Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Erdélyi skorpio nyolcadik rész

2012.07.08

Nyolcadik rész

— Nem értem, és nem is fontos.

            Jora zavartalanul folytatta. — Az a külön bejáratú véleményem, ha a két lány együtt van, olyanok, mint akiknek nincs ki mind a négy kerekük. Ha nem vihognak vagy pusmognak, ott már valami baj lehet. Licán még nem csodálkozom, olyan szeleburdi, de Doina...

Úgy nézett Győző Jorára, mintha nyomban fel akarná öklelni. Amikor

megszólalt, rosszallóan ingatta meg a fejét. — Az ilyen pimaszságét valamikor akasztottak is.

— Csakhogy te nem vagy király, én pedig nem követtem el felségsértést. Különben

sem akartam az Istennődet megsérteni.

— Akkor úgy is nyilatkozz róla — vigyorodott el Győző.

— Adhatok egy jó tanácsot? — komorodott el Jora.

— Ha nem tudod magadba tartani?

— Hiába gúnyolódsz, te is csak olyan vagy, mint a legtöbb férfi. És ez. Csak az egyik hibád.

— A hibák emelik ki az ember egyéniségének értékeit

— A szerénytelenséged, meg sem említettem.

— Ki vele, mi nyomja a hófehér lelkedet?

— Nem nyomja semmi, csak meg akarom mondani, mit gondolok. Nem arról akarlak meggyőzni, hogy rossz dolog a szerelem...

— Nekem pedig kicsit úgy tűnik — vetette közbe lazán Győző.

— Veled nem lehet most szót érteni.

— Ne is erőlködjél tovább, tudom, miről akarsz papolni. Egyszerűen nem helyesled, hogy Doinát is magunkkal visszük Kolozsvárra. Erről van szó?

— Te a vesémbe látsz?

— Nem a vesédbe. Csak az arcodra kell néznem, és máris tulajdonosa vagyok egy felismerésnek. Nem hagyom itt Doinát. Azt akarom, hogy mellettem legyen. Soha nem bocsátanám meg magamnak, ha miattam, valami baja esnék. — jelentette ki Győző határozottan, visszavonhatatlanul.

            Fakó arccal nézett Győző szemébe Jóra. — Én sem arra gondoltam, hogy

magára hagyjuk. Apura bíznánk, ő meg tudja védelmezni.

— Nem, és kész! — reccsent elszántan Győző hangja. — Most pedig fejezzük be, ezt a témát, nem rád tartozik. — Jora vállára tette a kezét. — menjünk ki, néhány gyakorlatot szeretnék megtanítani veled. Nem akarom, hogy úgy ugrálj a támadóid között, mint kenguru a fák között.

            Az utolsó mondat után ráfagyott Jora arcára a mosoly. Megbántódva kérdezte:— Ezt most sértésnek vegyem, vagy csak azért mondtad, mert pocsék a hangulatod?

— Egyik sem, Csak ugrattalak, nem vetted észre? Biztosítalak, pajtás, jól, nagyon is jól csináltál eddig mindent. Azt hiszem, ha komolyra veszed magad, idővel, még engem is lekörözhetsz. Csak akarni kell.

— Isten bizony? — vidult fel Jora arca.

— Becs’ szóra!

            Akár egy pankrációs hős, elégedetten feszítette meg Jora az izmait, hatalmas önbizalommal gyürkőzött neki az összecsapásnak. Ezt akarta hallani, és már tudta, soha nem fog megelégedni kis eredményekkel. Sajnálta, hogy apja nem hallhatta, és nem láthatja. Valódi mérkőzés színhelyére képzelte magát, s úgy hajlott el Győző ütései elöl, mint nádszál a szélben.

— Most az következik, hogyan kell kivédened, ha ketten vagy többen támadnak rád — mondta Győző, miközben kivédett egy rúgást, s nyomban földre küldte Jorát. Kicsit eltér a szabályoktól, nincs is benne az oktató programba, de előfordul, hogy a ringen kívül, a valódi életben verekedésbe torkolódik a szabályos mérkőzés. Amit eddig tanultál, csak része a védekező támadásnak — folytatta a magyarázatot, mintha semmi nem történt volna. — Úgy mozogj majd, mintha hátul is szemed lenne. Eddig csak az én szándékomat kellet leolvasnod, mostantól magad mögé képzelsz egy másik személyt is. Megértettél?  

            A fiú készségesen bólintott

— Akkor figyelj — kiáltott Győző, és egy figyelemeltérítő ütés után megpördülve, a fiú mögé került. Ám mielőtt a rúgása célba talált volna, Jora is megperdült és elkapta a lábát.

— Nagyszerű — kiáltotta Győző, és egy csavart mozdulattal kiszabadította a lábát.

            Nem figyelték az időt, szakadt róluk a víz, amikor abbahagyták. Ernyedten huppantak le a fűre, a nap is elbújt a látóhatár mögé. Győző javasolta, hogy induljanak.

— Én is arra gondoltam — mondta Jora —, fél tízre a városban kell lennünk.

— Láttad a két pofát az őrhelyén?

— Igen. Mint rendesen most is ott silbakolnak és bűvölik az autódat. Én ugyan nem értem, mért jó nekik, hogy ilyen feltűnően csinálják...

— Már ketten nem értjük, ne is törődj vele! Szeretném látni, milyen pofát vágnak,

amikor rájönnek; volt kocsi, nincs kocsi. Fékezted a nyelved a srácok előtt, ugye?

— Ne légy ilyen bizalmatlan! Beadtam nekik egy ártatlan kis mesét. Mégpedig azt, hogy egy nő miatt meg akarják verni e kocsi tulajdonosát, mire én vállaltam, hogy kilopom a kocsit a parkolóból. Elégedett vagy?

— hát persze. Fontos, hogy sikerüljön.

— Bízom a srácok találékonyságában, és meg is terveztünk, mindent.

— Hogyan vonják el a fickók figyelmét?

— Nincs túl komplikálva. Két srác az út egyik vége felöl, kettő a másik irányból közeledik egymás felé. Amikor a két pasi látószögét elérik, mintha azok ott sem lennének, sértegetni kezdik egymást, s ebből verekedés támad. A többi megy magától. Tutira veheted, összejön a dolog.

Amennyiben a két fickó nem veszi a lapot, ők is kapnak a fejükre.

— És ha visszaadják?

— Ne félts a barátaimat, tudnak bunyózni — protestált Jora.

— Mint utcai verekedők, talán.

— Én is ott leszek ám!

— Nos, miután eloszlattad a kételyeimet, megnyugtattad háborgó lelkemet, indulás, mert még lemaradunk valamiről.

— Még maradt tennivalónk — mondta Jora vigyorogva és egy vödröt nyomott Győző kezébe. — Míg én befordítom az ajtót, hozz egy vödör vizet a patakból.

— Nagyon szomjas lehetsz.

            Amikor Győző visszaérkezett a vízzel, meglepetten figyelte, hogy a fiú, egy gallyal a kezében, a letaposott füvet kapargatja. — elhagytad a jegygyűrűdet? — kérdezte. — Ha hinni lehet a babonának, nem fog sikerülni a házasságod.

— Haha, milyen vicces vagy — fintorgott Jora. — Apám kifejezett parancsa, hogy

a legnagyobb elővigyázatossággal kell lennünk, amikor elhagyjuk a barlangot, nehogy meglepetés érjen minket. Ha körül locsoljuk a barlang bejárati részét, a fű feléled, és a kutya sem kap szagot.

— Ez mennyire igaz — ismerte el Győző. — Most hogy felokosítottál, áruld el, Doina, miből fogja tudni, mit kell tenn— Ja, igen, elfelejtettem mondani. Doina az ablakból figyeli az érkezésünket, és amint elkezdődik a balhé, a figyelemelterelés, a kocsihoz jön. Megbeszéltük, hogy a hotel mögötti, régi kocsibejárót kinyitja, hogy gond nélkül bejussunk. Aztán elkötjük a kocsit és együtt eltűnünk.

— Jól hangzik.

*

            Saját gondolataikba merülve baktattak az úton, amikor közel kerültek a hotelhoz, Győző megnyugodva látta, hogy a hatalmas, lombos fák teljesen beárnyékolják a hátsó kocsibejárót, amely a megbeszélés szerint nem volt belakatolva. A holdat is felhők takarták, így nem kellett attól tartaniuk, hogy meglátják őket, amikor beosontak.

            A csapat még nem ért oda, meg kellett várni, hogy a balhé elkezdődjék. Az utca gyér világításában is ki lehetett venni a két őrszemet. Jora csaknem felkiáltott. — figyeld! Ez nem az a két pofa, akiket ismerünk.

— Már csak ez kellet! Úgy látszik, váltják egymást.

Amint tétlenül várták a felvonás kezdetét, felfigyeltek rá, hogy egy kocsi többször is elsuhan a hátsó kocsibejáró előtt, és két férfi tekinget kifelé. — ár csak az hiányzik, hogy a tervünket tönkre tegyék — prüszkölt felpaprikázva Jora.

            Győző agyába egy utcai verekedés ugrott be, amely miatt elkezdődött a kálváriája. Mintha egy függönyt rántanának el, a szeme elöl, rögtön meg is világosodott előtte, hogy Kócsag jól megtervezett színjátéka volt. Ennyire egyszerű az egész, és én, a balek, be is kajáltam.

Nem volt már az sem kétséges előtte, hogy a százados csak is Kócsag közreműködésével értesült olyan boszorkányos gyorsasággal az eseményről.. Kisértésbe jött, hogy nevesen, de visszafogta magát. De nem is maradt ideje rá, mert végre elhangzott a jeladás, mely a következőképpen zajlott: — Nem tudsz vigyázni, te tülök!... Mit? Még neked áll feljebb?... Pofa be!... Te merészkedsz erősködni, te cérnahuszár!...

Mialatt az épületes szóváltás zajlott, Győző és Jora a kocsihoz osont. Alig tellett el néhány másodperc, mint egy mesebeli tündér, Doina is megjelent. A két fiatal, csaknem megfeledkezve az óvatosságról, egymásba kapaszkodva, hosszan megcsókolták egymást

Na, erre, alig tért észhez Jora a felháborodástól. Epésen szólt oda. — Éppen most tört ki rajtatok a szerelmi láz?

Ettől észbe kaptak, nekirugaszkodtak, és a kapuhoz tolták a kocsit, amely hangtalanul gurult előre. Eközben az utcán zajlott tovább a színjáték.

— Maguk ne avatkozzanak bele a mi dolgunkba — Hangzott a tiltakozás.

— Akkor vigyétek a pofátokat máshova, ahol nem zavartok senkit. Ott, akár agyon is verhetitek egymást — hangzott a válasz.

            Az előző hang: Ha nem fogod be, te is kaphatsz egyet... Mi van? Még te pimaszkodsz. Erre a válasz, egy tisztán kivehető ökölcsapás, melyet egy cifra káromkodás követett.

            A kocsiban ülve Doina melegen megsimogatta meg Jora arcát — Remekül összehoztad ezt a dolgot. Ez után, minden akciót te fogsz megszervezni.

            Nem jutottak el Jora szívéhez a dicsérő szavak, azt figyelte; a kocsi fénye, hogyan töri meg a sötétséget.

— Van egy bökkenő — szólalt meg Győző.

— Csak egy?

— Nekem az is elég. Például, nem ismerem a Kolozsvár felé vezető utat.

— Nem probléma, ismerem én — mondta Doina.

— Csakhogy én ülök a volánnál.

— Mielőtt elfogna a kietlen kétségbeesés, próbáld beleélni magad, nincs más választás — kotnyeleskedett közbe Jora. — Egyelőre hajts torony iránt, és majd időben megkapod a további eligazítást.

— Elképesztő ennek a gyereknek a pimaszsága — protestált Győző.

— Látom, jól elszórakoztok — mondta Doina, megjátszott sértődöttséggel. — Oke, folytassátok csak, mintha itt se lennék.

— Bocsáss meg, drága Doinám...

            Hogy Jora elejét vegye a további enyelgésnek, gyorsan Doinához fordult. — Sikerült a szabi?

— Minden további nélkül. Sőt, én voltam legjobban meglepve. Ranko valósággal ösztönzött, hogy tűnjek el mielőbb, a szeme elöl. Értitek ezt?

— Én kapizsgálom — válaszolt Győző.

— Valamennyire én is megértem — mondta Doina és elmesélte Ranko rémületét, amikor a képeket meglátta.

— Szegény ördög — sajnálkozott elgondolkodva Győző. — Nem tudja, mit kezdjen a lelkiismeretével, s úgy gondolja, kevesebb a gondja veled, ha távolt tart az esetleges eseményektől.

— Nem értem, miről beszélsz?

— Majd mindjárt megérted. — Győző elmondta, mit szedett ki az egyik gengszterből, majd hozzáfűzte: — Mivel Ranko régebben belekeveredett valamibe belekeveredett valamibe, és most az ügy újra éled, nem akarja, hogy bajod essék.

— Ez nekem bonyolult és érthetetlen. Ranko a megtestesült becsületesség. Hosszú évek óta dolgozik a hotelban, és senki nem tud egy rossz szót sem mondani róla. Engem pedig kifejezetten úgy szeret, mintha a lánya lennék.

— Éppen erről van szó, ezért félt annyira. A becsületessége viszont nem zárja ki, hogy egy meggondolatlan pillanatban nem ártotta bele magát olyasmibe, amiből nem tud kimászni. Nem ő az első, aki így járt. Már csak az marad a kérdés, kik azok, akik a markukban tartják? Megmondjam? Akik a markukban tartják, azok a mi emberein is.

            Magyarázat közben Győző a visszapillantó tükörről sem feledkezett meg. Fojtott izgalommal mondta: — Van egy kellemetlen bejelentésem. Észrevettem, hogy követnek minket.

— Biztos vagy benne? — kérdezte aggódó arccal Doina

— Majdnem biztos.

— Hogyan lehetséges? — csodálkozott Jora. — A két fickot talán még mindig pofozzák, ők nem lehetnek.

— Én nem is rájuk tippelek, hanem a társaikra, akiket figyelmen kívül hagytunk. Pedig ott kószálta kocsijukkal a hátsó kapunál. Emlékszel?

— Egyre közelebb jönnek — mondta Jora. — Meg kell győződnünk, valóban követnek-e? Taposs a gázra!

            A tükörből látni lehetett, amint Győző a gázra taposott, a másik kocsi is felgyorsult.

— Mi van akkor, ha fegyver van náluk, és ránk lőnek? — kérdezte Doina.

— Csak tegyék! — mosolygott Győző. — Golyóálló az ablak is és a kocsi karosszériája is. Legfeljebb megsérthetik, de a golyó nem hatol át rajta. A kocsi, valami maffiavezér tulajdona lehetett, mielőtt megvettem. Szerencsés vásár volt.

            Egy mély megkönnyebbült sóhajt engedett el Doina. — Ha így áll a dolog, talán le is tudjuk rázni őket.

— Nem vagyok ugyan jártas a rabló-pandúr játszmában, de megpróbálom.

— Csak ne itt a dombok között — figyelmeztette Doina. —, nehogy véletlenül kiegyenesítsd a kanyart. Figyelj rám, drágám, van egy ötletem — hajolt közelebb győzőhöz.

— Nem tudok oda figyelni, de csupa fül vagyok.

— Megtévesztjük őket. Higgyék azt, hogy Tordára megyünk.

— Nem rossz ötlet — bólogatott Győző. — folytasd!

            Belelkesedve folytatta Doina: — Nemsokára elérjük Mezőbándot, ott zavarjuk össze őket. Elég sokszor jártam erre, jól ismerem a környéket. Mezőbánd határánál van egy benzinkút, a hármas útelágazás előtt. Az egyik út Tordára vezet, és rögtön mellette van egy földút is, amely bekanyarodik az erdőbe. Aki nem ismeri a terepet, nem veszi észre, mert a kivilágított benzinkutat figyeli. Ott megkerülve egy fagazdaságot, visszakanyarodik az országútra. Arra gondoltam...

— Vettem a lapot — állította le a lányt Győző. — Akkor én most megsarkantyúzom a kocsim.

— Ne! Még ne! — kiáltotta Doina. — Most éppen hogy lassítanod kell, egy kettős kanyar következik.

            Valóban, alig vette le Győző a gázt, máris szembe tűnt egy kanyart jelző tábla. Alig hogy túljutottak a kanyaron, meglepő fordulat következett. Az üldöző kocsi melléjük siklott, és egy darabig egymás mellett haladtak.

— Hogy a pofátok menjen ki a divatból — méltatlankodott Győző. — Csak tudnám, mi a szándékuk?

— Már nem vagyok benne olyan biztos, hogy minket üldöznek — Kotyogott közbe Jora. — Lehet, hogy útbaigazítást akarnak kérni. Ilyenkor sok a külföldi turista.

— Vagy fogytán van az üzemanyaguk — toldotta meg Doina.

— Ez is, az is lehet, mégis jobb az óvatosság — mondta Győző rosszat sejtve, pedig nem látott semmi olyan mozgolódást a másik kocsiban, ami arra utalt, hogy kommunikálni akarnak velük. — Majd jelzik a szándékukat, ha akarnak valamit — mondta bizonytalanul, vállrándítással.

            A másik kocsi lelassított, és lemaradt. Jóra magabiztosan jelentette ki.— Na, ugye? Nem kell rögtön berezelni. Biztos nem bíznak benned, mert nem megy a szemed színe a kocsi színéhez.

— Nekem még sem tetszik itt valami — mondta Győző Doinának, aki egyre csak hátra, hátra pillogott. — Én sem hiszem, hogy...

— De bizony hogy... Az az érzésem, lesz még dolgunk velük.

            A jóslat beigazolódott. A kocsi ismét közeledett, majd Győző kocsija mellé húzott. Mire észbe kaptak, máris lövések dörrentek, és a kocsi újra lemaradt. Azt is hallani lehetett, ahogy a golyók lepattannak a kocsi ablaküvegéről.

            Döbbent csend következett. Győzőnél csak néhány pillanatig tartott a merev állapot. Jobb, ha lelépünk, gondolta. Mielőtt rálépett a gázra, hátra pillantott. A banditák némi távolságra követték őket. Észrevehették, hogy a lövésük hatástalannak bizonyult, harmadszorra is odamerészkedtek, s nyakukat nyújtogatva próbálták kifigyelni, mi történhetett.

            A sötétben nem lehetett látni az arcokat, de sejteni lehetett, hogy a támadók között is zavar támadhatott.— Ezeket nem könnyen tudod lerázni — mondta Doina, szorongó tekintettel. — Már csak abban reménykedem, hogy az ötletem beválik.

— Én is remélem — felelt Győző, csaknem derűs hangon, és szamárfüleket mutatott a másik kocsi utasainak.

— Ezt mégsem kellett volna — mondta Doina dorgáló hangon. — Nem tanácsos

ingerelni őket.

— Teljesen mindegy, hogy hidegvérrel, vagy feldúlt állapotban akarnak kinyírni minket. Mert szándékuk nem hagy kétséget a felől, hogy ez a céljuk. Csak azt sajnálom, hogy nem láthatom a pofájukat. Esküszöm, ha módomban állna, kitekerném a nyakukat. Elképzeltem, milyen pipák lehetnek — nyerített fel Győző.

— Örülök, hogy ilyen derűs kedved van — jegyezte meg Jora csendesen. — Én viszont másképp látom a dolgokat.

— Azt szabad. Nyugi, pajtás, nem olyan forrón eszik a kását, mint főzik.

            A derűs nyugalom átragadt Doinára is. Kevésbé félt, jóllehet továbbra sem volt a derűre. Hogy a saját feszültségét oldja, könnyed hangon szólt: — Ha tudtom előre, mibe keveredem, meg kötöm az életbiztosításom.

— Még nem késő — epéskedett Jora. — Ha megérkezünk Kolozsvárra, ott megteheted, mert van egy olyan érzésem, lesz még néhány meleg helyzetünk.

— Ne fesd az ördögöt a falra — hurrogta le győző. — Inkább azt figyeld, mit csinálnak a gengszterek ott hátul.

— Mit, mit? Követnek minket. Nem gondolod, hogy lemondanak rólad? Kemény fickók, fejükbe vették, hogy átküldenek a másvilágra, meg is tesznek mindent. A tragikus, hogy Doina kedvenc szóhasználatát idézzem, veled együtt engem is és Doinát is. Pedig nem hiszem, hogy benne voltunk a tervükbe.

— Amint sikerül egérutat nyernünk, kiszállhatsz, ha akarsz.

— Itt félúton?

— Akár.

— Lehet, hogy jobban járnék, de nem hagyom egyedül veled Doinát. Turbékolás közben képes lennél megfeledkezni a fejvadászokról — zsémbelt tovább Jora.

            Váratlanul Győző felkiáltott. — Azt a teremburáját neki!

— Mi történt — ijedezett Doina.

— Meg kellene borotválkoznom. Most látom a tükörben, hogy borostás az arcom. Tudom, nem ez a legalkalmasabb idő a borotválkozásra, de mit szólnak a kolozsváriak, ha meglátnak? — mondta Győző, mintha színházba mennének.

— Semmi probléma —, vágta rá Jora csípősen. — Megállunk, intesz az üldözőinknek, hogy legyenek türelemmel, én pedig tartom a tükröt, míg borotválkozol.

— Megtennéd?

— Hát persze. Hol a tükör?

Ezt már Doina sem tudta nevetés nélkül kibírni, gurgulázva tört elő belőle. Vidám hangulatban haladtak tovább. Olyan útszakasz következett, hogy lassítani kellett, ekkor az üldözők egy teljes sorozatot eresztettek a kocsira. A karosszéria most is ellenállt a golyóknak.

— Valóban jobb lesz eltűnni a szemük elől — dünnyögte Győző, kizökkenve az előbbi, vidám hangulatból.— Mesze van még Mezőbánd?

— Egész közel van már — válaszolt Doina és három üdítőt vett ki a szatyrából. Kettőt lepottyantott maga mellé, egyet hátranyújtott Jorának. — Igyuk ki, aztán munkára fel.

— Muszáj? — tiltakozott Jora. — Nem vagyok szomjas.

— Én sem. Azért igyekezz!

— Már megint a természetgyógyászat? Nem értelek...

— Akkor vedd úgy, hogy parancsot teljesítesz, és ne vitatkozz!

— mordult rá Győző. Ő már sejtette, mire készül Doina. Vág az agya, ismerte el, jól eső érzéssel.

            Amikor az üvegek kiürültek, ütő szerszámra lett volna szükség.

— Nyúlj az ülés alá, és üsd oda — javasolta Győző, amikor látta a lány tanácstalanságát. — Persze előbb tekerd be valami ronggyal, hogy ne repüljenek széjjel az üvegszilánkok. Nyisd le a szemben lévő rekeszt, ott van a kéztörlőm.

            Már Jóra is rájött e lényegre, és felettébb bosszantotta, hogy nem az ő fejéből pattant ki az ötlet. Jobb híján évődni kezdett Doinával. — Az észjárásod kezd hasonlítani a férfiakéhoz, az ember ki sem nézné belőled.

            Doina felnevetett. — Nekem úgy tűnik, a félelmedet akarod elrejteni ezzel a felesleges locsogással. — Amikor az üvegeket sikerült feldarabolni, Győzőhöz fordult. Van még néhány perc Mezőbándig, nem érdemes manőverezned. Bánd után jön egy enyhe kanyar, ott szórom ki az üvegeket, hadd végezzék a dolgukat. A kanyar után úgy néhányszáz méterre van a benzinkút, onnantól mehet úgy minden, ahogy megbeszéltük. Ha sikerül a tervem, már nem lesz gondunk velük.

            Válasz helyet Győző megcirógatta Doina arcát, majd játékosan megcsípte az orrát. — Te kis okos, te kis tündér — gügyögte lágyan.

— Már megint kezded? — horkantott Jora, mint akit szíven döftek. — Istenem, mit

vétettem, hogy ilyen helyzetbe kerültm?

— Mért zavar téged? Én csak annyit mondtam...

— Nekem az is elég. Hagyd nyugodtabb napokra, ha megkérhetlek.

            Elérték a kanyart, Doina kiszórta az üvegdarabokat az ablakon, Győző pedig gázt adott a kocsinak. A benzinkutat elhagyva, a megbeszélés szerint a földútra kanyarodott. Hátra-hátrapillantottak, és megnyugodva állapították meg, hogy az üldözők lemaradtak. Győző igyekezett, minél távolabb kerülni az országúttól.

            A felhőtlen égen lámpásként világított a hold, a földút két oldalát égbe szökő fák szegélyezték.

— Csak pár éve nyírtak utat itt a fák között, mert valakiknek átjáróra volt szüksége, azért olyan magasak — Magyarázta Doina.

            Két bokor vált láthatóvá, Győző lassúra csökkentette a sebességet, behajtott a bokrok közé, és megállt.. Nem szólt, csak Doinához fordult, s mintha egy színházi páholyban ülnének, ellágyulva, gyengésen magához húzta. Nem volt szükség szavakra, beszéltek helyettük, az egymáshoz küldött forró pillantások, apró nevetgélések, és az egymásba simuló kezek. Jora el volt feledve.

Öt perc eltelte után a szerencsétlen fiú elkezdett kínjában feszengeni, a visszafojtott dühtől fekete karikák táncoltak a szeme előtt. Befogta a két fülét, hogy ne hallja a szerelmi turbékolást. Már-már arra gondolt, kiszáll a kocsiból, és szalad, míg a lába bírja, hogy ne is lássa többé őket. Végül legyűrte indulatát. Újabb öt perc várakozás után nem bírta tovább, éles gúnnyal kérdezte: — Tulajdonképpen, mért álltunk meg? Ennyire biztonságban érzitek magatokat?

            Mint akiket tetten értek, hirtelen szétrebben a magába feledkezett szerelmes pár. Győző zavartan simította hátra a haját, majd rekedtes hangon szólt: — Ja, igen, éppen mondani akartam, hogy ti ketten megvártok itt a kocsiban, én pedig megpróbálom kilesni, mi történt a két fickóval.

— Attól tartok, ha nem sikerült a trükköm, nagyon meglehet, hogy ők látnak meg téged — aggodalmaskodott Doina.

— Attól nem kell tartanod, drágám, nagyon óvatos leszek, és sietek vissza. Nincs messze a benzinkút, mögéje kerülök, és onnan lesem ki őket. Szerintem, sikerült.

— Én is veled megyek — ugrott ki elszántan Jora a kocsiból.

— Te Doinára vigyázol.

— Már nagylány vagyok, nincs szükségem testőrre — tiltakozott Doina. — Jora jobban ki tud itt igazodni, hasznodra válik.

— Na, nem bánom, gyere — bólintott beleegyezően Győző. Azt már nem akarta bevallani, hogy kifejezetten örül az ötletnek.

*

Elindultak a benzinkút irányába, Jora magabiztosan lépkedett, de Győzőről nem

lehetett ugyanezt elmondani, először csak Csetlett-botlott. Ismét elfogta az az érzés, hogy csak álmodja az egészet, és ha felébred, vége szakad a zavaros, mégis édes, mámoros álomnak. Ott találja magát a világoskék huzatú ágyában Doina nélkül. A következő pillanat meggyőzte, hogy a valóságot éli. Egy ág reccsent a lába alatt, és rögtön utána egy csattanást hallott.

— Na, ezt sikerült megúsznod — mondta Jora, amikor meggyőződött, hogy nem történt baj.

— Mit?

— A vadnyulaknak állított csapdát. Elgondolni is borzasztó, mi történik veled, ha belelépsz.

— Ki lehetett az a barom, aki idetette?

— Valószínű a benzinkutasok.

            Ezután, már nehezebben tudtak haladni, mert egyre sűrűbbé vált a fák közötti bozótos. — Az arcodra vigyázz, nehogy összekarcolódjon — figyelmeztette Győzőt Jora.

            Amikor elérték az országutat, Jora óvatosan kilesett a fák közül. — Már látom őket — mondta izgatottan. — ott vannak, ni, az út túloldalán vesztegelnek.

            Győző elégedetten nyugtázta a sikert, Doina ötlete bevált. De, hogy alakul ezután, arra nincs válasz. — Gere, próbáljuk megközelíteni őket — mondta. — Az a gyanúm, nincs pótkerekük. Különben nem vacakolnának még itt az országút közepén. Mit szitkozódhatnak össze, nem is sejtve, kik a bűnösök.

Amint araszoltak a célpont felé, Gőzőnek a százados jutott eszébe. Vajon mit szólna hozzá, ha sejtené, mit zúdított a nyakamba, az ostoba büntetésével? A példás életet élő Dorogi Győző felcserélte a sima, hétköznapi életét, hogy sötét alakokkal kergetőzzön. S mialatt Tóth Endre bitorolja a jogos helyét, ő most éli meg élete legkalandosabb korszakát. Doinára váltott a gondolata és melegség járta át. Persze a legcsodálatosabbat is.

Ezekből a gondolatokból Jora nem tudhatott semmit, előre szegezett fejjel óvakodott előre. Hirtelen megtorpant. — Egek! Elég sokat jártam már éjszaka erdőben, de ilyen sötétséget, még nem tapasztaltam.

— Én, még világos nappal sem jártam ilyen helyen. Viszont roppant tanulékony vagyok — válaszolt Győző.

— Gyanítom, hamarosan eső lesz, azért van ilyen vaksötét — Szippantott Jora, feltartott orral a levegőbe.

— Ne riogass! Majd ha visszatérünk a kocsihoz, folytathatod az előrejelzést, csak most hagyd abba!

            Olyan közel értek a támadókhoz, hogy a hangjukat is lehetett hallani, viszont, Győző bosszúságára románul beszéltek. Jora készségesen fordított.

— Nincs már választásunk, mint elsétálni a benzinkúthoz és vennie egy pótkereket. Ha egyáltalán tartanak — mondta az egyik férfi, majd az ég felé tekintett és cifra káromkodásba fogott. Ezt még Győző is megértette. Amikor kifogyott a szentek felsorolásából, odaszólt a társának, hogy szedje elő az elemlámpát, mert ki akar venni valamit a csomagtartóból. — Világíts! — reccsent a hangja, amikor előkerült az elemlámpa.

— Mi a csudának húzod az időt? — méltatlankodott türelmetlenül a másik.

            Amikor a fény rávetődött a csomagtartóban matató férfi arcára, Győző és Jora egyszerre hördültek fel.

— Te is azt látod, amit én? — kérdezte Győző.

— Pontosan. Az a fickó Ivetici. Ez aztán a meglepetés. Jó lenne a másik

pofalemezét is látni.

            A kívánság teljesült: megpillanthatták a mozaik kép másik eredetijét.

— Biztos voltam benne, hogy ő az — suttogta Jora. Alig tudta fékezni magát, hogy ne hangosan ujjongjon. Az ő izgalommentes életébe Győző jelentette a változást. A megjelenésével megfordult a világ számára, például azzal is, hogy nem kölyökként kezelte, mint az apja. — Mi legyen ezután? — kérdezte.

— A szerintem, már eleget tudunk, helyzetelőnybe kerültünk — válaszolt Győző bizonytalan hangon. — Menjünk vissza, Doina már türelmetlen lehet.

            Mielőtt elindultak, ismét az egyik férfi hangja kúszott feléjük. Jora fülelt és pontosan fordított:

— Jó nagy egérutat nyertek, de nem számít, majd Tordán elkapjuk a madarakat. Te a lányt veszed kezelésbe, én a Skorpióval végzek. Garantálom, többé nem lesz alkalma feltámadni.

— Az is a te hibád, hogy megtörtént — így a másik. — Ha rám hallgatsz, és magad végzel vele, most nem kellene loholni a nyomába. De te, rábíztad arra a részeges baromra, aki valószínű akkor is leitta magát. Persze, hogy célt tévesztett. Azt hangoztattad, minden olyan katonásan megy majd...

— Engem ugyan hiába vádolsz, a te hibád is — röffentett rá a másik. Ki volt az, aki elhibázta a hotelakciót, he? Skorpió él és virul. De ne izgulj, most személyesen győződöm meg, hogyan leheli ki a lelkét. Már azért is, mert ő volt az egyetlen szemtanú, amikor azt a családot elintéztük. Megáll az eszem! Nem elég, hogy a hallgatásét odaadtuk neki azt a rengeteg pénzt, volt pofája életbe is maradni, és visszajönni ide, hogy ránk hozza a frászt a skorpióméreggel. Lehet, hogy az sem más, mint kitaláció.

— Biztos vagy benne, hogy ő a Skorpió?

— Csak felületesen láttam, de ő az. Különben, ki a frásznak jutna eszébe, az ő nevében idejönni, hogy meghaljon? Jobb ha abbahagyod az aggályoskodást, inkább azon agyalj, mit csináljunk majd a kölyökkel? Nem értem, mi a csodának hurcolássza magával? És az a tyúk? Még ebben a helyzetben sem tud lemondani a nőzésről.

— Várjunk csak! Én láttam már valahol azt a kölyköt. Nem tudom, hol, de láttam.

— Persze, akinek olyan a memóriája, mint a múló idő...

            Jora szó szerint lefordított mindent, amit hallott, Győzőre pedig úgy hatott, mintha a hátát drótkefével simogatnák. Ökölbe szorult a keze, és gondolatban a pokol fenekére kívánta Kócsagot. — Indulás, eleget tudunk.

— Azt hiszem, valóban nincs értelme, hogy itt maradj Rámániába — magyarázta útközben Jora. — Sőt, amiket megtudtunk, akár vissza is fordulhatnánk, mert még valóban kinyírnak. Talán arra sem lesz időd, hogy annyit mond, hogy mukk.

— Már nem állok meg félúton, már azért sem, mert most kezd igazán érdekes lenni a dolog — Szorította össze száját elszántan Győző.

            Visszaérve, Doina édesdeden aludt. Győző megpuszilta az orra hegyét, amitől nyomban felriadt. Zavarában magyarázkodni kezdett, mint aki tiltott dolgot művelt.

— Semmi baj, kicsi Doinám. Jól tetted, hogy kihasználtad az időt — nyugtatta meg Győző, és gyengéden magához ölelte.

            A jelenetre Jora elengedett egy tragikus sóhajt.

            Útközben Győző elmesélte, mit láttak és hallottak.

— Ezt már nevezem eredménynek — lelkesedett Doina, és megsimította Győző kormányon nyugvó kezét. — Nagyon fontos, hogy nyertünk néhány napi előnyt. Bár nem látok teljesen tisztán, de azt hiszem, szükségünk is lesz rá. — némi gondolkodás után hozzá tette. — Nem szándékozol megölni senkit, sem rendőrkézre adniA saját életedet azonban, csak úgy tudnád, legbiztosabban megóvni, ha nem Kolozsvár felé, hanem a magyar határ felé mennénk.

            Az utolsó mondatot, szinte félve mondta ki Doina. Eddig még nem beszéltek Győző hazatéréséről, mindketten kerülték a kényes témát, nehogy a kapcsolatukat is szóba kelljen hozni. Úgy tettek, mintha a bombaként kirobbant szerelmük nem függne össze a történésekkel. Egyelőre megelégedtek annyival, hogy jól érzik magukat egymás közelségében. Persze Doina önmagának is megtiltotta, hogy a kapcsolatuk jövőjével foglalkozzon. Félre tette, mint egy távoli eshetőséget, ami még nem ért be. Arra meg nem is gondolt, hogy Győző érzelmei, milyen kínokat okoztak már saját magának.

            Az okfejtésre Győző buzgón bólogatott. — Úgy van, ahogy mondod, kicsi Doinám. Semmi közöm ezekhez a gengszterekhez. Viszont azt sem hagyhatom figyelmen kívül, hogy téged nagyobb veszélybe sodorlak. Már így is eléggé belemártottalak, pedig számomra is homályos még az egész ügy. Olyan érzést ébresztett bennem, minta ingoványon kellene átmennem. Megnyugtató lenne, hogy

legalább neked származna valami hasznod belőle.

— Nekem? Ugyan, milyen hasznom származna abból, ha meg tudom, kik akarnak az életedre törni?

— Nem erre gondoltan — mosolyogta el magát Győző. Te újságíró vagy, és ez akkor is igaz, ha ideiglenesen más munkát kényszerülsz végezni. Érzem, ott belül, a lelked mélyén titokban reménykedsz, hogy egyszer kedvezően alakulnak számodra a dolgok. Így van?

            Egy keserves, nagy sóhaj volt a válasz.

— Gondold csak el! — folytatta Győző, tovább fokozva a hatást. — Ha valóban titkos dokumentumokra találunk, fény derülhet bizonyos emberek piszkos dolgaira, akkor ezek a dokumentumok megnyitják előtted a lehetőségek kapuját. Nem csak

visszakapod a hőn áhított állásodat, hírnevet is szerezhetsz magadnak.

— És ha nem ilyen módon kívánom visszaszerezni az állásomat? — kérdezte Doina, szárazon kongó hangon. Nem hatott rá Győző józanul megfogalmazott

érve. Ez nem kettőjükről szólt.

— Te tudod, kicsim. Viszont akkor, jó szolgálatot tehetsz hazádnak azzal, hogy átadod az illetékes hatóságnak. Meg kell, mondjam, nem értelek. Mért ne csinálhatnál karriert magadnak, például egy nagyobb lapnál. Mindenki erre törekszik. Szereted a munkádat, és eddig is arra irányult, minden törekvésed, hogy szolgáld a román nép érdekeit. Most lesz is a kezedben valami, mi a rossz ebben?

— Semmi.

— Akkor? Ezek az emberek csak veszedelmet jelentenek. Nem sétálhatnak a becsületes polgárok között, mint a báránybőrbe bújtatott farkas. Megtörténhet, hogy eltiporják a becsületesen gondolkodókat, és kinevezik magukat a demokrácia élharcosának.

— Nálatok, így történt?

— Nem. Magyarországon a forradalommal megszűnt a Rákosi korszak, új lappal indulhattunk. Bár azon is voltak foltok, az már puha diktatúra volt.

— Értem már! — Szólt Doina lázas izgalommal. — És azt is tudom, mi a kötelességem. Valóban meg kell akadályozni a szélsőségesek tevékenységét, hogy ne tudják lezülleszteni a nehezen kialakult demokráciát. — Átszellemült arccal tette hozzá. — A bizonytalankodóknak pedig ki kell nyitni a szemét.

— Hát én megbuggyantam. Isten bizony elment a józan eszem! — Kiáltott fel Győző, megváltozott hangon.

— Mi történt veled? — nézett rá Doina megdöbbenten. — Az imént még nem volt semmi bajod.

— Vedd úgy, kicsi Doinám, mintha nem mondtam volna semmit. Ugyanis ráébredtem, a meggondolatlan lelkesítésem olyan helyzetbe sodorhat, amely csak

ártalmadra lehet, hasznodra, semmi esetre sem.

— Végképp nem értelek — fakadt ki Doina. — Ha a féltés mondatta veled, akkor megnyugtatlak, egy újságírónak mindig akad olyan témája, ami ártat neki. Ez nem riaszthatja vissza attól, hogy a nép érdekében, a nemes ügyet szolgálja.

Mintha Győző szerepet mondana fel, átéléssel kiáltotta — Én nem akarom, hogy a nép érdekeit szolgáld, mert a megszállottja leszel, és nem akarom, hogy megszállott légy.

— Mi leszek én?

— Megszállott. Látom a szemed csillogásából. Egy eszme megszállottja a saját sírját ássa meg, csak nem akar tudomást venni róla. Ha elkezded a múltat bolygatni, és észreveszed, hogy az emberek rád figyelnek, már semmi nem tud megállítani. Azon kívül, hogy feltételezhetően óriási lavinát indítasz el, te magad erényesebb leszel a Szüzanyánál is. Eközben úgy érzed majd, kötelességed ostorozni a kiszemelt áldozatokat. Mérgezett tollal keresed az igazságot.

— Mire alapozod, ezt a fura bölcsességet? — Kérdezte Doina elképedve.

— Mérgezett hegyű tollal nem lehet igazságot szolgáltatni — Felelt Győző elgondolkodva. Az járt a fejében, Antal József Miniszterelnök egyetlen erénye, hogy nem indított bosszúhadjáratot Magyarországon. Talán azért, mert tudta, szükség van a szaktudásra, Nem lehet egyből kivonni őket a forgalomból.

— Te bezsongtál, drágám! — mondta félig nevetve Doina. Nem tudta elhinni, hogy Győző valóban komolyan beszél.

— Nem zsongtam be, csak szeretlek és féltelek a saját jövődtől. Éppen ez okból próbálom eléd tárni a valóságot.

— Ugyan, mi a valóság a te szemedben? — komorult el Doina arca. — Tíz perc leforgása alatt két különböző megvilágításban tártad elém a jövőm képét.

— Amiről először beszéltem, ostobaság volt, mondtam már. Okos lánynak tartalak, gondolkodj! Ha valóban találunk olyan dokumentumokat, melynek nyilvánosságra hozva bizonyos személyekre kompromittálóak, bizonyító erejűek, rád nézve beláthatatlan következményekkel járhat.

— Mért vagy ennyire biztos ebben? — kérdezte Doina lankadozó határozottsággal.

— Miért? Mert, ha egyszer valami beindul... — Nagy lélegzetvétel után, Győző folytatta — neked is tudnod kell, hogyan reagálnak az emberek, ha elkezdődik a múltban való vájkálás, vagy visszaszámlálás? Mindenki úgy érzi majd, hogy jogtalanság érte, és kutatni kezdenek a felelősök után, hogy valós vagy vélt sérelmüket megbosszulják.

— Mi rossz van abban? Nincs is olyan ember Romániában, akit így vagy úgy ne ért volna igazságtalanság.

— Ha kitartasz a teóriád mellett, megtapasztalhatod majd. Elkezdődnek a vádaskodások, a feljelentgetések, az egymásra mutogatás, a jogos és jogtalan zaklatások. Összefoglalva, a bosszú uralkodik majd mindenki felett, akár egy járvány, amely megfertőzi a csecsemőket is. Közben az emberek észre sem veszik, hogy a fürdővízzel kiöntik a gyereket is, az igazi bűnösök pedig túlélnek mindent. Végül te sem leszel különb azoknál, akik csak a bosszújukat élik ki. Feláldozol mindent és mindenkit, hogy diadalra vidd az igazadat.

            Az elhangzottakra Doina lélegzete is elakadt, a lelkéig hatoltak Győző baljós szavai, de nem hagyta magát megingatni. — Te nem vagy magadnál.

— Én-e? Teljesen magamnál vagyok — jelentette ki határozottan Győző, s mint akiben már felszakadt a gát, folytatta. — Csupán gondolkodom, drágám. Bevallom, az élet nagy kihívásai nem érdekeltek, azonban az éppen itt eltöltött napok tapasztalatai késztettek gondolkodásra.

— Jobb később, mint soha — vetette közbe Jóra, aki aggódva gondolt az apjára. Azt elképzelni sem tudta, mi okozta Győzőnél ezt a fordulatot. Úgy szónokol, akár

egy pap, mondta magában.

— Hiába gúnyolódsz, akkor is igazam van! — lökte hátra a szavakat, harag nélkül Győző. — És, ha már belemelegedtem, be is fejezem. Nem állítom, hogy feszít a bölcsesség, azt sem, hogy politikus alkat vagyok, annyit azonban én is tudok, az emberiségnek van egy született hibája: Akkor is mást hibáztat, ha a kudarcait maga idézte elő. Mutass nekem valakit, aki képes beismerni a gyávaságát. Hogy ne is folytassam a sort.

— Már így is olyan magas nekem, mint a jéghegy csúcsa — vonta meg vállát Jóra, noha ellentéteként csillogott a szeme.

— Túl van dramatizálva — jegyezte meg Doina.

— Rosszul gondolod, ha azt hiszed — tiltakozott Győző. — Ha körülnézel a világban, magad is láthatod, mi történik, ha a parázs lobot kap. Mindegy kié a nagyobb igazság a mérleg serpenyőén, mindenki a sajátját véli nagyobbnak. Most valóságos hatalmi mámor uralkodik Közép-Európában, és a legsötétebb korszakát éri. Míg az egyik helyen, szinte vér nélkül ugyan, de sok más áldozat árán próbálják megteremteni az igazi demokráciát, a másik helyen, vérrel, kínnal, töménytelen szenvedéssel próbálnak eljutni az áhított demokráciához. Így vagy úgy, mindenki hadakozik valami ellen, a politika nem pihen, jóllehet most nem idegen érdekek ellen dúl a harc. A hazafias eszmék jegyében feszülnek egymásnak a keblek, mert minden nemzet a gyökeréhez akar visszatérni. Ez olyan, mint amikor két parázsló fadarab egymást lobbantja lángra.

— Ebben igazad lehet — bólogatott szaporán Doina. — Sőt, még azt is hozzáteszem, hogy ebben a káoszban, politika érdekből, úgy okádják a felizzott

tömegre a liberális és demokratikus eszméket, hogy belepusztulhat fél Európa.

— Látod? Pontosan így gondolom én is. Megleptelek?

— Kicsit, igen — mosolyodott el Doina. — Legalábbis meggyőztél. Ha sikerül visszamenni a laphoz, a ténykedésem kevésbé lesz forradalmi.

— Ha hajlandók lennétek nekem is szót adni, elétek tárnám az én, külön bejáratú véleményemet is.

— Csak rajta, add elő! — biztatta Győző.

— Mellőzzük a kettőtök megállapodását, vagy az ez utáni megállapodást, javaslom, az egész paksamétát adjuk át apának. Bizonyára ő jobban tudja, mi történjék vele.

— Egy zseni vagy, tudod? — nevetett Doina

— Tudom — vágta rá hetykén Jora

— Nem csaptak még orrba a szerénységedért? — évődött Győző.

— Nem is fognak — húzta ki magát öntudatosan jora. — Viszont az a szöveg, amit lenyomtál, az igen. Még a kősziklát is megrengetné, nem hogy Doinát. Egy hittérítő pap sem téríthetné el hatásosabban a politika színteréről, mint a te, lelket nemesítő, szívbe markolászó tanmeséd.

— Csak kicsit bedobtam magam.

— Legalább múlattad az időt.

*

            Pirkadatkor érkeztek meg Kolozsvárra. Ilyenkor a város még alszik, kihaltak az utcák. Távolabb, az út kereszteződésénél egy korán indított villamos hangja hallatszott oda, aztán újra a csend vette át az uralmat.

            Az álmosságtól nagyokat pislogva szólalt meg Győző. Morózus hangon szólalt meg. — Sok minden számba vettünk, csak egyet nem.

— Fontos? — kérdezte Doina, és frissen kiugrott a kocsiból, majd a ruhája gyűrődéseit próbálta kisimogatni.

— Eléggé. Számításba vettük, hogy több napot is eltölthetünk itt, arra nem gondoltunk, hol fogunk megszállni. És nem csak megszállni, hol találunk olyan helyet, ahová a kocsit észrevétlen leparkolhatjuk. Mihelyt a két fickó rájön, hogy átvertük, az első útjuk ide Kolozsvárra vezet. És, hol keresnek elsődlegesen? A fejünket sem szükséges törni rajta; a hotelokat, parkírozókat járják végig. Minden magára adó gengszter ezt tenné. Ráadásul az én kocsim rögtön felhívná a figyelmüket. Na, nem azért mondom, de kevesen furikáznak ilyen kocsival.

— Erre aztán nem lehet, mit válaszolni — dünnyögte álmosan Jora, és öklével a szemét dörzsölgette.

— Én viszont, igen — vágta rá Doina.

— Valóban? Akkor mond, mert... Na, jó, folytasd!

            Először visszaült Doina a kocsiba, és Győzőhöz intézte szavait. — Először is, hajts be az iskolával szemben lévő utcába, és állj meg a templom mellett. Másodszor: amint megállsz, kiszállok, és indulok telefonálni.

— Kinek? Az őrzőangyalodnak? — szellemeskedett Jora.

— Ja, nem mondtam még? Egy barátom szülei laknak itt Kolozsváron. Remélem, szívesen látnak majd minket.

— Ismerem?

— Azt hiszem, igen. A neve, Marcel Falino, együtt dolgoztam vele a szerkesztőségben.

            Mielőtt Doina elindult, Győző utána szólt. — Megnézted az órádat?

            Doina megtorpant és az órájára pillantott. — Négy múlt — mondta lelombozódva. — Teljesen össze vagyok zavarodva.

— Bizony. Nem hiszem, hogy örülnének a barátod szülei, ha ilyenkor zavarnád őket. Lehet, hogy most fordulnak a másik oldalukra.

            Miután Doina lelkesedése lehervadt, visszaült a kocsiba

— Legalább két óra hosszat kell agyonütnünk valamivel — nyomta el Győző az egyre fel feltörő ásítási ingerét. — A nagyobb gond, honnan szerzünk kaját?

— Ez a gond, nem gond — élénkült meg Jora. Ha pénz van, minden van.

            Gondolatban Győző háromszor is rábólintott, aztán a homlokára ütött. — Ó, a mindenségét! Megfeledkeztem, hogy szombat van, a bank meg zárva, így nem tudok pénzt kivenni. Várjunk csak, mielőtt megkongatom a vészharangot, megnézem, mennyi márka van nálam. Végigtapogatta a zsebei, benyúlt mindegyikbe, végül összekapart egy marék hamisítatlan német márkát.

— Ez kész vagyon — lelkendezett Jora.

— Mikor nyitnak a boltok?

— Arra várhatsz, ha ki is nyit valamelyik, ott aztán nem nagyon találsz olyan kaját, amit az elkényeztetett gyomrod megszokott. Azért nincs okod az aggodalomra, legalábbis, míg engem látsz — vigyorgott Jora — Én tudom, hol lehet beszerezni, csak vigyél oda.     

Az álmosság már kiröppent Győző szeméből. — Nem baj, ha ilyen korán zavarod őket?

— Egy feketézőnek, mit számít az? Különben is, amint az öreg meglátja a német márkát, azt is elfelejti... A kapzsiság nem ismer határt nála.

            Nem múlt el több fél óránál, máris jött vissza Jora, alig látszott ki a két hatalmas papírzsák mögül. Amerikai filmekben lehet ilyet látni. Győző és Doina máris rávetették magukat.

— Van itt minden, ami szem-szájnak ingere — lelkendezett Doina. — Mit szólt a vén haszonleső?

            A vigyor most is ott virított Jora arcán. — Úgy történt, ahogy mondtam. Amint meglátta kezemben a márkát, rögtön szétolvadt, még a mérleget is rám akarta sózni. Nézzétek! Nem csak sonkát hoztam, tegnap este sütött, ropogós kenyeret is, felszeletelve. Érzitek, milyen isteni az illata? Van itt még fólia alatt termesztett paprika és paradicsom is. Sőt, tejfel, lekvár, amit csak akarok.

— Valóban, mindenről gondoskodtál — vigyorgott Győző, elismerően. — Vedd úgy, hogy ezután te leszel az anyagbeszerző.

— Jé, banán! — kiáltott fel Doina gyerekes örömmel.

— Ilyen kevés? — nézett Győző a két darab banánra, és Doina kezébe nyomta.

— Talán, mert nem bírtam el többet. Erre nem gondoltál — védekezett sértődötten

Jora. A következő pillanatban arca felderült. — Maradt ott bőven, hozok még.

— Okosan szóltál, pénz is maradt rá. Nem bánom, hozz néhány kilót. Egy részét elnassoljuk, a többit elvisszük a vendéglátóinknak. Na, indulás!

            A sonkás, sajtos szendvics paprikával, paradicsommal jócskán fogyogatott, a banánra már nem került sor, jobbára csak Jora fogyasztotta. Azt gondolta, ha szétpukkad, akkor is megeszi a részét. Győző és Iona  úgy ellankadtak, mint nap hevétől a lajhár. Lelkük mélyén azonban élénken mocorgott a szorongás, az elmúlt órák izgalmainak hatása. Ilyenformán egyikkőjüknek sem támadt kedve beszélgetni, megbeszélni az elkövetkező órák számba vehető veszélyeit. A jóllakottság kellemes érzése mellett jobbnak látták szemet hunyni a múlt felett és a jövő előtt.

            Csukott szemmel elmerengve élte át Győző a kellemes érzés gyönyörét, melyet látható derű hatott át. Egy pillanatra felvillant előtte Éva arca, de rögtön utána a homályba merült. Egy nő létezett számára: az eleven, izgalmas Doina. Az ő közelségében olyan más volt a világ. Agyában is lelkében is átrendeződött minden, mellette határozottabbnak érezte magát, soha ki nem mondott gondolatokat fogalmazott meg, és a legnagyobb természetességgel ki is mondta. A merengésből Jora hangja zökkentette ki.

— Még sokáig kényszerülök itt ücsörögni, szoborrá dermedek — méltatlankodott, és fiatalos türelmetlenséggel kiugrott a kocsiból.

            Máris követte Győző a példáját. Megnyomkodta combján az izmokat, majd néhányszor megkerülte a kocsit, és élénk érdeklődéssel vette szemügyre a környéket, csupán egy két ember poroszkált az úton. Elragadtatva szólt: Olyan megnyugtató ez a kora reggeli csend. Lehet, csak nekem tűnik úgy, nem csak szépnek találom a várost, roppant romantikusnak is. Sokért nem adnám, ha nyugodt körülmények között, legalább egyszer, kedvem szerint megtekinthetnék mindent.

— Türelem, és ez a vágyad is teljesülhet, mondta Doina, Győző arcát kémlelve egy nagy sóhajt nyomott el. — Én már sokszor jártam itt, de még mindig képes vagyok

az ódon épületek között felfedezni, megcsodálni valót. Milyen szép is lenne, ha a város vezetősége adna valamit a tisztaság megóvására is. Ha tovább folytatódik az ország városainak elhanyagolása, teljesen lepusztulnak a régi emlékeink, aztán már nem lesz, mit megmenteni.

            Lemondóan legyintett. — Nem is érdemes rágódnom rajta. Nos, ha időnk engedi, a főútat, főteret, köztéri szobrokat, mindenképpen megtekintjük, aztán még Kolozsvár legrégebben épült házaira is sort kerítünk. Szerintem Romániában nincs még egy ilyen város, amelyik ennyi pompás és patinás épülettel rendelkezne. Talán még Brassó. Ha látnád a kertvárosi részt.

Vannak olyan utcák, ahol a házak a domb oldalára épültek, és mégis alig lehet

észrevenni őket, mert teljesen beborítják a fák. Az egész olyan varázslatom, mint a mesékben. Marosvásárhely is szép, ha építészet terén el is tér Kolozsvártól. Különösképpen az ámbitusos házai miatt. Ott is a szászokkal keveredett a magyarság, és ez meghatározta az építkezés irányát.

            Egy fekete kocsi megjelenése félbeszakította Doina csörgedezését. Amikor

közelért hozzájuk, hirtelen nagy sebességre váltott. Abbamaradt ugyan a csevegés, de a kocsi eltűnésével ott folytatták, ahol abbahagyták. Csak Jora arcára ült ki a tömény unalom. Őt aztán nem érdekelte az építészet, teljesen más gondolatok hevítették a vérét, és tódult az agyába. Például Győző, aki a beszélgetés alatt, magafeledten Doina gyönyörű szeme tükrén keresztül látott mindent. Megfeledkezve a küldetésükről, Győzőre sandítva dünnyögte. — Igyekszem megérteni benneteket, valami mégsem világos.

— Szoltál? — áldozott egy röpke pillantást Jorára Győző.

— Csupán annyit bátorkodtam megjegyezni, hogy nem értek valamit, és ez igen izgatja a fantáziámat. Vártam a bejelentésed, hogy végre pontot teszel a küldetésed végére. Ha jól emlékszem, már csak annyi maradt a feladatodból, hogy az eredményt leadod telefonon az összekötődnek, te pedig hallgatsz akár a csuka.

— Mond, jól vagy?

— Van igazság abban, amit Jora mond — gonoszkodott Doina. Kimondatlanul, de őt is izgatta, mi a terve Győzőnek a jövőre nézve.

            Kínos zavarral nézett Győző a lányra, nem igen értette a hangulatváltozását, Jorát pedig a pokol fenekére kívánta. — Mint tudjátok a sorrend megváltozott, az üldözőből üldözött lett, így más lett a felállás is.... Mért is magyarázkodom, hiszen előttetek is világos a helyzet. A mögöttem, előttem lopakodó titok kiderült, a megbízom kezére adom a két fickót, és véget vethetek a veszélyhelyzeteknek. Akár már ma indulhatok vissza Magyarországra. Ah, Minek is vagyunk itt Kolozsváron? Na, mindegy, előbb telefonálok.

            Hirtelen csend lett, Doina megszeppenve, tanácstalanul nézett a levegőbe. Valójában, csak ugratni akarta Győzőt, és nem gondolt bele, milyen következménye lehet, és hogy komolyra veszi. Vádolóan nézett Jorára. — Persze, persze — mondta alig hallhatóan. — Segítek telefonfülkét keresni, te az út egyik oldalán, én a másikon.

— Gondolod, hogy szükséges?

— Óvatosságból nem tanácsos együtt mutatkoznunk. Az utóbbi napokban nagyon bizalmatlanná váltam, miszerint állandóan az történik, amire nem számítok. Kiszállt a kocsiból, és nekiállt a ruháját rendezgetni. Teljesen belefeledkezve bájos kecsességgel hajladozott előre, hátra, észre sem vette, hogy Győző szeme úgy parázslik, akár a tűzgolyó. Ellentétben Jórával, aki fagyos rosszallással bírálta epekedő pillantásait. Magában azon töprengett: vajon van e joga ilyen arcátlan módon csodálni Doinát.  9 kezd

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.