmelegíthetem, nem tart semeddig.

— Köszönöm — rebegte Győző hálásan az asszony kedve figyelmességére.

— Te mazsar — szólt közbe az idősebb Falino, aki éppen az asztalnál ülve ivogatott. — Tyere ide mellém, és ityál velem ety kupicával epöl a finom szilva pálinkábó, a mazsarok és a románok örök parátságára — invitálta, széles msollyal Győzőt, aki most vette észre, hogy az öregnek olyan a fogsora, mint a ritkán rakott kerítés. Olyan mókássá tette az arcát, hogy alig tudta visszafogni a nevetését.

— Ugyan már, Joszif! — szólt rá Irina dorgáló hangon. — Hogy megy pálinkára a tej? Igyál csak magadban.

            Neheztelően villant meg Josef Falinó szeme. A nyomaték kedvéért felrántotta szemöldökét, hogy a ráncok felszaladtak kopaszodó homlokára. Méltóságában megsértve mordult feleségére- Ety asszony ne kotykjon a férfiak tógába!

— Semmi gond, majd tej helyett iszom teát — mondta szelíden Győző. Nem akarta, hogy ő miatta folytatódjon a szóváltás. Felemelte a parányi líkőrös poharat. — Nos, akkor igyunk a román-magyar barátságra — mondta és felhajtotta a pálinkát. Nem számított rá, hogy a tüzes ital végigégeti a torkát, néhány másodpercig levegőt sem kapott. — Nem kérek többet! — tiltakozott, amikor látta, hogy Falino újra tölteni akar.

— Te is olyan tyenke emper vaty, akár a fiam — szögezte le Falinó fejét csóválva.

— Végre felébredtél, te hétalvó — fogadta mosolyogva Marcel a verandán.

— Ne háborogj pajtás, csak fél nyolc. Ha nem csiripeltek olyan hangosan, még aludhatnék. — Doinához lépett, szemével végigsimogatta az arcát, gyengéden megfogta a kezét, és mintha csak ketten lennének egy romantikus helyen, megpuszilgatta a három középső ujja hegyét.

            Jorát frusztrálta a jelenet, nyílt, gyanakvó tekintettel kísérte végig a jelenetet. Mondani akart valamit, de amikor látta, hogy a két szerelmes szeme összeölelkezik, nyelvére fagyott a szó. Dünnyögött valamit, amire senki sem figyelt, aztán látványosan fészkelődni kezdett, hogy magára vonja a figyelmet. Amikor látta, hogy hatástalan bármit tesz, felállt, egy lesújtó pillantás után a veranda lépcsőjéhez sétált, és fütyörészni kezdett.

            Bár Győző úgy tett, mint aki nem veszi észre semmit, nem kerülte el a figyelmét, Jora viselkedése. Arra vette a lapot, hogy az esti, kétértelmű nyilatkozata után komédiának tartja a néma szerelmi vallomást. Hogy mielőbb helyre billentse az egyensúlyt, ünnepélyesen kihúzta magát, megilletődve saját elhatározásától, annak megfelelően komoly arccal szólt: — Fontos dolgot szeretnék, itt és most bejelenteni.

            Várakozóan tapadtak Győző arcára a tekintetek, ő pedig, hogy nagyobb nyomatékot adjon a mondanivalójának, némi pátosszal folytatta. — Tekintettel a rendkívüli helyzetre, rövid leszek. Doina és én szeretjük egymást, és ennek jegyében össze fogunk házasodni. — A lányra pillantott, aki vérvörös arccal meredt rá. — Ebben a meghitt pillanatban, meghívlak benneteket az esküvőnkre.

            Döbbent csend következett, különböző érzelem megnyilvánulás tükröződött az arcokról. Marcel tért először magához, széles mosollyal jutalmazta a várt, mégis váratlan bejelentést. — Sikerült meglepned, de ez most, mit sem számít. Gratulálok, mindkettőtöknek a bátor elhatározáshoz, és férfi nyelven szólva, elmondhatom, jó fogást csináltál Doinával.

            Jóra nem strapálta magát, hogy legalább látszatra örömöt mutasson, a helyett gyanakodva méregette Győzőt. Nem sokáig tudta féken tartani nyelvét, nyomatékosan jegyezte meg: — Úgy tűnik, képes váltásra az agyad. Egy szóval komolyra vetted a figurád. Na, mit szólsz hozzá, Doina? — fordult sajnálkozó tekintettel a lány felé. — Nem sokára bekötik, az okos, józan fejecskédet. Minden jó, ha vége jó! Nem?

            Bágyadt mosollyal fakó hangon válaszolt Doina: — Nekem nincs hozzáfűzi valóm, neked pedig nincs jogod a heccelődéshez. Nem a te pisis életedről van szó.

Majd megbeszélünk mindent Győzővel, a mi dolgunk.

            Nem értem az egészet, mit mondtam rosszul? — kérdezte magától jócskán lecsökkent önbizalommal Győző, miközben a lány arcát figyelte. Felparázslott benne a gyanú, valami történhetett, míg ő aludt. Jóra nem hiába viselkedik vele ilyen ellenségesen, ez más nem a szokásos heccelődés. Ennek ellenére őt még meg tudta érteni, De Doina lehangoltságával nem tudott, mit kezdeni. Marcel zavart tekintete láttán, volt egy olyan érzése, ő meg tudná magyarázni, mi rongálta meg a hangulatot körülöttük. Végül is, tudtak a szerelmükről. A jobbik éne azt sugallta, nem érdemes feszegetni a dolgot. Más választása nem lévén, úgy tett, mint aki semmit nem vett észre, vidámságot erőltetett magára, kérdezte: — Lehet ilyenkor pezsgőt kapni, valahol? Megünnepeljük az előre hozott eljegyzést.

            Amikor nem kapott választ, elkapta a türelmetlenség.. — Mi van veletek, megnémultatok?

            Marcel úgy gondolta, meg kell menteni a helyzetet, gyorsan rávágta. — Ne csodálkozz, pajtás. A váratlan bejelentésed fagyasztotta torkunkra a szót. Erre még a szíved hölgye sem számított. Ismerheted a nőket, náluk nem lehet előre tudni, mire, hogy reagálnak — kedélyeskedett. — Amikor látta, hogy még ront is a hangulaton, át csapot, más témára. — Ja, a pezsgő! Arról én gondoskodom, végül is, az én vendégeim vagytok. Különben is — hadarta —, annyi mindent kaptunk tőled, hogy életem végéig nem tudom viszonozni. Megtudhatom, hol lesz az esküvő? Az sem mindegy ám!

            Mielőtt Győző szóra nyitotta a száját, Doina megelőzte. — Ne szaladj előre! Szeretném, ha ezt a választ későbbre halasztanánk. Nem tagadom, ez a gyors lánykérés engem is összezavart. Szükségem van arra, hogy összeszedjem a gondolataimat, és Győzővel egyeztessünk. Attól tartok, pillanatnyilag nem vagyunk egy hullámhosszon.

— Nem értelek, drágám — nyögte Győző, pedig dehogy nem értette.

— Én se mindent — mondta Doina, arcán törékeny mosollyal. Mi a szívében dúlt, azt sikerült elrejtenie.

            Az ajtón Irina dugta ki a fejét. — Még egy kis türelmet kérek, a kedves vendégektől, és máris hozom a reggelit.

A fagyos hangulatot, csak fokozta Jóra durcás félrevonultsága. Marcel újra jópofizással próbálkozott, de mindhiába. Az elfogulatlan társalgás gépezete, csak nem akart beindulni. Mintha Doina tudatosan kerülte volna, hogy szólni keljen. Mivel Győző kérdései sem voltak lényegbe vágóak, a válaszok is rövidre korlátozódtak.

            Végül Jóra visszaült az asztalhoz, de továbbra is úgy viselkedett, mint egy sértett kisdiák büntetés után. Győző észrevette a feszültségét, és hogy készül valamire, de tovább hallgatott. Gondolta, segít szóra bírni, majd csak kisül belőle valami. — Velem van gondod? — Tette fel óvatosan a kérdést.

Odakapta Jora a fejét, s mielőtt válaszolt, alaposan szeme közé nézett Győzőnek. — Talán. Például, szeretném még utoljára összemérni veled az erőmet. Ez lenne a ráadás lecke, egyben az utolsó is.

— Ezért kell olyan gyászos képet vágnod? Semmi akadálya, majd reggeli után összemérjük az erőnket. Valószínű hasznodra fog válni.

— Szükségtelen megvárni a reggelit, most akarom! — dobta oda hetykén Jóra, jéghideg tekintettel.

            Itt komolyabb a baj, mint gondoltam — kezdte megérteni Győző. — Oke, ahogy gondolod — mondta csendesen, és felállt az asztaltól.

— Ti megőrültetek — visította Doina. Kiolvasta Jóra szeméből, hogy nem egyszerű erőfitogtatásról van szó. Az este sem tetszett neki a fiú lovagias kiállása mellette. Reggel pedig valósággal megrémítették az ellenséges pillantásai, melyekkel Győzőt bombázta.

            Nem lehetett kitérni, így Győző magára erőszakolt derűvel próbálta feloldani a feszültséget.

— Nincs ebben semmi különös, drága Doinám. Jora csupán arra célozhatott, hogy tele gyomorral kisebb az esélye — próbált magyarázatot adni a különös viselkedésre, bizonytalan pillantást vetve a fiúra, aki kihívó hetykeséggel nézett vissza rá. — Nos, hol legyen a viadal? — kérdezte közönyösen, magában pedig azt gondolta: majd adok én neked, te kis elbizakodott kakas.

— A hátsó udvaron van egy megfelelő hely.

            Miután Marcel és Doina hiába tiltakoztak, beletörődve ők is követték Jorát. Lesírt róluk, hogy nincsenek elragadtatva, megérezték, hogy nem komédiának lesznek a szemtanúi. Már a felállásnál kiolvashatták Jora szeméből a szándékát, hogy mindenképpen győztesen akar kikerülni a párviadalból

            Amikor Győző elkapta Jóra, gyűlölettől parázsló tekintetét, akkor döbbent rá, mi dúl a lelkében. Én ostoba, tudhattam volna, ez a balga gyerek fülig szerelmes Doinába. Most meg akar büntetni, az este elhangzott, felelőtlennek vélt kijelentéseimért. A felöl sem volt kétsége, egy szavát sem hitte el, amikor az esküvőről beszélt. Ettől a felismeréstől óriássá nőtt a tanácstalansága, legszívesebben felpofozta volna magát. Egyrészt, mert sajnálta a fiút az oktalanágáért. Másrészt, mert magára is dühös volt, hogy a viselkedése miatt szakad meg a barátságuk. Merthogy annak vége, az biztos!

            Először finoman méregették egymást, legalább úgy, mint a két kakas a kakasviadalon. Jora karja hirtelen előrelendült, de anélkül, hogy Győzőt megérintené, elhúzott a füle mellett. Még két ütés és egy rúgás is célt tévesztett.

            Valójában Győzőnek nem állt szándékában komoly harcba szállni a fiúval, inkább védekezéssel próbálta kifárasztani, aztán harcképtelenné tenni. Nem jól számított, Jora hamar kitalálta a szándékát, a támadásait is annak megfelelően indította. Velem aztán nem fogsz játszadozni, mint macska az egérrel, gondolta önérzetesen, és elszántan, a szabályokat félre söpörve, fejjel beleúszott Győző gyomrába, aki hátra tántorodott.

            A következő pillanatban Győző homlokát érte egy jól irányzott ütés, amitől vörös karikák táncoltak a szeme előtt. Jora jól használva fel a helyzetelőnyét, kirúgta Győző alól a lábát. Ezt a műveletet egy órán át gyakorolták, nem hiába.

A kíméletlen, egymás utáni támadások rákényszerítették Győzőt, hogy harcmodort változtasson. Amikor a fiú, tajtékzó szenvedéllyel rávetette magát, lába ollójába kapta, megfordult vele, és maga alá gyűrte.

Már úgy tűnt, ezzel vége is szakad a viadal, de nem. Jora hatalmas erőfeszítéssel ölét magasra Dobva, Győzőt átlendítette a feje felett, aki, bár nem számított rá, labdaként összegömbölyödve gurult néhány métert.

            Időközben a Falinó házaspár is a helyszínre érkezett, s kedvtelve figyelték a mérkőzést. A két dúvad, szinte egyszerre szökkent talpra, egy pillanatnyi előnyt sem hagytak egymásnak. Jorának máris lendült a lába. Győző el akarta kerülni, hogy a fiút komolyan megsebesítse, villámgyorsan kifordult, és a megsemmisítő ütés helyett akkora pofont osztott le, hogy a fiú megpördült a saját tengelye körül. A másik pofont a lábfejére bízta.

            Jora úgy rálapult a földre, mint egy rongydarab.

            Néma, döbbent csend követte a jelenetet. Mintha leragadtak volna a nyelvek, senki nem tudott egy szót se szólni. A Falino házaspár is felismerte a helyzet súlyosságát, és hogy nem babra megy a játék.

            Kis várakozás után, amikor Győző látta, hogy a fiú nem mozdul, odalépett hozzá. Amikor fölé hajolt, hogy meggyőződjön, nem komoly-e a baj, váratlanul olyan rúgás érte az oldalát, amitől megtántorodott. Ekkor Jora felpattant, s olyan erővel ugrott rá, hogy mindketten a földre zuhantak. Egymás szorításában hemperegtek egy darabig.

            Itt már vége lett a karate szigorú szabályai betartásának, Jora ököllel akart fölényt kiszorítani magának. Győzőnek két lehetősége maradt, vagy eltöri Jora kezét, vagy folytatja a harcot, míg csak az erejükből telik. Abban biztos volt, hogy a fiú jószántából nem hagyja abba. A kéztörést elvetette.

Talpra szökkenésük szinkronban történt, de mielőtt Jora ismét nekivetődött, Győző lábsuhintása tarkón találta. Az állának szánta, de fél úton meggondolta magát. Nem vitte rá a lélek, hogy esetleg eltörje az állkapcsát.

Most kiderült, hogy Isten Jorát jókedvében teremtette, szívósága felül múlt

minden várakozást. A tarkójára mért rúgástól néhány pillanatig viharos tengernek látta az eget, de talpon maradt. Azonban a féktelen düh elvette a józan eszét, megragadott egy kiselejtezett kapanyelet, és azzal támadt. Győző egy ügyes rúgással kirepítette a kezéből.

            Az idős Falinó szörnyen érezte magát, úgy gondolta, tennie kell valamit. Hadonászni kezdett, és vadul kiabálta:— Azonnal hatyátok appa! .

Nem hallgattak rá, a küzdelem folyt tovább. Jora, szinte már eszelősen felkapott egy másik kapanyelet, és újra támadott. Addigra Győző keze sem maradt üres, felkapta a Jora kezéből kirepült kapanyelet, és két marokra fogva, maga elé tartotta. Záporoztak az ütések, csak úgy csattogtak az egymáshoz ütődő kapanyelek. Jobbra-balra ugrált a két bajvívó, de kitartásuk csak nem akart elfogyni.

Ki tudja, hogy végződik a harc Falino, egy ötlettől vezérelve, el nem kiáltja magát. — Itt a rentörsék!

Működött a dolog, a két dúvad keze lehanyatlott, s ösztönösen kapták fejüket a kapu felé. Mire a blöff kiderülhetett, Doina a két férfi közé perdült. Átölelte Győző nyakát, megakadályozva az újabb összecsapást. Jora vére is kezdett lehiggadni, a kijózanodás pillanatát élte. A verekedést ugyan nem bánta meg, végre élesben kipróbálhatta magát, de rájött, ezzel semmi nem változott.

— Mi fan feletek? Ti nem fértek a pőrötökpe — méltatlankodott az idős Falino fejét csóválva. — Tyertek asztalho, kihűl a finom rekeli. Ki látott mék ilyet, fereketni fentéksékpen.

            Némi szégyenkezéssel, Marcel felé pillantva, Győző hebegve magyarázkodni kezdett. — Csak egy kis edzésbemutatót rendeztünk.

— Aszér nem kell atyoncsapni etymást. Olyanok foltatok, mint két szarfas pika.

— Ugyan már, apa! — Szólt közbe Marcel. — Te nem ismered ennek a sportnak a szabályait, élesben mennek az edzések is, nem simogatják egymást. Láthattad, a filmekben sem hal bele senki.

— Talán igazad van, fiam — szólt közbe Irina kissé szkeptikusan —, csak tudod, más a film. Így élőben nézni nagyon ijesztő.

            A reggelinél alig váltottak néhány szót, mindenki a saját gondolatával volt elfoglalva. Jora is nyugodtan falatozott, a bőséges reggeli kiűzte belőle a harci kedvet. Lopva Győző felé pillantott, vajon haragszik-e rá? Megnyugodva tapasztalta, harag helyett megértő mosolyt küld feléje. Zavartan kapta el a tekintetét. Marcel sem mutatott haragot, és Doina lesújtó pillantása is elmaradt.

            Miután befejeződött az evés, Győző azzal a javaslattal állt elő Doinának, hogy sétáljanak egyet, ebben a pompás, enyhe napsütésben. A lány örömmel kapott az alkalmon. Nem kellett azon törnie a fejét, miképp lehetne a fiúval kettesben. A fejében tornyosuló kétségeit akarta mielőbb tisztázni.

— Aztán ne menjetek túl messzire, mert van, akinek hiányozni fogtok ám — szólt Jora évődve.

— Fogd vissza a rajongásod — vágta rá Doina. Ha nem is mutatta, még nem párolgott ki belőle a harag.

            A séta kellemesnek ígérkezett, az utca két oldalát szegélyező hatalmas vadgesztenyefák alatt. A jó érzést az is fokozta, hogy a kertekből kiáramló, részegítő virágillat lengte körül őket. Egy ideig szótlanul ballagtak, majd Doina törte meg a hallgatást.

— Megmagyaráznád, mi volt ez a verekedés, mi történt közted és Jora között?

— Ó, ez… Tekintsd egyfajta baráti ölelkezésnek — tért ki Győző lazán a válasz elöl. — Talán, kicsit keményebbre sikerült.

— Én inkább nevezném vad összeröffenésnek, de semmiképpen sem baráti ölelkezésnek. El tudjátok hitetni Josif bácsival, engem viszont kímélj meg ettől a gyerekes mesétől.

— Na, jó, rátapintottál az igazságra. A fiú teljesen becsavarodott, egyszerűen nem lehetett kitérni előle. Ezt magad is láthattad, én igyekeztem. — Győző átölelte A lány vállát, úgy folytatta. — Jora örülten szerelmes beléd, csodálkozom, hogy nem vetted észre.

— Nem akartam észrevenni. Bár eleinte ő is mindent elkövetett, hogy magában tartsa. Azonban ez nem ok arra, hogy egymásnak ugorjatok, mint két bika. Találóbb kifejezést nem találtam.

— Nem lehetett kitérni. A fiú valamiféle lovagias gesztusból elégtételt akart venni rajtam. Az a sejtésem, bebeszélte magának, hogy dolgom végeztével, csak úgy lelépek mellőled.

            Doina arcát halvány pír lepte el. — És, miért ne tennéd? Nem várom el tőled, hogy valami égzengéses ünnepet rendezz a kedvemért. — Nyílt tekintettel nézet a fiúra. — Egyikünk sem ígért a másiknak semmit. Nem így van?— Szavakkal valóban nem, de a tekintetünk, az ölelésünk elmondott egymásnak mindent. Mindent, amit egymás iránt érzünk, és mindez elég zavaros körülmények között történt.

— Kénytelen vagyok igazat adni, és hozzáteszem, nem mindig azt mondja a száj, amit a szív. Jora gyerek még, az ő becsületes, tiszta lelke nem ismer megalkuvást. Éppen ezért többet várt a kettőnk kapcsolatától. Eszébe se jut, hogy ez nem az ő dolga, hanem az enyém. Na, jó, méltányolom a gondolkodását, napjaink követendő példája lehetne. Ebben a züllött erkölcsű világban egyre nagyobb szükség lenne a becsületes gondolkodásra, elhívatott, energikus, férfias megnyilvánulásra, és Jorában, mindez megtalálható. Ez teszi őt széppé, emeli őt mások fölé.

            Győzőt nem lepte meg a lány véleménye, maga előtt látta a falon lógó, szülei

esküvői képe. Összehasonlította a gyönyörű Margaretet a majdnem csúnya Dimitruval, ugyan az a gondolat foglalkoztatta őt is, amikor először látta. Kissé elgondolkodva válaszolt: — Sajnos, idővel rá kell döbbennie Jorának is, hogy a valóság, amely kalodába zár, minden nemes érzést, mennyire különbözik az ő álomvilágától.

— Nem hinném, hogy bármi is el tudná téríteni törekvésétől, vagy bármi meg tudná rendíteni a hitében. Példa erre az apja, aki kemény, mint a nemessé edzett acél, és mégis úgy el tud lágyulni, mint az olvasztott vaj.

Sok embert ismerek, de hozzájuk hasonlóval még nem találkoztam.

— Ugyanezt elmondhatom én is — helyeselt Győző. — Ettől a kis incidenstől eltekintve, jól meg voltunk egymással, s merem remélni, ez többé nem ismétlődik meg. — Ellágyult hangon, hirtelen témát váltott. — Ugye nincs kifogásod ellene, drága Doinám, ha a kettőnk jövőjéről beszélgetünk?

— Valóban úgy gondolod, van mit, és érdemes beszélni róla? — kérdezte a lány és észrevehetően megremegett a hangja.

— Ha a közös jövőnk lényegét tekintjük, akár egy nagy kosárra való. — Szinte bársonyossá vált a hangja. — Először is engedd meg, hogy annak rendje, módja szerint megkérdezzem, akarsz-e a feleségem lenni? Ennél egyszerűbben, hozzám jönnél feleségül?

            A válasz késett, jóllehet Doina szíve hevesen dobogott, kissé habozott, és titkos sóhaj hagyta el a száját. — Tudom, milyen válaszra számítasz, mégis csalódást kell okoznom. Nemet kell mondanom, mert nem tehetek mást.

            Győzőt, a férfiúi hiúságára mért csapás úgy érte, mint akinek kirántották lába alól a szőnyeget. Döbbenten nézett a lányra, hangja elcsuklott. Úgy értsem, csak játék volt számodra, minden?

            Fátyolos lett Doina szeme, de határozottan válaszolt: — Egyáltalán nem. Ha fájdalmat akarnék okozni, mondhatnám, hogy játék volt, s ezzel be is fejeződne kettőnk románca. Mégsem mondom, mert nekem is fájna. Igaz, fájó szívvel határoztam el, hogy utadra engedlek. Utadra engedlek, hogy semmiféle kötelezettség ne terheljen velem szemben.

— Nem hiszek a fülemnek — szakadt ki Győzőből.

— Pedig világosan fejeztem ki magam.

— Miféle kötelezettségről beszélsz? — kérdezte kétségbeesetten Győző, és amit soha nem tett meg, könyörögve nézett Doinára. — Én szeretlek, tiszta szívemből szeretlek. Nincs más vágyam, minthogy a feleségem légy!

— Nem így nyilatkoztál este Jorának.

            Meggyötört arccal meredt Győző a lányra. — Hallgass meg, drágám! Te okos lány vagy...

            Doina ellenséges hangon szakította félbe. — Jellememnek ezt a tulajdonságát megrajzoltad Jorának is. Nem fogalmaznál kicsit másképp?

— Csakhogy az este mást értettem alatta. Megszállt a kisördög, és Jorát akartam bosszantani. Semmiképpen sem gondoltam komolyan. Higgyél nekem, ha most arra gondolok, hogy elveszíthetlek, a pokolnak minden kínját érzem. Mondhat bármit egy férfi, egyszer eljön az igazi szerelem, és nekem eljött. Váratlanul betörtél a szívembe — simogatta meg a haját. — Vagy neked mindegy kihez mégy feleségül?

— Mondtam én ilyet? Még a feltételezés is riaszt. Persze azt sem akarom, hogy akit szeretek, csak azért vegyen el, mert a kötelessége azt diktálja.

            Elgondolkodva nézett a lány szemébe Győző. — Már értem, mért volt az az össznépi nyomott hangulat az asztalnál.

— Biztosítalak, senkit sem kértem fel, hogy velem búslakodjon.

— Mit tehetek még, hogy jókedvre hangoljalak?

— Nem is tudom...

            Ez már biztatásnak hangzott, Győző szíve megkönnyebbült, arcán derűs vigyor terült szét. Keblére vonta a lány fejét, megfogta a kezét, és apró csókokkal halmozta el. — Ha azt hiszed, hogy le tudsz rázni magadról, akkor tévedsz. Sőt tovább megyek, ha nem jössz velem jó szántadból, kénytelen leszek elrabolni. Beduglak a csomagtartóba, és úgy viszlek magammal Magyarországra.

            Édesen, gurgulázva kacagott Doina, szeme sugárzott a boldogságtól. — Mit ne mondjak, istenien romantikus lesz. Bár én szívesebben meghúzódnék a hátsó ülésen, félek egyedül a sötétben.

Mielőtt Győző szóra nyithatta a száját, egy taxi fékezett le az úton. — Doina, Doina! — hallatszott a taxiból. Kinyílt az ajtó és Lica kászálódott ki

— Hát te? — nézett rá meglepetten Doina. — Hogy kerültél ide? Vagy álmodom?

— Ha elmondom, a szád is tátva marad — nevetett jóízűen Lica, miközben kifizette a taxit.

            Doina a homlokára csapott. — Meg van! Te leszel a meglepetés.

— Várni, várni! Miért csak leszek?

            Szúrósan nézett Doina a barátnőjére. Ezt rekord gyorsasággal összehoztátok Marcellal — Ismerte el, aztán bemutatta Győzőt.

— Egész jóképű a titkod — nézett végig leplezetlen kíváncsisággal a fiún Lica, virított rajta az elégedettség. — Örülök, hogy ti is egymásra találtatok. Hiába, dübörögve rohan az élet. Alig hogy felkelsz a munkád mellől, máris van este, miért ne gyorsulódna a szerelem ritmusa is? Én vagyok, ugyanúgy. Ránéztem Marcelra, és rögtön tudni, ő az igazi. Mire várjak? — kérdezte, mintha bárki kétségbe vonná igazát. — Szebb lenne, ha játszanám a pirosodó kisleányt, aki visszahúzza a vágyait, közben várja, várja, hogy feleség lehessen? Nem akarom, hogy elhalásszák Marcelt az orrom elöl.

— Szerintem is kár lenne vesztegetni az időt — helyeselt Győző. jóllehet, csak sejtette, miről van szó. Annyira felmagasztosult előtte a szerelem, hogy csupa boldog embert akart maga körül látni.

— Na, ugye? — csörgedezett tovább Lica, hálásan vigyorogva a fiúra. — Okosabb még lehetek, de szebb és kívánatosabb már nem. Sok mindent nem tudsz, barátnőm. Marcellal megbeszéltük, beiratkozom iskolába, hogy felfejlődjek hozzá. Persze az utóbbit én fűzöm hozzá.

— Már itt tartotok? — hüledezett Doina.

            Elkomorodott Lica arca. — Ezen csak te csodálkozni ennyire, mert nem tudod képzelni, milyen hülye érzés van nekem műveletlennek lenni.

— Jól teszed, ha tanulsz. Abban viszont biztos vagyok, ahogy ismerlek, hamarosan sokra viszed. Olyan az eszed, mint a borotva, és ezt Marcel is felfedezte.

— Gondolod? Hé! — kiáltott fel Lica. — Áruljátok nekem, mit kerestek ti itt?

— Akár hiszed, akár nem, mi is Marcel vendégszeretetét élvezzük.

— Nahát! — kerekedett ki Lica szeme — Én, mért nem tudok róla? De hiszen ez pompás — kacagta el magát. — Ne is ácsorogni itt tovább, menjünk látni Marcelt, mert Licának lenni kevés türelme. Ti hol tartotok a szerelemben? — kérdezte útközben, a világ legtermészetesebb hangján. Neked Barátnőm van napok előnyöd.

— Mi? — szólt zavartan Doina. — Te aztán nem teketóriázol. Akkor tud meg, éppen az érkezésed pillanatában ért be nálunk a dolog.

— Remek, hogy mondjam, amit te szoktál. Összeházasodtok?

— Úgy bizony! — válaszolt Győző nevetve, s arra gondolt, nem sokkal korábban, mennyire zavarba hozta volna a lány tapintatlansága. Most viszont nagyon megnyerőnek találta a nyíltságát.

— Kiheverted már a fickóval való találkozást? — tért át Doina más témára.

— Én igen. De remélni, a fickó nem felejti, amíg él.

Doina elmesélte Győzőnek, mivel bízta meg Licát, és mi lett a következménye.

— Hát, mit ne mondjak — csóválta meg komolyan a fejét Győző —, nem tartozik az jó ötletek közé.

            A válasz kiváltotta Lica heves tiltakozását. — Az ötlet lenni jó, én lenni, aki nem fér bőrébe. — Erősen gesztikulálva folytatta. — Én jöttem egy kis sáros faluból, ahol minden olyan izgalmasnak tűnik, ami városban történik. Pláne a városi fiúk. Ki akartam próbálni, én hatásgyakorlás. Rosszul választottam a fickót. Én tudtam nehezen megúszni, de elláttam baját annak a fajdkakasnak. Doina mondta: nem hiszi, hogy hamarosan kedve támadni gyereket nemzeni.

            Ezután Lica töprengésbe merült, majd hirtelen mosolyra rándult a szája. — Na,

áruld már, barátnőm, milyen emberek Marcel szülei? Hogyan viselkedjem velük?

— A maga természetes módján, Licuka — válaszolt gyorsan, Doina helyett Győző.

— Legfeljebb kicsit visszafogottabban. Azt is csak Marcel kedvéért.

— Te Lica — nézett Doina gyanakvó tekintettel barátnőjére —, hogy a csudában javítottad meg ilyen hamar a magyar nyelvet?

— Végre, hogy észrevetted! Nem titok — húzta ki magát önérzetes büszkeséggel a lány. — Minden szabad időmet erre áldoztam. Munkaidő után a szobámban, állandóan a magyar adásokat hallgattam a rádióban. És nem csak hallgattam, fennhangon ismételtem a szöveget. Mikor még otthon voltál, akkor is, csak nem beszéltem róla, meglepetésnek szántam.

            Széles, elégedett mosolyra húzódott Doina szája. — Biztosítalak, elképesztően sikerült. Megjegyzem, nem csak a szorgalmadnak köszönheted a gyors eredményt, rendkívül jó nyelvérzéked van. Mindenben tanulékony vagy, és ezt Marcel is észrevette.

*

            Amikor beléptek Falionék udvarára, Lica rögtönzött produkciója felért egy színpadi show-val. Minden teketória nélkül Marcel nyakába repült. — Drága Marcelom — kiáltotta —, ahogy te és én beszéltük meg, itt vagyok.

— Kicsit korábban vártalak — nyögte ki Marcel, lángba borult arccal, és próbálta kihámozni magát Lica vad öleléséből.

— Elvenni eszem, Kolozsvár látványa — Csicseregte Lica zavartalanul, örömtől sugárzó szemmel. — Sajnos a taxik nem állni sorfalat, mert megérkeztem.

— Számomra az a fontos, hogy itt vagy végre — duruzsolta Marcel, a szerelemtől parázsló szemmel. Hirtelen rájött, hogy nem egyedül vannak. — Doinát, győzőt már ismered, gyere bemutatlak a szüleimnek.

            A bejelentésre Lica leeresztett, mint egy luftballon. Tanácstalan pillantást vetett Doina felé. — Jézusom! — mondta elbizonytalanodva. — Rögtön elájulok.

— Mi történt veled? — Kérdezte kétkedve Marcel

            Lica végigjártatta tekintetét az arcokon, majd bátorságra trenírozva magát, lazán felnevetett. — Semmi, igazán semmi, csak még nem mutatott be senki a szüleinek. Igaz, feleségül sem kért még senki. Csoda, ha elkapott a lámpaláz? Ezt Doinától tanultam, amikor... Jó, ezt hagyom!

            Falino házaspár a tornácon állva, megrendülten figyelte, mi történik az udvaron. Az öröm, az izgalom vegyes érzése járta át mindkettőjüket. Olyan váratlanul tört rájuk a régen várt esemény, hogy csak topogni tudtak.

            Győző és Doina megértően néztek egymásra, érezték, hogy egy ideig nincs szükség a jelenlétükre. Győző cinkos pillantással odaszólt Marcelnak:

 — Amíg lezajlik a családi csinnadratta, elmegyünk pezsgőt szerezni, hogy

ünnepélyes keretet adjunk az eseménynek. Elvihetem a kocsidat?

            Marcel egy bólintással elintézte a dolgot, aztán puha szerelmes pillantást vetett Licára. Megfogta mindkét kezét, és gyengéden magához vonta. Jora arca megrándult, az égre pillantva sóhajtott.

            Ezek is elkezdték, gondolta, lesújtó nézéssel. — Ezt nem csinálhatjátok velem, ez már nekem sok. Hé, emberek, várjatok! — kiáltott a távozók után. — Megyek én is veletek.

            Bár Győző nem kimondottan örült, hogy a fiú hozzájuk csatlakozik, átérezte a helyzetét, és jó képet vágott. — Kitűnő ötlet, hogy velünk tartasz, végtére is, téged neveztünk ki anyagbeszerzőnek. Megveszünk mindent, amit csak találunk a vén feketézőnél, és csapunk egy jó lakomát.

            A kocsiban ülve Jora nem bírt magával. Mint akit az ördög szállt meg, évődve dünnyögte: — Romantikus, ahogy egymáshoz forrtatok, de kíváncsi lennék, hogy varázsol Doina útlevelet magának. Az már nem kétséges előttem, hogy együtt akartok menni Magyarországra. Igazam van, hogy megfeledkeztetek az útlevélről?

— Ne aggódj, nem feledkeztem meg — Vágta rá Doina diadalmasan. — Már a múlt évben megcsináltattam, mivel Magyarországon akartam tölteni a nyarat, csak nem jött össze.

            Kárörvendően nézett a fiú győzőre. — No, pajtás, már nincs visszaút, tetszik, vagy nem, rá is szolgáltál.

— Örülj, hogy végre megszabadulsz tőlünk.

— Csak egy kevés időre, pajtás, megyek utánatok. Remélem, mire elintéződik az útlevelem kiváltása, beteltek egymással, és nem kell örökké a szerelmi nyöszörgéseteket hallgatnom. Persze érdekelne, hol tartjátok az esküvőt?

— Marosvásárhelyen — hangzott egyszerre.

— Ajánlom is! Hogy nézne ki, hogy apa és anya nincs ott.

 

VÉGE

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.