Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Erdélyi skorpio hatodik rész

2012.07.08

Hatodik rész

— Holnapra szerveztem meg a srácokkal. Ahogy megbeszéltük, azt mondtam nekik, hogy csupán egy tréfás balhéról van szó.

— Én mégis úgy döntöttem, nem várok holnapig. Doinával is beszélni akarok.

— Tégy úgy, ahogy jónak látod, csak meg ne bánd! Végül is, jogodban áll vásárra vinni a bőrödet — mondta Jora, látható sértődöttséggel.

— Ne vedd ennyire a szívedre, te gáncsmagiszter! Gondolj bele a helyzetembe. Állandóan azt érzem, hogy egy helyben topogok, mint elefánt a hegy lábánál. Nehezen viselem a tétlenséget.

— Hát, jó. Akkor elárulok valamit.

— Mi nyomja hófehér lelkedet?

— Csak addig akartam hallgatni róla, míg nem tisztáztam néhány homályos körülményt.

— Sikerült?

— Ez nem tréfa. Te kényszeríted ki belőlem. Furcsa dolgokat tudtam meg rólad, Szabolcs Gézáról, ami kicsit sem hízelgő rád nézve. Bár lehet igaz is, meg kacsa is.

— Nem segíthetek a kibogozásában?

— Talán. Végül is, te tudhatod egyedül, ki vagy.

— Akkor vágj a közepébe, ne kímélj!

— Az imént említetted, hogy egyre többen bukkannak fel, akik ártani akarnak. Ez okozza a fejtörést. Egyik barátommal beszélgettük, hogy a korábbi rezsim alatt, itt Erdélyben, Nicu Causesscu tevékeny működése alatt, olyan hálózattal vette körül, magát, akik hatami mámorukban gátlástalanul hajtottak végre, minden parancsot.

— Ezt, honnan tudja a barátod? Kérdezte győző kissé szkeptikusan és megjegyezte

— A barátom apja a rendőrségnél dolgozik, és így tudomása van a rég lezajlott, és a most zajló eseményekről.

— Eddig világos — bólintott Győző álmatag tekintettel, majd hirtelen nekiszegezte

Jorának a kérdést. — De hogyan kapcsolódom én az elhangzottakhoz?

— Nyugi, rátérek, ha megengeded, hogy befejezzem — mondta Jora, majd kíváncsian fürkészte Győző arcát.— Azok a személyek, akiknek a legtöbb bűn terheli a lelkét, szétszéledtek az országban. Sokan a nagyhalak közül más országokba menekültek a felelősségre vonás elől, itt hagyva koncnak a kis halakat. Most kihasználva a zűrös belviszályokat, lassan visszaszivárognak.

— Ahhoz képest, hogy nem értesz a politikához, egész behatóan foglalkozol vele. Na, jó, ez a te dolgod. Arra válaszolj, ha tud róla a hatóság, mért nem tesz valamit?

— Ehhez nem értek.

— Még mit mondott a barátod, amihez nem értesz?

— Valami olyasmit... Hogy is mondta apa egyszer? Merengett bele a messzeségbe Jora. — Ja, igen. Ők a volt állami titkok hordozói.

            Erre már felugrott Győző homlokára az egyik szemöldöke. Ez olyankor történt meg, amikor nem tudott, mit kezdeni valamivel. Megrovóan kérdezte: — Szóval én lennék, ezek személyek egyike? Erre céloztál, nem?

            Erősen nézett szembe Győzővel Jora, mintha az igazat akarná kibűvölni belőle.

Rezdüléstelen arccal kérdezte: — Vagy te, vagy egy másik Szabolcs Géza. Ezt csak

te tudhatod. Én, miből tudnám megállapítani, ki az igazi?

— Szóval erről van szó? Egyre izgalmasabban alakulnak körülöttem a dolgok — szögezte le Győző inkább derűsen, mint megbántódva. Kicsit játéknak vette a párbeszédet. — Ilyen fontos személy lennék? Megtisztelő. Már értem, mi a magyarázata annak, hogy a megérkezésem pillanatától fogva oly nagy érdeklődést tanúsítottak irántam. Sőt, akkorát, hogy láb alól is el akartak tenni, hogy ne legyek a letűnt korszak államtitkainak hordozója — mondta ízes gúnnyal a hangjában. Magában pedig azt gondolta: jó lesz ezt a gyereket komolyan venni, különben még bajba kever. Meglehet, hogy a két pofa után is felesleges kutakodnom, mert ahogy az eddigi ábra mutatja, jelentkeznek ők maguktól. Nem ok nélkül nyüzsögnek

annyian körülöttem. — Van még valami homály?

— Igen — válaszolt Jora sejtelmes mosollyal. És nem is olyan vicces a dolog.

— Valóban? Eddig még nem volt okom a sírásra. Jó, ne csigázd tovább a fantáziámat! Bökd ki már, mi van még a begyedben, és ne néz úgy rám, mint farkas az elejtett áldozatára.

— Láttál már farkast, az elejtett áldozatára nézni?

— Még nem, de ahogy elnézlek, el tudom képzelni — évődött Győző. — Persze mondhatnám azt is, úgy nézel rám, mint a gyóntató pap, aki... Térjünk vissza a téged izgató kérdésre.

— Helyes — bólintott Jora fontoskodva. Tetszett neki, hogy szerepe lehet a felnőttek dolgában. — Van egy érdekes egybeesése a véletlennek. Azt csiripelték a madarak, hogy az egyik, a kegyetlenkedéseiről hírhedt személy kitűnően karatézott, akárcsak te.

            Ismét Kócsag jutott Győző eszébe. Megvan az egyik magyarázat, idézte fel egyik beszélgetésüket. Közömbös arcot színlelve válaszolt: — Amennyibe rám céloztál, valóban különös egybeesése a véletlennek. Sorold csak tovább!

— Mondhatok én bármit, nem veszed komolyan — méltatlankodott Jora — Nagyon rosszul teszed! A szóban forgó személynek volt egy beceneve is.

— Skorpió.

            Jora szeme úgy tapadt Győző arcára, mint sebészorvos a felnyitott hasra, amikor epekő helyett nyakkendőtűt talál a beteg hasában. — Ezt meg honnét tudod? — csuklott el a hangja, ádámcsutkája pedig fel és leszaladgált.

— Nekem is van hírforrásom. Na, mit szólsz? Megy ez pajtás, akár a fészekbetojás.

Jól elcsevegünk, nem?

            Mély csend következett. Győző nem akart, Jora nem tudott megszólalni, érzelmi megnyilvánulása az arcán tükröződött. Szeme, hol megvillant, hol elsötétült. Most olyan volt, akár az apja. Látszott, hogy két érzés viaskodik a lelkében, nem tudja eldönteni, melyikre hallgasson.

            Győző érezte, itt lenne az ideje, hogy feltárjon mindent, különben eljátssza a fiú bizalmát. De csak tovább hallgatott. A csend már tapinthatóvá vált, csupán a falevelek egymáshoz súrlódó hangja hallatszott kintről.

Nem tudta eldönteni, beszéljen-e vagy sem. Jobb lenne talán, ha előbb megbeszélné Doinávan, viszont valami magyarázatot, csak kellene adnom. Valami olyasmit, ami eltereli másfelé Jora érdeklődését. Hangja kissé bizonytalanul csengett, amikor megszólalt. — Ha valóban feltételezed rólam, hogy én vagyok skorpió, akkor nem tudom, mire számítasz? Arra, hogy itt előtted leköpöm magam? Esetleg a megtért tékozló fiú drámai szerepét játsszam el, ara számítva, hogy megesik rajtam a szíved, és esetleg a kegyeidbe fogadsz?

— Marhaság — rázta meg fejét őszinte tiltakozással Jóra. Felnőttes komolysággal tette hozzá. Az eddigi tapasztalataim alapján, nem vagy te annyira jó színész, hogy meg tudd játszani magad.

— Megnyugtató rám nézve — húzta ferde mosolyra Győző a szálát.

— Meg aztán rég eltettél volna láb alól.

— A kutya sem a farkával harap, ha csóválja.

— Tudod, idejövet hosszan elgondolkodtam.

 — Az jó. A gondolkodás élesíti az elmét, csiszolja a fantáziát — jegyezte meg Győző, egyre nagyobb érdeklődéssel figyelte a fiút. Esküdni mernék, hogy velem van kapcsolatban.

— Te is és mások is, meg az élet furcsaságán. Amikor leütöttelek, nagyon büszke voltam magamra. De nem kérdezd, miért, mert magam sem tudom. Arra viszont a legmerészebb álmomban sem mertem gondolni, hogy mi ketten barátok leszünk, és te adsz leckét a verekedésről.

— Tévesen fogalmaztál, újdonsült barátom. Nem verekedni tanítalak, a karate a védelemre épült.

— Legyen neked igazad — bólintott Jóra —, a lényegen nem változtat. El kell ismernem, úgy toppantál be az életembe, mint a dobpergés a néma csendbe. — Réveteg tekintettel folytatta. — Az álmaimról nem beszéltem eddig senkinek, kivéve a legjobb barátomat. Veled kapcsolatban úgy éreztem magam, mint a fúró, amely magától fúródik a falba.

— Na, igen. Mindig is tudtam magamról, hogy egy kellemes, bizalmat gerjesztő ember vagyok — nevetett győző.

— Az a verekedés, ahogy apa védelmére keltél, teljese lenyűgözött, megindított.

— Nem akarom fényezni magam, ez csak egy kispályás meccsnek számít nálam. Örülök, hogy elnyerte tetszésedet, de nem azért tettem, hogy nálad bevágódjak. Azt gondolom, a te életedben nem sok különös történt, és most én vagyok a nagy váltás. Nos, hiszel nekem?

— Nem látod? Csak meg kellett simogatni a hátam, és máris doromboló házi cicává változtam.

— Megnyugtattál.

— Ami azt illeti, elég idétlennek éreztem magam a felemás érzelmeimmel. Azt gondolom, apámnak el kellene mondani mindent, ő okos és bölcs.

— Csak azt ne! — tiltakozott Győző ijedten. — Apád valóban sokat tapasztalt, okos ember, azonban nem vagyok biztos benne, hogy mindenbe bölcsen tud dönteni. Volt már az életében néhány csalódása, s ez megkeményítette a szívét. Azt hiszem, mi ketten jobban megértjük egymást.

— Igazad lehet. Ha meggondolom, Doina vakon hisz benned, mért éppen én kételkedjem. Akkor is így van, ha akad néhány zavaró körülmény körülötted.

— Fontos, hogy segítesz.

— Hát persze. Már benne vagyok nyakig, nem? De van még valami, amiről beszélnem kell.

— Ne rémisztgess!

— Apámnak kitűnő a szimata, de női ügyekben nem sokat ér. Arra viszont ráérzett, hogy Doina és közted van valami érzelmi kapcsolat, és ez nyugtalanítja.

— Szerinted, mi benne a nyugtalanító?

— Hallottam, amikor Pám kifejtette sajátos véleményét az anyámnak. Ilyesmikbe, mindig beavatja— Kíváncsivá tettél. Mit mondott?

— A következőket: Remélem, ez a fiú nem valami útszéli cédának tekinti Doinát, és csak ki akarja használni. Vicsorgott a foga, amikor folytatta. Mert, ha ezt megteszi, én magam tekerek ki a nyakát. Elég világosan hangzott, nem? — tette hozzá Jóra, és neki is sötéten villant meg a szeme.

— Arra nem gondoltok, hogy fordítva is megtörténhet. Például doina néz engem palimadárnak, akivel egy ideig elszórakozhat? Az én összetört szívem semmit sem jelent?

— Te nem vagy apám keresztlánya — lökte oda Jóra gúnyosan.

— Akkor erről ennyit! Most pedig helyezd vételre a kagylóidat — mosolygott Győző a megszokott kedélyességével. — Nem árulok el titkot, Doina után benned bízom meg a legjobban, még ha gyerek vagy akkor is. Igaz, én csak egy hamisíthatatlan dilettáns vagyok a bonyodalmak kibogozásában, jóllehet, ami a saját gondjaimat illeti, nekem is akad néhány használható ötletem.

— akkor, mért hallgatsz róla?

Említetted, hogy apád a milíciánál állt szolgálatban. Akkor is itt laktatok a hegy lábánál?

— Á, dehogy. Kolozsvárott laktunk egy hatalmas, szép házban. Sajnos szolgálati lakás volt, és amikor apát menesztették.... Rég volt.

— Feltételezésem szerint jártak hozzátok nem csak barátok, hanem hivatalos

minőségben is.

— Hát persze. Vissza tudsz emlékezni az arcukra?

— Van, akiére igen — válaszolt Jora csodálkozva, mert fölöttébb furcsának találta a kérdéseket. Megrántotta a vállát és készségesen folytatta, ahol abbahagyta: — Néha-néha előfordult, hogy egyikkel-másikkal találkoztam itt Marosvásárhelyen.

Szerintem jó az arcmemóriám, nem hiszem, hogy tévedek. — Hirtelen a fejéhez kapott. — Majd elfelejtettem. Doina egy borítékot küldött, és azt üzeni, egyelőre jobb, ha nálad van.

            Győző kikapta Jora kezéből; a két mozaik kép volt benne. — Attól eltekintve, hogy egy frászt érdemelnél... Ah, mit érnék vele. Okos gondolat Doinátol, éppen erre van most szükségünk. — Jora elé tette a képeket. — Láttad már valaha ezt a kép pofát?

            Alapos vizsgálat következett. — Jora megvizsgálta közelről, távolról, aztán újra közelről, de arca nem árult el semmit — Ismerősnek tűnnek.

— Nekem ennyi nem elég.

— Rendben, mindkettőre emlékszem — jelentette ki határozottan.

— Ez már valami — ült ki győző arcára az izgalom. — Nevüket is tudod? Nagyon fontos lenne.

— Mindig ilyen erőszakos vagy? Azt hiszed, én velük foglalkoztam? Nyugi, megpróbálom elém idézni őket, hátha beugrik a nevük is, mondta Jora lehunyt szemmel. Néhány perc és széles vigyor terült el az arcán. — Az egyik neve Misu Goian, a másik pofa nevét nem tudom. Goian neve is azért maradt fenn az emlékeim rostáján, mert egy alkalommal apámat megfenyegette, hogy elintézteti. De, hogy miért, kitudja.

— Hol dolgozott, mi volt a munkája? Erőltesd meg az agyad — Sürgette Győző.

— Nem tudom. Gyerek voltam még, és apa nem avatott be a dolgaiba.

— Akkor csak annyit, mikor láttad utoljára?

— Várjunk csak! Van már annak három éve is. Az állomáson láttam néhány pillanatra, amikor felszállt a vonatra. Egy nyugati farmernadrág volt rajra. Mondtam is a barátnőmnek, aki az anyukáját várta. Nézd már azt az alakot, a farmerja nyugati, ő pedig úgy néz ki, mint egy ausztráliai őslakos. Nincs igazság sehol a világon, helyeselt a barátnőm. Ő sosem vitatkozott velem, mert...

— Ezt a két embert kellene felkutatnom — Szakította félbe Győző a szóáradatot.

            Elkomorult Jora arca. — Mi dolgod velük?

— Ez a feladatom, ezért jöttem Romániába. Ez minden, amit elárulhatok, ennyivel kell beérned.

— Az első perctől fogva sejtettem, hogy nem ok nélkül vettek üldözőbe, aztán fordítva történt minden — epéskedett Jora — Az üldözőből üldözött lett. Hát, nem izgalmas?

— De még mennyire, lennél csak az én bőrömbe, nem vihognál. Hagyd már abba a jopofizást, nincs hozzá hangulatom.

— Veled nem lehet viccelődni.

— Lehet, de nem mindennek látom a vicces oldalát.

— Mielőtt tévútra vezetnéd magad, semmiféle szervezetnek nem dolgozom, és nem

Vagyok, titkos ügynök sem. Egyszerűen elvállaltam ennek a két embernek a felkutatását, anélkül, hogy mélyebbre kellene ásnom magam az ügyben. Am menyiben a megbízatásom sikerrel jár, közlöm, a megbízom által kijelölt

személlyel, és ezzel az én feladatom be is fejeződött.

— Én még fiatal vagyok és tapasztalatlan, de ezt a mesét még én sem veszem be.

— Pedig mindketten jobban járnánk, ha megpróbálnád.

            Mintha Jóra bűvölni akarná Győzőt, átható, vizsgálódó tekintetét arcára függesztette, s kisfiús kíváncsisággal kérdezte — Gondolom, nem ingyen?

— Természetesen nem, bár a pénznek nincs már jelentősége. Sima ügynek indult, amikor elvállaltam, sejtelmem sem volt, hogy kockára teszem az életemet. Darázsfészekbe nyúltam, most már tudom. Ami a hajmeresztőbb nem tudom, kik vannak a darázsfészekben.

            Mint aki oda sem figyel Győző beszámolójára, Jora lehajtott fejjel a cipőjét vizsgálgatta nagy odaadással. Na, ennek apa aztán nem fog örülni, dünnyögte magának. A jobb cipője, bal oldalán a felsőrész azon mesterkedett, hogy elváljon a talptól — Ennek már annyi! — mondta hangosan. Folytasd, hallgatlak!

— Amikor először szembesültem a valós helyzettel, elhatároztam, kiszállok. Kiszállok ebből a kusza ügyből, és elhagyom Romániát.

— Mért vagy még itt?

— Mert felülkerekedett bennem a kíváncsiság. Mindenképpen tudni akarom, ki bitorolja a nevem. Ah, dehogy ő bitorolja, éppen hogy fordítva történik. — Mély lélegzetvétel után, akárcsak Doinának, beszámolt Jórának is mindenről.

            Néhány pillanatig úgy tűnt, Jóra nem tud, mit kezdeni Győző vallomásával. A szeme sem rebbent, csak bámult a semmibe.

— Jól összezavartalak, ugye? — kérdezte Győző amikor már hosszúnak találta, a mély hallgatást.

            Ragyogó, széles vigyor húzódott Jora arcára. — Próbállak megfejteni. Olvastam már néhány krimit, de egyiket sem találtam olyan bonyolultnak, mint a te esetedet. Persze csípem az izgi kalandjaidat, és elég meggyőzően hangzik. Már csak azt kell kiókumlálni, mit lehetne tenni kockázat nélkül? Ez egy nagyon sötét ügy, a végét még nem tudjuk, eleje pedig nincs.

Néhány nappal ezelőtt még azt gondolta Győző Jorával kapcsolatba; mi a csodát akar, ez a kis fütyi, aki azt sem tudja, Marosvásárhelyen kívül más város is létezik. A verekedés pedig annyi csupán az elképzelése, mint két kosnak, akik fejjel mennek egymásnak. Azóta már tudja, túlságosan nem így van. Esze éles, mozgásával, mindenkit felülmúl, akit eddig tanított. Melegen tekintett rá. — Ezen a ponton egyezik a véleményünk pajtás. Azt is elmondhatom, szerencsés fickónak tartom magam, hogy a sors összehozott veled. Örülök, hogy mindent elmondtam

neked, szükségem van a segítségedre.

            Üdvözült, kisfiús mosoly lepte el Jora arcát, kihúzta magát. szemében a büszkeség fénye ragyogott. Az apám nevelésének köszönhetem, hogy ilyen vagyok, mint amilyen. Egyre azt hajtogatta anyámnak, ebben a felfordult világban nem lehet elég korán kezdeni az életre való nevelést.

— Gondolom, szeretné, ha éppen olyan lennél, mint te.

— Azt aztán nem, megtiltotta, hogy róla vegyek példát. Azt szeretné elérni, ha falba ütközöm, ne a saját káromon tanuljam meg, mi a rossz, és mi a jó.

— Bölcs előrelátás — jegyezte meg Győző elismerően —, de nem vagy már kisfiú. Gondolom, nem szeretnéd, ha annak tartanálak.

— Ne is! — hördült fel Jóra, majd csendesen folytatta. — Hogy tudd, ez az első eset, hogy valami értelmeset, izgalmasat csinálok. Szeretnék belekóstolni a veszélybe. Ezért vagyok olyan lelkes.

— Nem félsz? Nem vagyok egy garancia.

— Félek-e? Apám azt mondja, csak az nem fél semmitől, akinek nincs remélni valója.

— Azért ne légy olyan magabiztos. Jobb előbb tudni, milyen mély az a víz, amibe fejest ugrik az ember.

— Éppen te mondod nekem?

— Én viszont tudok olyasmit, amit te csak próbálgatsz

— Kitűnően karatézol. Nagydolog. Az nem olyan erő, amellyel kikerülheted az ellened lerakott csapdákat.

— Milyen igazad van. Éppen ezért megvárom Doinát, elbeszélgetek vele, aztán egyenest, agyő Románia!

— Ezt most nem mondtad komolyan, ugye?

— Majd meglátod. Na persze... Hirtelen, mint akit bolha csípett meg, Győző felpattant a helyéről, idegesen járkálni kezdett fel, s alá, mint az apa a szülőszoba előtt, aki az első gyerekének megérkezését várja.

            Dorogi Győző szülei munkásemberek voltak, és élték a dolgozó emberek egysíkú életét, a változatosságot nem igényelték, az izgalmakat kifejezetten kerülték.

Doroginé egy Fűszer és Csemegebolt vezetője ként dolgozott. Apja, Dorogi Tamás hosszú időn át vezető vájár volt egy bányában. Jóllehet szerette a munkáját, éppen akkor jelentkeztek nála a bányászokra jellemző egészségügyi problémák, amikor veszélybe került a bánya üzembetartása. Jó szimattal megérezte, itt az ideje a váltásnak. Olyan szakmára voltszüksége, ami felelősségtudattal, odafigyeléssel, néhány hónap alatt elsajátítható. Így tanulta ki a hegesztői szakmát. Az első tanfolyam elvégzése után hegesztőként dolgozott, azonban nem elégedett meg ennyivel. Azt akarta, hogy komolyabb, nagyobb szakértelmet igénylő munkával is megbízzák, amivel többet is lehetett keresni. Ez a vágya is sikerült, így újra megelégedett embernek tudhatta magát. A jó szakmai tudása mellett, akadt olyan problémája, még bányászkorától, ami beárnyékolta az életét. Szinte szünet nélkül szidta a rendszert. És hogy ebből nem keletkezett komolyabb konfliktusa, annak köszönhette, hogy a bánya vezetősége flúgosnak találta.

            A munkáján kívül egyetlen dolognak hódolt, a sakknak. Órákat töltött a Művelődési Házban, hogy kiélje szenvedélyét. Igen jó sakkozónak tartották, partner akadt bőven, ám amikor a kedvenc vesszőparipáját, a rendszer hibáit, vette elő, úgy elpárologtak mellőle, akár napsütésben a köd. A munkatársai is tudatosan kerülték a vele való politikai vitákat. Azonban Dorogi semmiből sem okult. Egyedül a felesége szelíd szavai tudták lecsillapítani vehemenciáját.

            Fiát, Győzőt nagyon szerette és nagy terveket szőtt a jövője köré. Miután ő maga is bányászcsaládból származott, természetesnek tartotta, hogy fia is követi példáját, Legfeljebb nem vájár lesz, hanem bányamérnök, és módjában áll átadni neki tapasztalatait. Mint a legtöbb apának, mellékesnek tartotta, sőt fel sem merült benne, hogy fia természete teljesen eltér az övétől.

            Amikor Győző megpályázta a Tanárképző Főiskolát, bár maga sem tudta, mért éppen a történelem-földrajz szakot választotta, apja valósággal személyes támadásnak vette. Tüntetőleg egy hónapig nem állt szóba a fiával. Csak akkor nyugodott le, amikor tudomásul kellett vennie, hogy haldoklik a bányászat.

— Hagyd abba a futkosást — figyelmeztette Jóra. — Mi megint a gondod?

— Az ember magyarázatot keres bonyolult kérdésekre — magyarázkodott Győző. — Most éppen arra keresek magyarázatot, hogyan küzdjön meg az ember a végzettel, ha nem tudja, melyik irányból akar lecsapni rá?

— Ez fontos kérdés lehet a te számodra. Engem inkább az foglalkoztat, ki a megbízód? — Úgy pattant ki szájából a szó, mint amikor a rendőrkapitány vallat.

— Mi ez, újabb faggatózás? — kérdezte játékos ijedtséggel.

— Egyszerűen tudni akarom. Ha mondtál Á-t, mondjál B-t is!

— Gyerek létedre túl sokat akarsz tudni. Amit elmondtam, elmondtam, azonban nincs jogom, felfedni a megbízom kilétét. Akármilyen okosnak hiszed magad, sok mindent nem érthetsz még.

            Dacos elégedetlenséggel húzta félre Jora a száját. — Akár tudom, ki a

megbízód, akár nem, a helyedben nem mondanék le ennek a jónak ígérkező kalandról.

— Kalandról? Ez már régen nem kaland.

— Beijedtél, mi?

— Miről beszélsz? Szerinted ez pusztán beijedés?

— Hát...

— Nevezd, aminek akarod — vonta meg vállát Győző —, de nem ártana meg, ha gondolkodnál. Mért vinném vásárra a bőrömet? Egy van belőle, ha kilyukasszák,

nem kapok másikat helyette.

            Nem lehetett mást tenni, mint rábólintani. Jora is ezt tette, de nem adta fel, mindenképpen maradásra akarta rávenni barátját. — Kár, nagy kár. Persze te nem tudhatod, hogy rendelkezem olyan titokkal, amivel a segítségedre tudnék lenni. Például magyarázatot kaphatnál, mindarra, ami most homályban van előtted.

— Megható, mennyire behatolóan foglalkozol velem.

— Eszembe jutott valami, ami nem hagy nyugton.

— Akkor hallgatlak! — Adta meg magát Győző. Már kapizsgálta, mért olyan buzgó a fiú vele szemben.

— Oké, de előbb elmondom a véleményemet a megbízódról, aki mellesleg kitűnő emberismerő lehet.

            Kinyílt érdeklődéssel nézett Győző Jorára. — Akkor te többet tudsz, mint én.

— Na, hallod? — Válaszolt Jóra szánakozva. — Csak rád kell nézni, a megbízód, úgy manipulál, ahogy akar. Megmagyarázom, mi a véleményem az egészről.

— Vájkálj csak nyugodtan a lelkem mélyére, ha már kitárulkozta, előtted.

— Hiába tréfálkozol, akkor is egy együgyűen jóhiszemű áldozat maradsz, akár egy gyerek. És még nekem mondod, hogy gyerek vagyok.

— Kösz, pajtás, hogy megismerhettem az igazi önmagamat. Már tudom, hogy rád, mindig számíthatok, ha elbizonytalanodok valamiben. Arra is rávezettél, mért tettem meg ezt a hosszú utat. Persze hálás lennék, ha végre rátérnél a lényegre. Ki tudja, talán erőt gyűjthetek belőle, a nagy kalandra. — élcelődött Győző, közben arra gondolt, sok felnőtt megirigyelhetné Jóra józan felfogását. Bölcs, mint egy törvényszéki bíró, okos, mint egy diplomata, és bár szíve, mint az olvadékony vaj, az agya, akár a hideg acél. Csak ne nézne úgy ki, mint az ősember. Noha fogai hófehérek, az egyetlen, ami szép rajta; s úgy sorakoznak a szájában, mint a katonai díszszázad, ezzel az ábrázattal nehézségei támadhatnak az érvényesülés útján.

Legalábbis a nők irányába. Bár, ki tudja?

— Ha visszatérsz a földre, szólj! — zökkentette ki elmélyüléséből Jora.

— Mi van? Ó, csak azon törtem a fejem, kiskoromban melyiket utáltam jobban, a spenótot vagy a tökfőzeléket?

— Kitűnő gondolattársítás az elmondottakhoz.

— Néha elkószál az ember gondolata, akár a kerge birka — magyarázkodott nevetve Győző. — Folytasd csak!

— Emlékszem, Kolozsvárott laktunk egy szép nagy házban. Akkoriban apám még azt hitte, a szolgálatain túl is kijár neki... — Jora hirtelen elhallgatott.

— És már nem hiszi? — ironizált továbbra is Győző. Aztán eszébe jutott, hogy Magyarországon is sokan hitték, hittek valami csodában. Apjától eleget hallotta. Akkor ő oda sem figyelt.

— Már régen nem hisz semmibe — folytatta zavartalanul Jora. — Caussecescu idejében azért piszkálták, mert pártember létére nem akart beállni a sorba, most meg azért piszkálják, mert akkor közéjük tartozott. Na, jó, nem az apám tévelygéseiről akarok szövegelni, hanem arról, milyen felfedezést tettem.

— Még egyet?

            Jora hagyta elmenni füle mellett a megjegyzést. — Nem tudom, kik lakhatnak most abban a házban, ahol mi laktunk, csak azt tudom, hogy a háznak van egy titkos lépcsője, amely a pincébe vezet. Ott van egy ajtó, amely egy még titkosabb folyosóra nyílik.

— Tehát te is a titkok hordozója vagy? Nahát! — évődött Győző, mert nem tudta elképzelni, mire akar Jora kilyukadni.

— Várd meg, míg végigmondom. Ha örökké félbeszakítasz, soha nem érek a végére. A titkos folyosó egy barlang gyomrába vezet, de oda nem lehet bejutni, mert egy páncélajtóval van lezárva. Ezt az egészet Nicu Caussescu építtette az apámmal. Apámon kívül, csak két ember tud még róla.

— És az építők, no és te.

— Felejtsd el az építőket! Arról viszont nem tud az apám, hogy én is tudok róla.

— Viszont, mért is kell nekem erről tudnom?

— Veled nem lehet komolyan tárgyalni — húzta fel Jora sértődötten az orrát. — Mond. Hogy menjek a fenébe, mert ennek nincs így értelme.

— Dehogy mondom! Csak a belső feszültségemet akarom levezetni.

— Akkor egy ideig hagyd, hadd feszüljön, engem pedig ne dühíts. Visszatérve az építőmunkásokra, egytől-egyig idegen országból voltak iderendelve. Azt se tudták, ki az építtető, és mi célból készül az egész.

            Várakozó tekintettel nézett a fiúra Győző. Nem tudta agyában eldönteni, hová helyezze a hallottakat? Azt kiérezte Jóra szavaiból, nem puszta dicsekvésből árulta el titkát. Megfelelő komolysággal kérdezte: — Összefoglalva a lényeget, tudok egy titkos építményről, már csak az a kérdés, mit kezdjek ezzel az infóval?

— Ha mindent elmondok, rájössz, mekkora lehetőségeket kínál.

— Kinek, és mire?

— Logikából egyes.

— Kösz, pajtás, hogy ilyen alacsonyra értékelted a felfogásom, de a szüleimnek ne áruld el. Ők ugyanis többre tartanak.

— Jó, jó, nem akartalak megbántani, már azért sem, mert a történetnek ezután jön a csattanója. Van egy dolog, amit még nem említettem, érdemes meghallgatni. Kissrác koromban... Megvallom, már akkor is igen kíváncsi természetű voltam. A titkos folyosón bóklászva, egyszer csak, úgy térdmagasságban, egy közönséges fémbütyköt fedeztem fel a falon. Mivel rögtön gondoltam, hogy nem véletlenül került oda, fogtam és megrántottam. Egy nagy fiók csúszott ki a falból tele, mindenféle irattal és fényképekkel. Néhány iratba beleolvastam, ahhoz viszont gyerek voltam még, hogy érdekeljen. Bevallom, pénzre vagy valamilyen értékes dolgokra számítottam, ahogy a mesékben írják. Akkoriban rengeteg kalandregényt olvastam, amiket komolyan is vettem. Gyakran mondta is anyám az apámnak: „Te apus, más gyerek örül, ha ennyi idős korára a betűket össze tudja olvasni, ez meg a sok olvasástól fog meghülyülni”.A lényeg, hogy csalódottan toltam vissza a fiókot,

és nem is gondoltam többé rá. Legalábbis a mai napig.

            Ez már ígéretesnek tűnik, kezd beindulni az agykerekem — mondta Győző, hogy Jorának örömöt szerezzen. Ez azt akarja, hogy én teregessem ki a letűnt rezsim szennyesét. Már-már azon töprenget, hogyan közölje a fiúval, ő erre nem vevő, azt sem tudja, hogyan fogjon hozzá, amikor eszébe jutott Doina. Talán még sem ártana beletekinteni azokba az iratokba, Doinának jó szolgálatot tenne vele. Hát persze, egyben törlesztene is... Ettől a gondolattól megkönnyebbülést érzett, csak éppen az nem jutott eszébe, akár veszélybe is sodorhatja. Bizonyítékok nélkül is lelkes híve az igazság keresésének.

— Na, mi a véleményed? — kérdezte Jora.

— Először is az; olyan vagy, mint a macska, aki messziről is kiszimatolja az egeret.

— Te pedig olyan vagy, mint a vénember, aki a mondat végén elfelejt, mit mondott — Még mielőtt teljesen elkapatnád magad, közlöm, a kocsim megszerzése után rögtön indulhatunk. A többit útközben megbeszéljük. Bár megtörténhet, hogy potyára megyünk. Nem biztos, hogy a dokumentumok még ott vannak.

Jora egy pillanatra elkedvetlenedett. Jóllehet erre nem gondolt, mégis bizakodva

válaszolt: — Aki oda rejtette, tudta, mit csinál. Azt is tudta, annál biztonságosabb dugihelyet nem találna.

— Majd kiderül. Most pedig, pajtás — intetett Győző az izgalomtól felpörgetett fiúnak —, miután rojtosra beszéltük a szánkat, menjünk és csapjunk össze. Kezeddel már jól dolgozol, de a lábad még lazsál.

            Egyből megélénkült Jora szeme, csontos arcán derűs mosoly terült el. — Jó

gondolat — nevetett. — Azt hiszem, soha nem leszek képes meghálálni...

— Már csak az hiányozik, hogy elkezdj itt hálálkodni nekem — húzta össze rosszallólag szemöldökét Győző. — Ne hidd, hogy csupa atyai jóságból foglalkozom veled. Kell a tréning. Egyszerűen nem akarok kiesni a megszokott ritmusból. Te most legalább harminc gyereket helyettesítesz. Tudsz követni?

            Kétszeres bólintással jelezte Jora, hogy érti. Gondolni pedig mást gondolt.

Győző nem szereti, ha rajtakapják, hogy jót cselekszik, és ráolvassák. — Akkor, mire várunk? — indult az edzőhely felé.

            Kint a szabadban, széles jókedvében elkezdett Jora cigánykereket hányni.

Gyors egymásután háromszor röppent meg a levegőben. — Hé, öreg, ezt csináld utánam — Kacagott talpra ugorva.

            Nem kellett kétszer mondani, Győző ötször fordult meg a levegőben, aztán visszafelé is ötször. Jorának tátva maradt a szája. — Megpillantotta a kitömött Zsákot. — Az, mi? Ijesztgeted magad?

— Logikából egyes. Különben tréningzsák, ezzel fejlesztem az erőmet. Az igazi bőrből készül. Kipróbálod?

— De még mennyire.

— Ha komolyan veszed az edzés, készíthetsz magadnak bőrből.

            Jora elszántan odapattant a zsákhoz és veszettül ütlegelni kezdte, járt a keze, mint a cséphadaró.

— Nem a szellemekkel hadakozol, jó lélek — állította le Győző. — Így csak feleslegesen meríted ki magadból az erőt. Figyelj! Kezdd úgy, mintha valódi ellenségtől kellene védened magad, Először játszadozzál vele, aztán sorozatra válthatsz.

            Jól lefárasztotta magát Jora, mielőtt abbahagyta a zsák püfölését. — Itt hamarosan eső lesz — jegyezte meg, és beleszippantott a levegőbe. — Sőt, ha nem csal a szimatom, a vihar sem kizárt.

            A határozott állításra Győző feltekintett az égre. Áttetszően kék volt, amerre csak a szem ellátott. – Miből gondolod, hogy eső vagy vihar lesz? — kérdezte hitetlenkedve. — Sehol egy fia felhő, a szélnek sincs nyoma. Kivéve ezt a fújdogáló, enyhe szellőt, ami kellemesen körülnyaldos minket.

— Kételkedsz? Fordulj északnak, és szippants bele a levegőbe. Érezni fogod a fenyvesek bódító illatát, amit ez a lenge szellő hoz magával.

            Hiába szippantott Győző többször is a levegőbe, csalódottan válaszolt: — Nem érzek semmit.

— Azt sem, hogy hűsíti az arcodat?

— Azt igen, de már a szellőnek az a dolga, hogy hűsítsen.

            Volt egy kis lenézés Jora szemébe, amikor Győzőre pillantott. Mint egy felsőbbrendű lény kihúzta magát. — Nem egészen. Amennyibe nincs eső kilátásban, csak száraz levegőt hoz a szellő, ami nem több mint, amit egy ventillátor nyújt. Letépi bőrünkről a meleget. Ellenben, ha esőt jelez, tartósabb a hűsítő hatás, mert párás. Most, hogy a fenyő illatát is érezni lehet, azt jelenti; örvénylik a légáramlat, mert szaporább a fenyők légzése.

— Hogy te, miket tudsz?

— Annak köszönhető, hogy te városi emberek elkényelmesedtetek. Elvesztettétek a kapcsolatotokat a természettel. A városi embereknek nem csak a lakásuk lett komfortos, de az érzékszervük is. Szükségtelenné vált, hogy figyeljék a természet

jelzéseit, helyettesíti a tévé, rádió, és a sajtó.

— Hé, pajtás! — nevetett Győző őszinte elismeréssel. — Ha sokáig hallgatlak, elszégyellem magam a tudatlanságom miatt.

— Az építő önkritika emeli a jellem értékét.

— Na, ebből elég! Arról kotkodácsolj inkább, gyakoroltad-e a lábkilengést?

— Igen. Szerintem megy is jól. Ugyan is elfelejtettem említeni, a gimiben én vagyok a legjobb tornász. A ló lengés is szuperül megy.

— Teremtőm — nézett Győző az ég felé —, már meg sem merem kérdezni, mikor ültél először bilire, és mikor, mi volt az első szó, amit kimondtál.

— Gúnyolódj csak! Húzta el Jora sértődötten a száját. — Kezdhetjük az edzést?

— Hát persze.

            Szédületes, amit Jora produkált. Ilyen esettel még nem találkozott Győző, alig tudta leállítani. Két husángot készített elő, a bokor mellé téve, az egyiket Jora felé dobta. — A gyakorlatnak most egy fontos része következik — jelentette be. — A támadások nem minden esetben kézzel, lábbal történnek. Előfordulhat, hogy a védekezéshez is eszközöket kell igénybe venni. Az eszköz lehet bármi, amivel ütni, csak megfelelően, főleg gyorsan kell használni. Neked most az a feladatod, hogy a kezedben lévő husánggal megpróbálsz leteríteni. Figyeld, hogy védekezem.

            Sugárzott Jora szeméből a felfokozott érdeklődés, máris villámgyorsan támadott. Azonban ugyan az történt, mint a pofozó zsáknál, egyre vadabbul csépelte a Győző kezében lévő husángot. Persze a sajátja mindannyiszor visszapattant vagy csak a levegőt szelte ketté.

            Végül Győző egy rúgással kipenderítette a kezéből, majd villámgyorsan elkaszálta a lábát. — Így jár az, aki nem tud uralkodni az indulatán — mondta, és felsegítette Jorát a földről. Türelmesen folytatta. — Mielőtt az eszközökkel való összecsapást folytatjuk, valamit alaposan a fejedbe kell vésni. Tanulj meg indulat nélkül küzdeni, mert figyelmetlenné tesz. Figyelmesség, higgadtság a két alappillére ennek a sportnak. Azon belül, hidegvér, gyorsaság és a kitűnő reflex.

            Jó kétórai gyakorlat után, amikor látni lehetett, hogy Jora ereje fogytán van, Győző abbahagyta, és elégedetten lapogatta meg a hátát. — Kitűnően dolgoztál, pajtás. Van benned kurázsi, és ösztönösség. Első osztályú bajnokot lehetne kinevelni belőled.

— Meghiszem azt — húzta ki magát büszkén Jora.

— Az önteltség súlyos lelki fogyatékosság, nem használ a tehetségnek.

*

            Észrevétlenül repült el az idő. Egyszerre csak, néhány kövér esőcsepp hullott Győző orrára, jelezve, hogy Jora igazat jósolt. Észak felé pillantott: a hatalmas, sötét viharfelhő már átlendült a hegy csúcsán. A szél is kezdett feltámadni, és a

villám sem akart lekésni semmiről.

— Máris vonulhatunk be a barlangba — mondta Jora az eget kémlelve.

— Menj csak nyugodtan — válaszolt Győző, és nem mozdult. — Én megvárom, míg ide nem ér a vihar. Csak a villám belém ne csapjon.

— Attól nem kell tartanod. Erre a területre még soha nem csapott le a villám. Nem értem, mire jó kitenni magad ilyen ostoba szórakozásnak? Minden normális ember, nehogy szembe kerüljön a viharral, akár csak egy rókalyukba is, bemenekül. Ez itt

Erdélyben felér egy földrengéssel.

— Mindenki másba leli az örömét. Én abban, hogy meglessem a vihart, és a saját bőrömön érezzem az erejét.

— Te tudod — csóválta meg busa fejét Jora. — Van, aki imád veszélybe lenni, és medvével kel birokra. Van olyan, aki a bűneiért vezekel. Vagy saját magát korbácsolja, vagy korbácsoltatja.

— Na, látod?

— A mindenható bizonyára javadra írja majd a vakmerőséged, de tőlem nem várj elismerést. Amíg te élveszkedsz magad, én olvasok. Ha majd meguntad a vihar ördögi táncát, dévaj mulatozását, ha ugyan kedvében oda nem lapít a földhöz, majd bejössz.

            Alig tűnt el Jora a bokor mögött, iszonyú erővel, égzengéssel, mogyoró nagyságú jégesővel, megérkezett a vihar. Mint ha az ég a földdel összeszakadt volna, hogy megsemmisítse a világot, úgy marcangolta, ami az útjába került. Győző már-már azt hitte, az erdő összes szelleme most adott találkát egymásnak. És mégis mind ez olyan csodálatot keltett benne, hogy először a hasító hideggel sem törődött. Hallott már róla, de más hallani, és más látni. Amikor már a csontjáig hatott a szél, és érezte, hogy veszély fenyegeti, jobbnak látta bemenekülni a barlangba, és ott várni be a vihar elvonulását.

            A bokorba kapaszkodva próbált elérni a barlang faláig, az már némileg védte is, amikor a szél süvítése mellett kutyaugatást hallott. Á, csak képzelődöm, gondolta. A dzsekije alig nyújtott védelmet, kegyetlenül marta az arcát a jeges szél. Olyan erővel ostromolta, hogy már fájt. Látta, hogy a fák próbálnak dacolni a szélviharral, tébolyult táncot járva martak bele egymás ágaiba, de nem bírták az ostromot, egy-egy fa fülsüketítő recsegéssel tört derékba. Másodszor is hallani lehetett a kutyaugatást, bár inkább vonítás volt, mint ugatás. Ekkor már Győző tudta, nem képzelődött.

            Csak kínlódással tudta kinyitni a barlang ajtaját, és valósággal bezuhant. Jora

egy nyitott könyvvel a kezében tátott szájjal aludt, a bányalámpa alig pislákolt. A gyér világosságnál is bosszúsan állapította meg, hogy már csak a legalján van petróleum. Még villant néhányat aztán megadta magát, és sötétségbe borult a barlang. Végképp nem tudta, mi tévő legyen, ledobta magáról a vizes göncöt. leült a matrac szélére és várt. Egy idő után tapogatózva a bejárathoz botorkált. A vihar elvonult már, a fák kihúzták magukat, helyette vastag esőfüggöny ereszkedett le az égből. Visszabotorkált a matrachoz és végighasalt rajta. Arra sem maradt ideje, hogy egy gondolatot befejezzen, elnyomta az álom.

Arra ébredt, hogy fázik, és a barlangban a megszokott tompa fény uralkodott.

Mintha semmi sem történt volna, Jora gőzölgő teásbögrét nyújtott feléje. — Ez jót tesz majd — mondta. — Kigyönyörködted magad a természet poklában? — kérdezte elismerően mosolyogva. — Meguntad, vagy nem bírtad a gyűrődést?

— Nem mindegy?

— Mindegy. Nekem mindegy. De hallod-e! — kuncogott Jora. — Nem te vagy számomra a legkedvesebb látvány, amikor alszol. Ráadásul, úgy fújod a kását, mintha trombita lenne. Akár egy század katonát is össze tudnál terelni vele. Nem mondasz semmit? — kérdezte várakozóan. Észrevette, hogy Győző minden idegszálával a bejárat felé fülel. Mit hallasz, amit én nem?

— Mielőtt belemélyednél a negatív tulajdonságaim fejtegetésébe, közlöm, amíg kinn voltam, tisztán és félreérhetetlenül kutyaugatást hallottam.

— Valóban? Ha komolyra veszem az állításodat, két dolog lehetséges. Vagy vadász járt a közelben a kutyájával, vagy keresnek valakit. Itt az erdőben hetekig el lehet bujkálni. Légy óvatos, ha kimész a barlangból, mert különben megeshet, hogy a kutyának kedve támad belekóstolni a hátsó fertályodba.

— Gondolod, hogy csak hallucináltam?

— Hát nehéz elképzelni, hogy éppen a vihar kellős közepén támadt kedve valakinek vadászni. Egy tapasztalt vadász megérzi előre, milyen időjárásra számíthat. — Na, én megyek — mondta hirtelen Jora. — Törhetem a fejem, mit adjak be apámnak, hová tűntem. Kezdi megsokallni, hogy nem veszi semmi hasznomat. A ház körül. Arról nem is szólva, hogy egész életemben nem lódítottam annyit, mint ez alatt a néhány nap alatt. Doinától sem hallok egyebet, mint: ezt se,

azt se említsd az apádnak.

            Lehangoltság vett Győzőn erőt. — Mikor várhatlak újra?

— Nem tudnám előre megmondani, de nagyon igyekszem. Most az a fontos, hogy a srácokkal pontosítsam az időt. Ha sikerül elhozni a kocsit, máris mehetünk

Kolozsvárra. Már alig várom.

            Jóra elment, Győzőt pedig kínozta a tétlenség. Bár feszült benne a várakozás, nem tudhatta előre, milyen meglepetéseket tartogat számára az elkövetkező órák. Azt sejtette, az ő akaratának ezután is kevés köze lesz a történtekhez. Jobb híján neki állt rendet csinálni a barlangban.

            A nap már ragyogott, a fák, a bokrok, szinte fuldokoltak az eső utáni felszálló

nedves párától. Ismét kutyaugatást hallott. Ez már nem képzelődés, gondolta, és a bokor mögé bújva fülelni kezdett. Attól nem kellett tartania, hogy meglátják, mert a bokor olyan sűrűn és hosszan nőtte be a barlang száját, hogy biztonságban érezhette magát. Ha csak a kutya nem kap szagot.

            Egy ideig nem történt semmi, ő mégis türelmesen várakozott. Egyszerre csak, eszébe jutott a kitömött zsák, gyorsan kellett cselekednie. Alig múlt el néhány perc, hogy a zsákot bevitte a barlangba, máris hangokat hallott. Szíve zakatolni kezdett, amikor négy férfit látott az erdő felöl, a lankáson felfelé közeledni, mellettük egy jól kifejlett farkaskutya. Abban biztos volt, hogy nem látta őket soha, s ettől meg is nyugodott. Forgolódtak, nézelődtek, és távolról is látszott, a legnagyobb tanácstalanságban vannak. Rövid ácsorgás után a kutyát biztatták, valami megtételére.  Ám őkegyelme, csak körbe, körbe szaladgált. Amikor beleunt, leült és a farkával söprögetni kezdett.

— Higgyétek el nekem, ezen a környéken, esetleg negyven-ötven méterrel távolabb, láttam a pasast. Aztán úgy eltűnt, mint akit a föld nyelt el — bizonygatta egy hórihorgas férfi, hevesen gesztikulálva.

— Csak legalább ne vihar lett volna — toldotta meg méltatlankodva egy tömzsi, pókhasú. — Minden nyomot elmosott az eső, és most kezdhetjük elölről az egészet. Ráadásul nem vagyok meggyőződve, hogy jó helyen járunk. Ez az isten barma- bökött a hórihorgas felé, rávett, hogy menjünk vissza a városba. Így aztán abban sem lehetünk bizonyosak, hogy a Skorpiót látta, csak az időnket vesztegetjük egy fantom alak miatt. Legalább azt mond meg, hogy néz ki a pasas? Mindössze annyit tudok róla, hogy Szabolcs Géza.

            A colos megfogta az állát, elmerengett, és sorolni kezdte: — Jóképű, lehet

száznyolcvan magad, sportos alkat. Most, amikor láttam, az arca borostás volt. A haja... Ja, igen, a haja világosbarna, rövidre nyírva, és oldalra fésülve.

— Ez minden? Ez ráillene Alain Delonra is.

— Mért, mire számítottál? Ha lett volna egy púp is a hátán, azt is felsorolom. Amit

el tudtam mondani, az sem kevés!

— Jól van, na! Csak arra gondoltam, hogy egy anyajegy, vagy forradás van az arcán, vagy görbék a lábai.

— Vagy egy skorpió az arcán, nem?

— Azt viszont én tudom, nagyon veszélyes fickó, és óvatosnak kell lenni.

— Azt én is tudom, hogy nem eperfagyival szokta megvendégelni az áldozatait.

            Volt min elgondolkodni Győzőnek. Ezért járnak ezek mindig többedmagukkal.

De mért, és mitől vagyok én veszélyes?

            A pocakos határozottan jelentette ki: — Ha nem találjuk meg a fickót, ami

nagyon is valószínű, felküldöm ide Kancsalt.

— A Kancsalt? — hördült fel megütközve a colos. — Ki téged néz és engem lát, de még az sem biztos.

— Jobb szimata van, mint négyünknek együttvéve. Különben is, mit érdekel, kit néz, és kit lát? Mindegy, milyen színe van a macskának, csak fogja meg az egeret.

— Folytatjuk a keresést?

— Mért, mit gondoltál? Nem sok időnk van, és ki kellett volna nyírni a pasast. Ez parancs. Az is lehet, hogy rossz helyen keresgélünk, egyetlen olyan helyet sem látok, ahol bujkálni lehet. Ez a sziklafal kizárja, hogy itt búvóhely legyen — mutatott a bokor felé.

— Akkor ne is időzzünk, haladjunk tovább — javasolta a colos, és mérgében belerúgott egy ködarabba. Elindultak abba az irányba, amerre Jora vette útját.

            A villám nem csaphat olyan gyorsan a fába, mint Győzőbe a felismerés. Ha a kutya szagot kap, akkor a fiú bajba kerül. Esetleg faggatni kezdik, hol járt, mit keres ezen a helyen? Nagyon óvatosan, jókora távolságból követte a két férfit, akik zavartalanul folytatták a vitatkozást. Alaposan megázhattak, mert az egyik levette az ingét és kicsavarta. A másik a cipőjét kapta le, és a zokniját csavargatta.

            Jól van, csak húzzátok az időt, legalább Jóra előnyt szerez, fohászkodott az ég felé Győző, és azzal nyugtatta magát, hogy az eső elmosta a nyomok szagát. A baj az, hogy nem tudja, hogy a nyomában vannak.

            Egyszer csak a kutya megtorpant, fülelni kezdett, majd ugatni. Nem sokat tétovázott, előre szegett fejjel, mint a kilőtt nyíl száguldott előre. Nem hiába. Győző ereiben meghűlt a vér.

Erre még ő sem számított. Jora derűs, fiatalosan gondtalan arccal ült egy fatönkön, és elmélyülten kötözgette egy sérült madár lábát. Amikor a kutya elé rontott, arcán a derű ijedséggé változott. Ösztönösen felugrott, s erre a kutya elkapta azt a karját, amelyikben a madarat tartotta. Mire a három férfi odaért, már a földön hemperegtek. Győzőnek meg kellett erőszakolnia magát, hogy rájuk ne rontson. Jobbnak látta, ha óvatos marad.

            Az egyik fickó visszaparancsolta a kutyát, Jora pedig felpattant és tanácstalanul bámult rá a társaságra. Azok nekiestek, és felváltva, egyre dühösebben faggatni kezdték. Noha hallótávolságban voltak, Győző egy szavukat sem értett meg, mert románul beszéltek. Jora arcáról, és gesztikulálásából ki lehetett érteni, hogy valami mesét próbál elhitetni velük, és minden igyekezetével azon van, hogy lerázza őket.

            Gyanítani lehetett, hogy a fickók nem hagyják majd, csak úgy simán elmenni a fiút. A gyanú be is igazolódott, a köpcös fenyegetőzően lépett közelebb. Győző elérkezettnek látta az időt a beavatkozásra. Keresett egy ködarabot, elővette a zsebkendőét, és parittyát készített belőle. A parittya használatára Jora tanította meg, arra az esetre, ha gusztusa támad egy kis vadnyúl húsra. A sors másképp rendelkezett, gondolta elégedetten.

            Nem sokáig maradhatott tétlen, az események felperegtek. Amikor Jora sarkon fordult, a pocakos feldühödött, és utána röffentett. Megfenyegethette, mert jól lehetett látni, amikor a fiú visszafordult, teste megfeszül.

            Most kiderül, milyen legény vagy, gondolta Győző, de éberen figyelte, mit akarnak tenni a fickók, akiknek tekintetükből nem sok jót lehetett kiolvasni. Továbbra is az volt a benyomása, már csak azért sem engedik békességben elmenni Jorát, hogy legyen kin megtorolni a kudarcukat. Nem zsenírozta őket, hogy hárman vannak egy ellen, és csak egy fiatal srác.

            Jorát figyelte, akinek arcára kirajzolódott az elszántság, és valamiféle hetykeség, szemében a kihívás lángja lobogott. A karate megedzette, és biztonságérzetett adott neki.

A pocakos tettre szánta el magát, a fiú elé lépett, és hangosan magyarázott neki valamit. Az orra köré gyűlt ráncok arról tanúskodtak, hogy nem hízelgő szavakkal illeti. A kapott válasz sem találhatott utat a szívében, mert hirtelen még jobban elsötétült az arca.          Megragadta a fiú mindkét vállát, és keményen megrázta Jora jámbor arca is megkeményedett, és egy határozott mozdulattal lesöpörte válláról a pocakos kezét. Ezzel be is indult a vígjátékba illő jelenet. Példátlan szemtelenségére olyan indulatba hozta a pocakost, hogy az öklével akarta helyreigazítani a méltóságán esett sérelmet. De csak próbálta, hirtelenében súlyos rúgás érte a tiszteletet ébresztő pocakját. Keze megállt a levegőben, szeme csodálkozva guvadt a fiúra, majd a fájdalomtól gyűrt arccal, fojtott hörgéssel hátra tántorodott.

            Oke, fiú, nagyszerűen csináltad, tört ki a büszke öröm Győzőből, és mély meghatódottság vett rajta erőt. Mindig ilyesmit érzett, ha valamelyik tehetséges srácból kihozta a maximumot, és alkalmassá vált a versenyre.

            A nem várt fordulatra a másik két maffiózónak úgy tátva maradt a szája, hogy cselekvőképtelenné váltak. Néhány pillanatig tartott, amint felocsúdtak, egyikük — egy borostás képű, gonosz tekintetű alak — harci pózba vágta magát. Jobb kezének öklét a balkezének tenyerébe csapva ugrott Jora felé, aki felkészülve várta a támadást. Könnyedén oldalra billent, közben a lábát fellendítve, úgy rúgta állon a támadóját, hogy nézni is gyönyör számba ment.

            A borostás hátratántorodott, majd egyensúlyát vesztve, rányaklott a békésen szemlélődő kutyára. Jóllehet Győzőnek pattanásig feszültek az idegei, hagyta, hogy a fiú valóságos helyzetben kitréningezze magát. Szerinte a gyakorlatban szerzett tapasztalat semmivel nem pótolható, talán jobb, ha megvárja a helyzet alakulását, gondolta. Akadt egyéb tennivalója. A kutyát mielőbb kivonja a forgalomból, mielőtt kedve szottyan egy kis farhúsra. Készenlétbe helyezte a parittyát, és amikor látta, hogy mind hármójuk figyelmét Jora foglalja le, felállt, megforgatta a feje felett, és a követ útjára engedte. A következő pillanatban, úgy vágta kupán, az éberen figyelő, szerencsétlen páriát, hogy hang nélkül rogyott össze.

            A tompa zajra a három maffiózó egyszerre kapta oda a fejét. A szörnyű látványra, egyszerre is hördültek is fel. Tekintgettek jobbra-balra, de egy teremtett lelket sem láttak, se közel, se távol. Nem maradt más hátra, mint Jorán kérni számon a példátlan merényletet.

            Az eset Jorát is meglepte, nem tudta kitalálni, mi történhetett. A nekiszegezett kérdésekre tanácstalanul rázta meg a fejét, mint egy jelezve, ő nem tehet semmiről.

            A rejtély ugyan nem oldódott meg, viszont a fickókban újra feltámadt a támadási kedv, összebeszélés nélkül egyszerre támadtak rá a fiúra, aki éppen azt latolgatta magában, hogy futásnak ered. Ekkor meglátta Győzőt előugrani egy sziklamélyedésből, és erőre kapott a harci kedve.

            Még az érkezés pillanatában, Győző kipécézte megának a pocakos, őt találta leg veszélyesebbnek. Megragadta a karját, és maga felé rántotta, két csattanós pofon után megperdítette, és a húsos tomporába rúgott. Még látta, hogy elterül a kőtörmelékes füvön, amikor hórihorgassal találta szembe magát, akinek az ökle a tenyeréhez csattant. A következő pillanatban a másik tenyerének éle a hórihorgas nyakának a tövét érte. A másodpercek töredéke után a jobb lábának sarkával a harmadikat támasztotta meg, állánál fogva. Úgy hussant hátrafelé, hogy lélegzetet vételre sem maradt ideje.

            A támadók szívósaknak bizonyultak, Jora pedig aprított rendesen. A pocakost sem lehetett véglegesen leteríteni, megrázta magát, és akár a vígjátékokban harmadszor is oda szédelgett eléje. Vesztére, a fiú lába ismét a pocakját célozta meg. A csata egy pillanatig sem szünetelt; csattogtak a pofonok, suhogtak a lábak, reccsentek a csontok. Anélkül hogy alkalmuk nyílt volna egy komolyabb ütést visszaadni, fergeteges gyorsasággal, tönkreverve, hörögve hullottak egymásra a kárvallottak.

— Na, ez jól ment — jegyezte meg jora örömtől sugárzó arccal.

— Ami azt illeti, kell némi idő, mire kiheverik a tévedésüket — mondta győző az emberkupacot nézve.

— A sikerek és a tévedések színezik legjobban az élet szürkeségét — bölcselkedett Jora, és látszott rajta, hogy nem tud mit kezdeni a büszkeségével.

— Viszont az én sorozatos tévedéseim, már a szivárvány minden színét magukra öltötték — jegyezte meg némi szarkazmussal Győző.

            Egyszerre csak a kupac tetején mocorogni, nyögdécselni kezdett az egyik fickó.

— Ez nem kapott eleget — bökött felé méla undorral Jora.

— Gondolod? Majd bepótolom, előbb lesz néhány szavam hozzá. Remélem, a nyelvét nem harapta el. — nézett Győző elszántan a nyöszörgőre. Benyúlt a gallérja alá, felrántotta, és arccal maga felé fordította.

            A borostás feltornázta a szemhéját, véreres szemgolyóit megrendülve meresztette Győzőre. Egyre rémültebb kifejezés ült ki az arcára, aztán minden igyekezettel szabadulni akart. A vasmarok nem engedte. Nehezen szedve a levegőt hörögte — Jaj, ne! Ne öljön meg Skorpió!

            Olyan abszurdnak tűnt a kérés, hogy Győző csaknem felnevetett. Szigorú arcot erőszakolt magára. — Nem kell begyulladni, a pizsamám zsebében felejtettem a pisztolyomat.

— A méreg... A méreg — zihálta a borostás.

            Ez megbuggyant! — gondolta megütközve Győző. — Miféle méregről vartyogsz itt nekem? — kérdezte dühösen. Képtelen volt megérteni a férfi hisztérikus rémületét.

— Hiába tesz úgy, mintha nem értené. Tudom, hogy skorpióméreggel öli meg az áldozatait, hogy szenvedjenek.

            Mint hentes bárdja a lábszárcsontba, úgy hasított Győző agyába a felismerés. Aha, értem már! Tehát innét a Skorpió elnevezés? Nem semmi ez a Szabolcs Géza, mélázott el egy pillanatra. Néhány árnyalattal zordabb kifejezést öltött az arcára, szorosabbra fogta a borostás mellkasán a pólót, és vészjóslóan sziszegte — Akkor nem szükséges magyaráznom, mi vár rád.     7 kezd

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.